Magyar maffia
Az olajszőkítés a rendszerváltás krimije volt. Az olajbűnözés nem történelem! Az eddig csak filmekben látott, bőröndnyi pénzhalmokkal és a titokzatos, máig felderítetlen gyilkosságokkal sem fikció! És el ne feledkezzünk a 85 évre titkosított politikai szálakról! dokumentum<a href="http://www.youtube.com/szamov" target="_blank">film</a>est.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

 Péntek délután már ritkán számít az ember meglepetésre ebben a dögmelegben. De az alább közölt levélből is látszik, hogy nem kell semmiről letenni és érdemes recitálni a dolgokat. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból írtak, hogy hová, kikkel kell levelezgetni ahhoz, hogy a konkrét kérdésekre választ kapjunk. (Xantim! Figyelj!) Viszont a politikai passzivitást még mindig érzem, függetlenül attól, hogy próbálok empatikus lenni és megérteni, hogy vannak ennél a csúnya "olajos ügyeknél" fontosabb dolgok is. Ott van mindjárt a politikai elit hiteltelensége, a korrupció, a "fehér ember számára" bevehetetlen összefonódások, a joggal való visszaélés, ami hirtelen eszembe jut.

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium

Társadalmi Kapcsolatok Osztálya

Dr. Kármán Irén úrhölgynek

Tisztelt Hölgyem!

Elnézését kérem, de sokszáz irat van itt a környékünkön, és sajnos, az Ön beadványait tartalmazó irat valamiképpen elkeveredett. (Előfordul, hogy az ún. „összeszerelt” aktákból egyik belecsúszik a másikba, vagy össze lesz fogva, és így csak akkor kerül elő, amikor a másik irattal foglalkoznak.)

Fenti okból nem tudtam Önnek korábban elküldeni a választ. (Már az interneten is kerestem, mert a nevére emlékeztem, de – bár számosszor találtam meg az Ön nevét, nem találtam elérhetőséget. Ezért ma nagyon örültem, amikor kézbevettem a levelét az e-mail címmel.)

 Azért küldöm a kérésével kapcsolatos levélváltást, mert ha tovább keres, hasznát veheti az én levelemben írt probléma felvetéseknek is. Sárosi Csaba úr a volt BM, a jelenlegi Archív  Irattár kezelője.

Ismételten elnézést kérve a késésért, kívánok Önnek minden jót.

Üdvözlettel: dr. Vörös Edit

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium

Társadalmi Kapcsolatok Osztálya

Sárosi Csaba szakmai tanácsadó úrnak

az Archív Irattár mb. vezetője

Tisztelt Sárosi Úr!

Köszönet a munkáért és a tájékoztatásért!

Megragadnám az alkalmat, hogy feltegyek Önnek egy kérdést.

Előzmény: van egy filmrendező hölgy, aki az „olajos” ügyekről szeretne dokumentum, tényfeltáró mozit készíteni.

Szüksége lenne a kapcsolatos anyagokra, amelyekkel összefüggésben több probléma is van:

–         1. a filmrendező ismeretei szerint ezek államtitokká minősített iratok, és a minősítés törlését szeretné elérni.

–         2. Az én kérdésem ezzel kapcsolatban legfőképpen az, hogy van-e keresési lehetőség ezen az alapon, hogy „olaj” vagy „olajos„ ügyek? Vagy meg kell jelölnie konkrét neveket, vagy ügyszámokat, vagy mit? (Lévén a  minősítés bármiféle megvizsgálása csak konkrét iratok tekintetében lehetséges. Ezeket először elő kellene kerítenünk.)

Segítségét előre is köszönöm.

Üdvözlettel:  dr. Vörös Edit

Dr. Vörös Edit osztályvezető asszonynak,

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium

Társadalmi Kapcsolatok Osztálya

Tisztelt Osztályvezető Asszony!

Kérésére válaszolva tájékoztatom, hogy az Archív Irattár nem rendelkezik „olajos” ügyekkel kapcsolatos dokumentumokkal.

Az említett ügyek kivizsgálása a Vám- és Pénzügyőrség (Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf. 109; Telefon: 06-1-456-9500; Telefax: 06-1-456-9525; E-mail: vam.info@mail.vpop.hu) és a Nemzeti Nyomozóiroda (Levelezési cím: 1903 Budapest Pf.: 314/15; Telefon: 06-1-428-9200; Telefax: -; E-mail: sajto@orfk.adatpark.hu), illetve jogelődjének a feladatkörébe

tartoztak.

Javaslom, hogy a filmrendező hölgy a megjelölt szervek titokvédelmi felügyelőjét (VPOP: Dr. Szabó Gábor alezredes úr, NNI: Dr. Korcsmár Ágnes) keresse meg a kérésével kapcsolatban.

Az államtitokról és szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ttv.) 10. § (1) bekezdése alapján a minősítő, illetve jogutódja köteles rendszeresen, de államtitok esetén legalább 3 évente, szolgálati titok esetén legalább 5 évente felülvizsgálni valamennyi minősített adata minősítésének indokoltságát. A vizsgálat eredményeként a minősítést fenntartja, megszünteti, vagy módosítja a minősítés érvényességi idejét. A módosításról vagy megszüntetésről értesíteni kell azt, akinek nyilvántartás szerint a minősített adatot továbbították.

A fenti bekezdés a Ttv. 2003-as módosításakor került be (2003. évi LIII. tv.), a módosítást megelőzően valamennyi minősített irat – függetlenül attól, hogy államtitkot vagy szolgálati titkot – minősítését 3 évente felül kellett vizsgálni.  

Az előzőekre tekintettel a kérdéses anyag minősítésének felülvizsgálata 2 alkalommal is meg kellett, hogy történjen. A felülvizsgálat eredményéről a volt Belügyminisztérium tájékoztatást nem kapott, mivel a minősített anyagokból nem őriz egyetlen példányt sem.

Tisztelettel: Sárosi Csaba sk.

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 57 komment érkezett ()

1. xantim/HCJD/
2007. 06. 16. 0:00

Figyelek kedves Irén! És bizakodom, hogy ezt a hosszú és meglehetősen összegabalyított fonalat végül is le lehet gombolyítani. Biztosan tudom, ennek a sikere nem rajtad múlik majd... Sok sikert!

2. basatu
2007. 06. 16. 14:52

Lehet tovább kopoktatni,ez maga a bürokrácia töményen.

3. olajos (szerkesztő)
2007. 06. 16. 17:36

Xantim! Én is köszönök neked mindent. Basatuval egyetértek bizonyos dolgokban, olyan ez már kicsit, mint a népmesében, amikor keresi a királyfi az aranyhajú királylányt, de mindig továbbküldik, odébb, arrébb.

4. olajos (szerkesztő)
2007. 06. 16. 20:30

media.nolblog.hu/?post_id=25709

A fönti oldalon valaki a fényképemmel és a nevemmel föltette az alábbi véleményt:
"A hamburgi Spiegel szerkesztősége megbízásából egy müncheni tanácsadó cég, a ClimatePartner kiszámította, mekkora környezeti többletterhelést okoz a csúcstalálkozó megrendezése Földünknek.

A 4700 újságíró 1000 tonna szándioxidot ad hozzá a "végszámlához", amely 30 ezer tonnára rúg - egy harmadára annak, amennyivel a többhetes Labdarúgó Világbajnokság terhelte a környezetet."
Nos, ennek olvasata: az újságírók több kárt okoznak és nagyobb "szemetelést" végeznek, mint a futball szurkolók

5. olajos (szerkesztő)
2007. 06. 16. 20:38

Nos, nem öröm, ha az ember jelszavát ellopják, felhasználják.
Telefonon és neten adtam meg valakinek, aki segít néha az oldalamat rendberántani, képet feltenni. A jelszavamat akár meg is változtathatnám, de nem feltétlenül szeretném. Nem cinkezett lapokkal játszom, mint mások, tehát nem csodálkozom a telefon lehallgatáson, a maffiamódszereken, semmin, ami ebben az országban bevett, reális és "tisztességes" megoldás lett. Nos, nálunk nem szokás más leveleit olvasgatni és más telefonjait lehallgatni. Ha ezt az NBH teszi, akkor pedig gondolom, nem szórakoznak a megszerzett adatokkal. Tehát a következtetés: titkosszolgálati módszerekkel valakik megszerezték a személyes adataim egy részét, azzal visszaélnek. Mondjuk változatlanul nem fostam össze a bokámat ettől, mert ha azt gondoltam volna, hogy ebben az országban tisztességes "pógárok" építik a tisztességes magyar kapitalizmust, becsületesen szerzett pénzből, akkor nem kolbászolnék itt nap mint nap. Ha ezek a módszerek,hát éljen vele az, akinek az élete ilyen szines és tartalmas, hogy más fényképét kell felhasználnia ahhoz, hogy saját véelményét artikulálja. Gratulálok hozzá.

6. éva (látogató)
2007. 06. 18. 0:21

Nem azért mondom, de az az x mennyiségű újságíró valahol mindenképpen bocsát ki széndioxidot, ha már egyszer ide születtek erre a Föld nevű bolygóra. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy a csúcstalálkozó helyszínén, vagy máshol.

7. romos (látogató)
2007. 06. 18. 0:25

Ez az oldal van renbentartva?
Hol van itt fénykép és egérlyikba írunk.
Ezért érdemes volt odaadni?

8. olajos (szerkesztő)
2007. 06. 18. 2:02

Romos! Azt magadnak kell föltenni, ha úgy akarsz hozzászólni. Ügyeskedj magadnak össze valami jó kis képet. Mindenki egérlyikba ír, elég szép számú a hozzászólás, bele-beletalálnak tehát a likba. HÁtha sikerül neked is. De nyugodj meg, aki a jelszavamat rajtam kívül tudja, az nem élne vissza vele. Tudod, nem olyan típus.

9. olajos (szerkesztő)
2007. 06. 18. 2:06

Igen Éva, beszív,kifúj, akár újságíró, akár szőke nő, de az üzenete ennek, hogy baromi kártékonyak vagyunk, és mivel személyesen az én arcommal rakta fel magát valaki, ezért ennek a hírnek az az értéke, hogy én még az átlagnál is kártékonyabb vagyok.

10. basatu (látogató)
2007. 06. 18. 8:54

olajosA fenét vagy kártékony,csak nézd meg hogy kinek a nevét dobtad be a köztudatba az utóbbi időben.Mindjárt közelebb kerülsz a megoldáshoz.Vagy legalább is a szél irány meghatározható.

11. olajos (szerkesztő)
2007. 06. 18. 10:28

Basatu! De tudod, már sokszor mondtam, hogy ebben az országban egy gengszter jóhíre fontosabb, mint a sajtószabadság. Ha ez fordítva lenne, akkor az olajbizottság munkáját nem szüntetik meg, az anyagokat azonnal tolják tovább az újságíróknak és a hatalom közelébe nem kerülhetnének azok, akik meglopták az országot, a népet. No de! Mivel ez egy ilyen ország, a magyar oly becsületes és tisztességes ember, hogy egyik a másikát lopja, szarba, csődbe dönti az országot azért, hogy neki, annak, aki tűzhöz közel ül, legyen, ezért a hülye magyar momentán megérdemli. És nyilván megérdemlem én is méltó büntetésemet, mert az sugalltam, hogy egyesek politikai, továbbá személyes kapcsolataikat felhasználva jutottak komoly pénzekhez - természetesen kormányoktól függetlenül.

12. éva (látogató)
2007. 06. 18. 19:31

Hát igen, az tény, hogy ha valaki stresszes helyzetben van, annak gyorsabb az anyagcseréje, ezért több CO2-t bocsát ki. Tehát, ha újságíró valakiket egy kicsit megizzaszt, arról természetesen az újságíró tehet, és nem az, akinek rossz a lelkiismerete.

13. olajos (szerkesztő)
2007. 06. 18. 19:38

Na, ez a megközelítés tetszik.:-)

14. éva (látogató)
2007. 06. 18. 19:53

Romos! Hát az egérlik nem is arra való, hogy ilyen hatalmas oroszlánok, mint Te, belebújjanak!!

15. basatu
2007. 06. 18. 20:11

olajos Sajnos a hangod csak hozzánk ér el,a mi Ferink és az IRM.már nempedig most lenne igazán aktuális hogy megszólaljanak.e mi veledvagyunk legalábbis én és még néhányan,de
úgy vélem hogy az országban sokkal de sokkal többen vannak akik támogatnak.

16. basatu
2007. 06. 18. 20:12

bocs. de néhány betü lemaradt.

17. olajos (szerkesztő)
2007. 06. 18. 20:14

Éva!:-))

18. olajos (szerkesztő)
2007. 06. 18. 20:19

Basatu. Ma délután kaptam Vörös Edittől egy másik kedves levelet. Nem eszik forrón a kását, hogy valami nagyon okos népi bölcsességgel vágjak föl. Szóval remélem, a politika sem dugja bele a fejét a homokba és nem csinálnak úgy, mintha nem lenne fontos kérdés az olaj pénzek mozgása, áramlása a politikában. Viszont egylőre még mindenki roppant elfoglalt.

19. basatu
2007. 06. 19. 0:41

Nicsak a strucc mégis kihuzza a homokból a fejét.Remélem összejön valami.

20. olajos (szerkesztő)
2007. 06. 19. 0:50

Lassú állat ez a strucc, Basatu...de mi türelemmel kivárjuk:-)

21. basatu
2007. 06. 19. 0:52

De addig is ösztökélni kell hogy gyorsabban döntsön.

22. olajos (szerkesztő)
2007. 06. 19. 0:57

A magam részéről offenziv levelezésben vagyok. Írok, olvasok, verset viszont nem írok nekik, sem ódát, sem elégiát.

23. basatu
2007. 06. 19. 1:03

Jól teszed csak így tovább.

24. izomagyu
2007. 06. 19. 1:05

kár, kár, kááááárrr

25. olajos (szerkesztő)
2007. 06. 19. 7:47

Ezt meghagyom neked Izom!:-)

26. dok (látogató)
2007. 06. 20. 14:46

A neten találtam egy érdekes fórumkommentet. Úgy tűnik egy fő-titkosrendőr, vagy valami nagykutya szivárogtat, mert állítása szerint ő ott volt ...

dzsmszbond nevűt keresd ...

forum.boon.hu/bforum/printthread.php?t=221&page=12&pp=10

27. olajos (szerkesztő)
2007. 06. 20. 19:27

Megtaláltam. Biztos bennfentes, aki föltette. Mindenesetre érdekes. Kösz.

28. Sátorfalvi Rafael (látogató)
2007. 06. 23. 16:23

A rádióból hallottam, hogy majdnem agyonvertek!
Ez már nem olajos ügy.
Félek, hogy pitiánerebb okok miatt történt!
Gyógyulj meg!

29. Sátorfalvi Rafael (látogató)
2007. 06. 23. 16:24

A rádióból hallottam, hogy majdnem agyonvertek!
Ez már nem olajos ügy.
Félek, hogy pitiánerebb okok miatt történt!
Gyógyulj meg!

30. Sátorfalvi Rafael (látogató)
2007. 06. 23. 16:24

A rádióból hallottam, hogy majdnem agyonvertek!
Ez már nem olajos ügy.
Félek, hogy pitiánerebb okok miatt történt!
Gyógyulj meg!

31. NemesZ (látogató)
2007. 06. 23. 22:16

Nagyon aggódom érted, szerintem ez bizony olajos ügy lehet. Mielőbb gyógyulást!

32. basatu (látogató)
2007. 06. 23. 22:36

Rafael Nagy horderejü és nem piti ügy miatt történt ez a brutális támadás.

33. maf-fia (látogató)
2007. 06. 23. 23:31

Nem fogják megtalálni támadód.Mert akik titkosítanak azok nyomoznak és esetleg pofoznak.

34. basatu (látogató)
2007. 06. 23. 23:33

af-fia Azért vagyunk hogy ne tehessék.

35. csibi13 (látogató)
2007. 06. 24. 10:44

basatu sajnos itt sokkal komolyabb dolgok vannak, mint amit mi meg tudunánk akadályozni.Egyszerűen döbbenettel figyelem mik derülnek ki mostanában.Minden, mindennel összefügg sajnos.Meglátásom szerint az utóbbi időben igyekeznek ezt az egész mocskos dolgot a mostanában történtekkel egyre szövevényesebbé tenni.Valahol azon a szinten kezdődik minden, ahol a Zsanettel összefüggésbe hozható rendőrök vannak.Én azt látom , hogy arról a pontról indul és szépen halad felfelé, persze egyre jobban összekuszálva, hogy minél nehezebb legyen kibogozni.Nem lennék meglepve, ha a végén még Őt hoznák ki bűnösnek.Figyelemelterelésre viszont remek és a legjobbkor került bedobásra.

36. SerialKillah (látogató)
2007. 06. 24. 15:29

Kedves Olajos!
Sajnos csak ezen szörnyű események kapcsán szereztem tudomást munkásságodról,és hogy ezt jól végzed, annak ékes bizonyitéka a veled történt szörnyűség. Sajnálatos hogy az ember munkájának verés a gyümölcse, de innen tudhatjuk hogy nyomon jársz. Ne add fel!

37. Herold (látogató)
2007. 06. 24. 16:26

Üzenem ennek az egész maffiózó csürhének (olajosok és társaik), hogy a pokolban még rengeteg hely van a számukra! És oda fognak kerülni előbb vagy utóbb!

38. mikipapa45 (látogató)
2007. 06. 24. 18:32

Heroldnak. Már ott vannak, velünk együtt. Olajos meg van minden féle, web-olaj, lap-olaj. Ld: Széles mosoly R.székely Júliának...

39. mikipapa45 (látogató)
2007. 06. 24. 18:34

Bocsi a kisbetűért

40. Anonimous (látogató)
2007. 06. 24. 22:27

Tisztelt Kármán Irén !
Volt 2 olajszökítö ismerösöm, az egyik egy nyugállományú katona ezredes. (nemrégen elhunyt. csak egy dolog volt nála az olajnál csábítóbb, az alkohol.)
A 90 es években a hiretelen gazdagodását eleinte nem tudtam mire vélni.
Sok-sok barátnöje volt. Amikor szakított az egyikkel annak egy fehér Mitsubishi-t ajándékozott. A másikra egy panellakást hagyott.
Nagy-nagy Volvo-val járt, amit az egyik igen fiatal barátnöje próbafutamon 2 perc alatt totálkárosra tört. 1 hét múlva meglepetésre megjelent egy vadi új Volvoval. (Ezt a típust kedvelte) A régi töröttet "bedobta a kukába".
Csak 25 milliós lakást vett egy igen elökelö lakónegyedben 1994 táján. Majd fenntartott egy lovardát alkalmazottakkal. Mindezt a nyugdíjból ? NEM ! Az egyik utolsó-utolsó elötti barátnöje akinek a lakást vette, egy alkalommal illuminált állapotban elmesélte a gazdagságuk eredetét. Személy szerint ö is részt vett a buliban, azt állította hogy ebben lehetetlen lebukni. Igaza volt.

Egy-két dolgot nem értek az olajügyben: Hogy lehetett MAV tartálykocsiban savazni ? Hol volt a MAV illetékese ? Hogy lehetett a MOL-tól bérelt tartálykocsiban szállítani a savazott olajat ? Hol volt a MOL illetékese ? Hogy lehetett az hogy a falu közelében lévö benzinkútból tankolt a kollégám az 1 hónapos Open dieselébe savazott olajat aminek az adagolócseréje ezután 100 ezer Ft -jába került. A benzinkutasokat miért nem ellenörizte semmelyik hivatal ? (nem volt lakmuszpapirjuk ?)
A benzinkutasok a - Honnan vásárolta a savazott dizelt ? Mutassa a számlákat ! - kérdésre,kérésre mit válaszoltak volna ? Tudom ezek akadémikus kérdések !
Látszott hogy magas körökben (parlamenti képviselök, rendörség, legföbb ügyész, belügyminiszter stb..) nincs szándék a federítésre. A Bokros egy mozdulattal megszüntette a klasszikus szökítést.
Ezek az ügyek szerintem oknyomozó riporterként ugyan részben kideríthetök, de az igazságszolgáltatás elé már nem vihetök. Az az érzésem hogy Sándor István tudja hogy kik a fö elkövetök, de szakmailag ellehetetlenítették így a bizonyításhoz már nincs megfelelö apparátusa.

Tudom hogy anonim módon nincs jogom bármire buzdítani, de elismerésemet kivívta a bátorságával.
Jobbulást kívánok !

Egy drukker (aki nagyon utálja a pofátlan aljas módon megszerzett vagyont, és azt az aljas embert aki munka és ész nélkül tesz szert arra)

41. Anonimous (látogató)

42. Anonimous (látogató)
2007. 06. 24. 22:28

43. Anonimous (látogató)
2007. 06. 24. 22:29

44. Morgó (látogató)
2007. 06. 25. 0:33

1989.-ben nem ilyennek képzeltem a "rendszerváltást". Teljes gyógyulást kívánok! Kár, hogy egyenként vagyunk sokan akik segíteni szeretnénk!

45. Herold (látogató)
2007. 06. 25. 3:56

Mi a retkes faszért kell 4x elküldeni a postot?

46. Herold (látogató)
2007. 06. 25. 3:57

Mikipapa, remélem legalább te érted, miről beszélsz.

47. basatu
2007. 06. 25. 7:40

Herold Szerver hiba miatt megy a poszt töbszö.

48. barát (látogató)
2007. 06. 25. 15:37

kedves irén sokilyen emberre volna szükség.De tudod széllel szemben nehéz.10 év mulva mink már nem lszünk tiétek a folytatás

49. Nicke (látogató)
2007. 06. 25. 16:18

Kár,hogy az igazságügyi miniszternek csak annyi köze van az igazságügyekhez szegénynek,hogy csupán kegyelmi kérvényeket irhat alá.Kicsit kikellene bőviteni a jogkörét.Nem-e?

50. Tisztelettel olajosnak (látogató)
2007. 06. 26. 2:40

Elöszőr is tisztelettel, és együtt érzéssel kívánok, gyors gyógyulást, mivel szerintem a vasat addig kell üttni, amíg meleg vagy meg nem hajlik. Minden esetban, amelyeket eddig nyilvánosság elé tárt, helytálóak, és minden esetben, hogy isszokták mondani a fejétől kezd büdösödni a hal is. Ne engedjen, egy pillanatig sem senkinek. Másik témaköre is van , úgy tudom, nem csak az olajügye, mivel én úgy tdom,, hogy az alvilág közkedvelt másik befektetése is jelentős probléma, ezért kérném, hogy ne ide az üzenő falra, hanem az e-mailcímemre jelentkezzen. Tisztelettel: Kalmár János

51. potterke (látogató)
2007. 06. 26. 2:45

a nevem, ne azért, addtam,meg mert bátor vagyok, hanem, úgy gondoltam, jó lesz, anetezőknek, hogy nézzék, van ilyen ember is, aki nagyívben tolyik, a nagy olajosokra. Már szerintem, ez is bátor, dolog

52. Barangoló (látogató)
2007. 06. 26. 4:32

Borzalmas dologra lettel figyelmes az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium levélváltásai kapcsán.
1/ datálás nélkül leveleznek. Ennyire hülyének ne nézzék az állampolgárokat. Ellenőrzihetetlen hazugságokat írhatnak így bárkinek, az olvasók és állampolgárok félrevezetésére.
2/ Nem iktatják a leveleket. Hát persze, hogy így elkeverednek az iratok. "Összefogják őket". Ne szégyenítsék meg önmagukat és az országot, hogy az ügyvitel rendjét és az iratkezelési szabályokat sem ismerik a volt Igazsáügyi és Rendészeti Minisztériumban. Csáki szalmája ez az ország?! Ezért kell az állampolgároknak sdózniuk, hogy olyan kegyencek intézzék magas fizetésért, kedvezményekért és jutalmakért az ország ügyeit - az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban, akik az iktatás és a datálás követelményeit sem ismerik?! Ugyan már, miniszter úr!
Petőfinek volt igaza: Ilyen miniszterekre, akik vezetése alatt ez megtörténhet, a kutyáját sem bízta volna.
Barangoló

53. nagyi (látogató)
2007. 06. 26. 15:32

Jobbulást és mielőbbi felgyógyulást kívánok kedves Irén.
Ahhoz, hogy végre kiderüljön az igazság ösze kellene fogni minden újságírónak,s nem itthon nyomdába adni, de ez nálunk elképzelhetetlen.Rossz törvényeink vannak, de igazság nincs. Azóta meg ezeket a pénzeket hófehérre mosták.
üdv, nagyi

54. (látogató)
2007. 06. 26. 16:13

........................

55. vagavi (látogató)
2007. 06. 26. 16:24

Kedves Irén! Mindenek elött mielöbbi gyógyulást, s még több spirituális erőt kívánok bátor munkájához! Sajnos tudomásúl kell venni a tényt, hogy a rendszerváltást nem a tömegek demokratikus spontanitása, hanem egy háttérben lévő olyan érdekeltségek vezényelték le,akik nem abban érdekeltek hogy az igazság győzedelmeskedjen, hanem abban hogy mielőbb összeharácsolhassák azt a vagyont amire talán önmaguk is és "saját apáik" is mint népvagyonról tettek mindíg említést az un "átkos" idején. Ők űltek közel a tűzhöz, ők osztották a lapokat. Ők nem abban érdekeltek hogy erkölcsös, nemzethez, igazsághoz hű rendőrség nyomozzon, hanem abban, hogy mindent amit lehet-az utolsó szögig-ellopjanak. Ha már nem lesz mit, akkor talán majd erősítik a saját rendvédelmi szervezeteiket azért és a célbó, hogy az erkölcstelenűl összelopott vagyon megvédését szolgálja. Ezek a piti emberkék akik most klf. felelős posztra itéltettek ezek piti vazallusok. Azaz kiszolgálók. Öröm az ürömben hogy vannak bátor emberek. Őn ilyen harcos. Remélem nem marad egyedűl!. Remélem lesznek társai!

56. Egy olvasó (látogató)
2007. 06. 27. 16:58

Nekem eszembe jut egy gyermekkoromban olvasott könyv. Mikor a vezető politikust megválasztják egy robbanószerkezetet ültetnek bele. Van egy nyílvános gomb amit ha megnyomnak számlál! Ha elérta a kvótát akkor Bumm!! Nem tudom melyik könyvben olvastam, fantasztikus volt az biztos. (akár ez)

57. olajos (szerkesztő)
2007. 06. 30. 19:28

A spirituális magamba szívom, köszönöm szépen:-)

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Címkefelhő

@hm belfold @hm gazdasag @hm kulfold 107 256 a állam álomlátók alvilág Bábúk bartha bent bigeholding bizonyíték bloggerek bűzlés cigányozás Csak csók csorbulás csukott csupa dega descartesi drogkartell Egyenesen egyszeri elleni eltűnni én eredendően és exportimport extrém ez fejével fejszámolás Femme ferenc fog foglalkozás fokozható főnök FSP gábor gátvéder Gina Gomorra gondolat gordonkázunk Gratulálok habony heltai Helyőrség helyzet hogy Hol holtomiglan homok Honnan húzogat így Ijedtség ikon inga ingatlanprojekt Inog István itt iván ízlés jászparaszt jobboldali Jóistenbe jövőkép jung juss kád kamerás kampány Kármán Kati Képben két kezdeményezés Ki kicsoda kikötő kilakoltatás kint kísérlet következő közönség közpénzek kriminológia kuncze La Laborc lányfuttatás lázár legény legitimációs lenni leszámolás lista loncsik maffia májvédelem máma Már másodperc matematika meg megoldáshu milyen misztikusok mitnyan mozdulat ne nélkül nem Neverland Névsor nyakkendő nyakló Nyerges nyújtózkodj olaj olvasóimnak osztályharc óvatosan önzetlenek őriz örök pénzbeszedők pénzemet periféria pető píár pintér pintérizmus portik préda Probléma rendfegyelem rendkívüli rendőrség rezsimváltás robbantások ruttner sándor sírok sósavas spekulánsok széchenyi szemmel szeretet szervezett szív szivárgás Szomorú Sztrájk Tagadás tagadása találka tisztánlátás töklámpa túlélők üstökös üzenet vadászmaffia válasz valenta vasazók visszáru raktár zónataxi Zsebibohócok Zsolt