Kedves mindenki, az alábbi blogbejegyzést Irén a kórházi ágyon fekve diktálta le. Közben folyamatosan csöngött a telefonja, időnként fájdalmakra panaszkodott, néha el is aludt egy pillanatra a kimerültségtől, de azt akarta, hogy ez minél előbb kint legyen a blogjában. Nagy örömmel segítettem neki: BiL
Nem szeretném, ha politikai pártok felcsimpaszkodnának az ügyre, a személyes tragédiámra, már csak azért sem, mert az MDF-nek és a Fidesznek jelentős szerepe van abban, hogy a Pallag László-féle olajbizottság munkáját ellehetetlenítették. Nem adták meg a segítséget ahhoz, hogy a bizottság kiderítse, milyen kapcsolatrendszer állt a rendszerváltás utáni legnagyobb bűncselekménysorozat mögött.
Ebből az álszent szolidaritásból nem kérek, hiszen ez ellen harcolok.
Tehát kifejezetten álszent a Fidesznek a magatartása, és meg kellene nézni azt is, hogy az MDF milyen politikát folytatott annak idején.
Elég csak a fűtőolaj és dízelolaj ártámogatása közti különbségre gondolni, ami lehetővé tette az olajjal való visszaélést. Annak ellenére tette ezt az MDF-kormány, hogy - amint a filmemből kiderül - Bod Péter Ákosnak felhívták a figyelmét annak idején arra, hogy nem jó, ha távolítják egymástól a kétféle olaj árrését.
Továbbá késlekedtek a jövedéki törvénnyel és bizonyos cégeknek halasztott vámfizetési kedvezményt biztosítottak, amivel további több százmilliárdos kárt okoztak a magyar államnak. Hiszen mint tudjuk, a cégek a vámtartozások és a köztartozások elől rutinos jogászok által kimunkált, jogi technikai manőverekkel megkerülték a fizetési kötelezettséget: úgyis mint korlátozott felelősségű társaság, amely a törzstőkéjét messzemenően meghaladó vámtartozást halmozott fel, továbbá hajléktalan vagy nincstelen beltag a betéti társaságoknál. Amikor pedig az olajügyekkel kapcsolatos visszaélések felderítése került napirendre, éppen a Fidesz által vezetett kormányzat volt az, amely megakadályozta a bizottság tisztánlátását azzal, hogy a Polt Péter által vezetett ügyészség többek között késleltette a magyarországi olajtérképek átadását az olajbizottságnak.
Tehát eleve álszentnek tartom, hogy amikor napirendre kerül ez a korrupció, akkor a velejélig korrupt pártok jelentkeznek be elsőnek az ország megmentésére. Van itt elég muníció az MDF-en és Fideszen kívül, például a civil társadalom megerősödésében, mert az emberek értik, hogy miről van szó. A kormánynak is felelőssége, hogy megszabaduljon azoktól a politikusoktól, akiknek a neve elkopott az olajjal kapcsolatos gazdasági bűncselekmények elkövetése során.
Számoljanak el a pártpénzekkel. Minden párt többet költött a kampányra, mint ami járt neki. Éppen ezért feltehető, hogy olyan forrásokból érkezett a pártokhoz a pénz, ami az alvilághoz köthető.
A gazdasági maffia tolja a pártok szekerét. Honnan is lenne ennyi pénz különben? A politikusok magánvagyona miből kezdett el gyarapodni?
Az MSZP felelőssége az, hogy megállítsa ezt a folyamatot.
Én azt tartom kifejezetten méltatlannak, hogy még jelenleg is a nyilvánosságot akarják minden áron magukhoz ragadni bizonyos politikai csoportok, és túl akarják harsogni azt a helyzetet, hogy itt van egy összetört nő, aki egyfolytában azt szorgalmazza, hogy ne mellé beszéljünk, hanem konkrét ügyek feltárását tegyük lehetővé.
Azok az erők kiabálnak leginkább korrupcióról, akik a legkorruptabbak. A nyilvánosság alkotmányos joga a választóknak, aki nem tud mérlegelni, szelektálni, ha nem tudja, hogy a jelölteknek milyen múltjuk van, miben vettek részt, miből gyarapodtak.
Az általános titkosítást semmi nem indokolja, erre több ombudsmani vélemény felhívja a figyelmet, ezért oldja fel a titkosítást a kormány és járuljon hozzá, hogy egy igazi jogállamban élhessünk.
Álszent az a politika, amely a nyilvánosságot eszközként használja, és nem az igazság felderítésére. És az embereket pedig különböző kiragadott üzeneteket akarja manipulálni. Tény, hogy a rendszerváltás óta jelentős gazdasági visszaélések történtek, amelyekben pártszínektől függetlenül benne lehetnek a kormányok, hogy ha nem szorgalmazzák a nyilvánosságot és a demokráciát megcsúfoló titkosítások feloldását.
Nem szeretném, ha politikai pártok felcsimpaszkodnának az ügyre, a személyes tragédiámra, már csak azért sem, mert az MDF-nek és a Fidesznek jelentős szerepe van abban, hogy a Pallag László-féle olajbizottság munkáját ellehetetlenítették. Nem adták meg a segítséget ahhoz, hogy a bizottság kiderítse, milyen kapcsolatrendszer állt a rendszerváltás utáni legnagyobb bűncselekménysorozat mögött.
Ebből az álszent szolidaritásból nem kérek, hiszen ez ellen harcolok.
Tehát kifejezetten álszent a Fidesznek a magatartása, és meg kellene nézni azt is, hogy az MDF milyen politikát folytatott annak idején.
Elég csak a fűtőolaj és dízelolaj ártámogatása közti különbségre gondolni, ami lehetővé tette az olajjal való visszaélést. Annak ellenére tette ezt az MDF-kormány, hogy - amint a filmemből kiderül - Bod Péter Ákosnak felhívták a figyelmét annak idején arra, hogy nem jó, ha távolítják egymástól a kétféle olaj árrését.
Továbbá késlekedtek a jövedéki törvénnyel és bizonyos cégeknek halasztott vámfizetési kedvezményt biztosítottak, amivel további több százmilliárdos kárt okoztak a magyar államnak. Hiszen mint tudjuk, a cégek a vámtartozások és a köztartozások elől rutinos jogászok által kimunkált, jogi technikai manőverekkel megkerülték a fizetési kötelezettséget: úgyis mint korlátozott felelősségű társaság, amely a törzstőkéjét messzemenően meghaladó vámtartozást halmozott fel, továbbá hajléktalan vagy nincstelen beltag a betéti társaságoknál. Amikor pedig az olajügyekkel kapcsolatos visszaélések felderítése került napirendre, éppen a Fidesz által vezetett kormányzat volt az, amely megakadályozta a bizottság tisztánlátását azzal, hogy a Polt Péter által vezetett ügyészség többek között késleltette a magyarországi olajtérképek átadását az olajbizottságnak.
Tehát eleve álszentnek tartom, hogy amikor napirendre kerül ez a korrupció, akkor a velejélig korrupt pártok jelentkeznek be elsőnek az ország megmentésére. Van itt elég muníció az MDF-en és Fideszen kívül, például a civil társadalom megerősödésében, mert az emberek értik, hogy miről van szó. A kormánynak is felelőssége, hogy megszabaduljon azoktól a politikusoktól, akiknek a neve elkopott az olajjal kapcsolatos gazdasági bűncselekmények elkövetése során.
Számoljanak el a pártpénzekkel. Minden párt többet költött a kampányra, mint ami járt neki. Éppen ezért feltehető, hogy olyan forrásokból érkezett a pártokhoz a pénz, ami az alvilághoz köthető.
A gazdasági maffia tolja a pártok szekerét. Honnan is lenne ennyi pénz különben? A politikusok magánvagyona miből kezdett el gyarapodni?
Az MSZP felelőssége az, hogy megállítsa ezt a folyamatot.
Én azt tartom kifejezetten méltatlannak, hogy még jelenleg is a nyilvánosságot akarják minden áron magukhoz ragadni bizonyos politikai csoportok, és túl akarják harsogni azt a helyzetet, hogy itt van egy összetört nő, aki egyfolytában azt szorgalmazza, hogy ne mellé beszéljünk, hanem konkrét ügyek feltárását tegyük lehetővé.
Azok az erők kiabálnak leginkább korrupcióról, akik a legkorruptabbak. A nyilvánosság alkotmányos joga a választóknak, aki nem tud mérlegelni, szelektálni, ha nem tudja, hogy a jelölteknek milyen múltjuk van, miben vettek részt, miből gyarapodtak.
Az általános titkosítást semmi nem indokolja, erre több ombudsmani vélemény felhívja a figyelmet, ezért oldja fel a titkosítást a kormány és járuljon hozzá, hogy egy igazi jogállamban élhessünk.
Álszent az a politika, amely a nyilvánosságot eszközként használja, és nem az igazság felderítésére. És az embereket pedig különböző kiragadott üzeneteket akarja manipulálni. Tény, hogy a rendszerváltás óta jelentős gazdasági visszaélések történtek, amelyekben pártszínektől függetlenül benne lehetnek a kormányok, hogy ha nem szorgalmazzák a nyilvánosságot és a demokráciát megcsúfoló titkosítások feloldását.


Hozzászólások
Eddig 529 komment érkezett (
)
1.
ukridge
2007. 06. 25. 1:49
Hajrá Olajos!!!
partfinanasz.nolblog.hu/
2.
pettra
2007. 06. 25. 2:02
olajos, fantasztikus vagy!
3.
spam
2007. 06. 25. 2:07
gyógyulj meg!
4.
evianna (látogató)
2007. 06. 25. 2:23
Kedves Olajos!
Tudtam, hogy "megcsinálod", mielőbbi teljes gyógyulást kívánok!
Klassz az üzeneted, nagyon egyetértek vele, de mindenekelőtt gyógyulj meg, most az a legfontosabb!
5.
SzB (látogató)
2007. 06. 25. 2:39
Mihamarabbi gyógyulást! Le a kalappal előtted!
6.
Marcona (látogató)
2007. 06. 25. 2:42
Kedves Irén!
Nagyon sokan csodálunk, tisztelünk a bátorságodért, kitartásodért, elhivatottságodért, mindezt természetesen teljesen politikamentesen. Támogatunk erkölcsileg, anyagilag, jogilag Téged és Papát, csak írjátok meg, mit tegyünk! Nyilván a pártokra, ügyészségre, rendőrségre, vámosokra és érdekcsoportjaikra nem számíthatunk, hiszen nyakig benne vannak. A média is lefeküdt a tőkének és manipulálja a közvéleményt. Mit tegyünk? Összedobjunk egy személyvédelmi csapat finanszírozására, hogy nyugodtan dolgozhass? Vagy ügyvédre, alkotmányjogászra? Tüntessünk? Segíts!
Jobbulást!
7.
olda
2007. 06. 25. 2:47
Irén, köszönet a kitartásodért, gyógyulj, pihenj, jöjj rendbe!
8.
Léderer Pali (látogató)
2007. 06. 25. 2:50
Szia Irén! Ezúton is millió ...
Csak most tudtam belepni a szerkesztosegi levelesladabmba, ahol szombati datummal ez a level is meglapult. Gondoltam, idemasolom:
Kedves Pali,
külföldön olvastam a megdöbbentő hírt Kármán Irénről. Kérem és egyben felhatalmazlak erre, hogy odaírd nevemet a szolidaritásnyilatkozat alá. Egyben felajánlok a kolleganő támogatására ötvenezer Forintot. Talán szüksége lesz rá. Köszönöm segitségedet.
Üdvözlettel: Kasza László.
9.
crl (látogató)
2007. 06. 25. 3:22
fantasztikus az elkötelezettséged,
optimizmusod és kitartásod, várunk vissza!
10.
Guard of World (látogató)
2007. 06. 25. 3:38
Jobbulást!
Én is idealista vagyok csak lusta, de most ez ami veled történt talán megmozgat. És ha egyre több ilyen lusta idealista lesz aktív, mint én, talán erőre kap a civil kontroll a politika felett. (Tudom, idealista vagyok...)
11.
pettra
2007. 06. 25. 3:49
azért ez érdekes, hogy most milyen készségesek lettek a politikusok a titkosítás feloldásának kérdésében. ez csak ködösítés, vagy tényleg mozdul valami?
12.
olda
2007. 06. 25. 4:01
mozdul? majd 85 év múlva...
13.
olda
2007. 06. 25. 4:02
mennyire kell rettegni az igazságtól, hogy valaki lotyázza Irént?
Tényleg ennyi szar ember van?
14.
olda
2007. 06. 25. 4:02
mennyire kell rettegni az igazságtól, hogy valaki lotyázza Irént?
Tényleg ennyi szar ember van?
15.
crl (látogató)
2007. 06. 25. 4:08
nemtudom miért de nekem szász jános megveretése jut eszembe valami miatt. akkoris elindult vmi és tudjuk mi lett a vége. de ez egy másik történet és remélem más végkifejlettel.
16.
otytoba (látogató)
2007. 06. 25. 4:12
lotyasza'ja
17.
crl (látogató)
2007. 06. 25. 4:23
mennyit kapsz ezért?
18.
naiv ma fia (látogató)
2007. 06. 25. 4:57
holnap hall lottya
19.
dr. bond (látogató)
2007. 06. 25. 5:37
Senkinek meg nem jutott eszebe ?! Hogy ez a megveretes kamu volt ! Marmint nem az, hogy Iernt megvertek, mert nagyon sajnaljuk es mielobbi gyogyulast kivanunk neki/007-komand/es vele vagyunk! Hanem arra gondoltunk veletlenul, hogy mi van akkor, ha valakik masok allnak a hatterben, nem a maffia, vagyis a maffianak egy "masik" resze, mondjuk az ugymond szelsosegesek.../mivel a ket vero legeny gyakorlatilag semmit nem mondott, hogy Iren mit ne csinaljon vagy csinaljon....! es ez feletteb erdekes, a profikanak ez nem szokasa, azok megmondjak nyiltan, hogy: hogy oregem, ha tovabb csinalod legkozelebb kinyirunk ! mondjuk ilyent, vagy ehhez hasonlot...de ezek suketek voltak, mint a hal, csak utottek, de semmit nem mondtak...elgondolkoztato...mi is az 1. kerdes, ha elkezdunk nyomozni? Kinek all erdekeben?...tenyleg, kinek ?...lehet,hogy valakik a jelenlegi politikai vaezetest szeretnek osszeugrasztani a maffiaval...nem is olyan rossz az otlet ?! Oszd meg es uralkodj...kiknek is erdeke a megosztas es a folyamatos zurzavar keltes...?!
20.
biboldo (látogató)
2007. 06. 25. 5:44
uralkodo
21.
dr. bond (látogató)
2007. 06. 25. 5:46
Meg egy kovetkeztetes...2.kinek all erdekeben az egesz politikai elit/belertve a fidesz bizonyos embereit is, akik nem hodoltak be/...kinek all erdekeben, hogy megdoljon a 3.Koztarsasag...es helyette talan a 4.Birodalom alakuljon meg, uj alkotmannyal...!
22.
5*&6* (látogató)
2007. 06. 25. 5:49
oszt+foszt
23.
karesz (látogató)
2007. 06. 25. 6:44
Otytoba! Te tényleg ostoba vagy és igencsak csekélyke szókincs áll rendelkezésedre. Sajnállak!
24.
izomagyu
2007. 06. 25. 7:47
na végre, megnyugodtam:)
25.
basatu
2007. 06. 25. 7:51
Olajos gratulálok,jobbulást kivánok minnél előbb gyere vissza.Az anti kultur hozzászólók pedig tanuljanak még egy kis illemet,és szégyeljék magukat.
26.
tzombi
2007. 06. 25. 7:51
Így lenne ötösöm a lottón, mint ahogyan tudtam, hogy kis segítséggel is ugyan, de a blogodat tovább fogod írni. Én személy szerint, de nyugodtan mondhatom, hogy minden olvasód is.
Hajrá! Üsd a vasad, amíg meleg. Egy a saját blogomban írt bejegyzésemben
( zombis.nolblog.hu/?post_id=26218 )
Olyan, mint amikor a megriadt antilop csorda eszeveszett vad vágtába kezd. Néha kiválik egy-két egyed, de a kiválásával a tényen semmit sem változtat, a csorda ugyanúgy fut tovább. Legfeljebb azt érik el, hogy könnyű zsákmányul essenek a csordát követő ragadozóknak, hisz ők pont ezt a pillanatot várják. Akkor konkrétan rád gondoltam, de látom, hogy tévedtem. Most inkább a pillangó effektus kezd működni, csak ne legyen olyan, aki menet közben megtorpanásra kényszerítse.
A mostani bejegyzésedre:
Olvasgatván a híreket, ezen a részleten akadtam ki.
Szilvásy György, aki nemsokára a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter lesz, közölte: a több mint tíz éves ügyhöz kapcsolódó iratok titkosítását annak idején a Belügyminisztérium végezte. A belügyminiszter döntéseinek az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium illetőleg annak minisztere a jogutódja.
www.nol.hu/cikk/451466/
Akárhogy osztok szorzok, ez az időpont éppen benne van a Fidesz kormány idejében. Ezt a apró, pici tény figyelembe véve, tényleg hülyén hangzik a Fidesz kirohanása, és jogos Gyurcsány abbéli felvetése, hogy megint gyomorforgató a fidesz stratégiája, hogy politikai célokra használja fel az esetet. Valami hasonlót akartam is írni, de hát megelőztél, úgy kell nekem.
Jobbulást!
27.
basatu
2007. 06. 25. 7:54
Dávid ibike ismét más tollával akar ékeskedni,milenne ha a háztályiban söprögetne.Esetleg kérjen tanácsot Boros urtól.
28.
pinpernelin (látogató)
2007. 06. 25. 8:24
Mielőbbi felgyógyulást és a további oknyomozó munkájához sok sikert kívánok!
29.
pinpernelin (látogató)
2007. 06. 25. 8:24
Mielőbbi felgyógyulást és a további oknyomozó munkájához sok sikert kívánok!
30.
k.nemezis (látogató)
2007. 06. 25. 8:54
Undorom van az egész politikai "elittől"!
31.
Yogo (látogató)
2007. 06. 25. 8:57
Kedves Irén ,jobbulást.
Másrészt,nagyon tetszik,hogy az egész bűnös politikai elitről,le akarod rántani a leplet.Erre,mit látok?Ezerrel a jobboldal van fikázva....megint.
32.
xana (látogató)
2007. 06. 25. 8:58
Féltelek, Irénke!
A politikusok minden disznóságra képesek.
33.
spartakusz (látogató)
2007. 06. 25. 8:58
dr.bond - ki lehet Ő ? ---lessz új alkotmány az tuti !
IRÉN ez a beszéd DE a problémát nem egy párt fogja megoldani,ahogy írod : "az mszp.felelőségeaz,hogy megállítsa ezt a folyamatot" üdv.
34.
Yogo (látogató)
2007. 06. 25. 8:59
Elitt....jav.
35.
metszőolló (látogató)
2007. 06. 25. 9:08
Tisztelt Irén!
Bármi is legyen a dolog mögött: jobbulást! Jó lenne egyszer ebben a hazug világban egy fontos ügyről az igazságot hallani! Üdv.:
36.
Anna (látogató)
2007. 06. 25. 9:18
Szeretettel kívánok mielőbbi gyógyulást!!!!
37.
Hargita (látogató)
2007. 06. 25. 9:24
Mielőbbi gyógyulást
és a további munkához jó egészséget
sok sikert kívánok
Klári
38.
Hargita (látogató)
2007. 06. 25. 9:25
Mielőbbi gyógyulást
és a további munkához jó egészséget
sok sikert kívánok
Klári
39.
guga
2007. 06. 25. 9:25
Jobbulást!
A véleményem az ügyről, hogy egyedülálló a küzdőszellemed, de ez az ország akkor fog változni és fordulni, ha a kommunizmust látott emberek kihalnak.
Az én fiam már nem fog tudni semmit a jelenlegi politikusokról.
40.
Yogo (látogató)
2007. 06. 25. 9:25
Tzombinak
Miért kellett Szilvásynak eddig várnia?
Ha,valóban ,rendet akarna az mszp,nem kellett volna ez a bűncselekmény oknak.Lett volna idő,elég,hogy a Fideszes politikusokon elverjék a port,főleg,ha megérdemlik.
41.
Kokó (látogató)
2007. 06. 25. 9:38
Itt nincs jobb, és balodal! Itt csak ócska politikai elitt van, akik aszisztálnak egymásnak! Féltelek Olajos!!!
42.
valaki (látogató)
2007. 06. 25. 9:56
gaspara@charter.net
43.
Gery (látogató)
2007. 06. 25. 10:01
Kedves Irén!Remélem hamar rendbejössz és folytatod a munkád.Elképesztő álomvilágban élnénk ha nem lennének olyan emberek mint Te.Nagyon sok erőt és mielöbbi jobbulást kívánok!
44.
majna (látogató)
2007. 06. 25. 10:20
A civileknek joguk van tudni,hogy Irén jobbulása tényleg jobbra,igazsága pedig minket civileket helyreigazít.Jó helyre voksolni aztán nem megbánni,aztán az igazság törvénye szerint cselekedni,s a médiát is függetlennek látni.A titkosítást feloldani.Különben semmit nem ér a "magyar igazság"!
A törvényeket is kormány úgy hozza,hogy nki megfeleljen.
Ebbe is be kellene vonni a civileket.
45.
csibi13 (látogató)
2007. 06. 25. 10:24
O'lajesz, Olajoska.....Ember vagy te, vagy mi??Gusztustalan a megnyilvánulásod.Lehet, hogy te is érdekeld vagy a dologban, ezért ez a megnyilvánulásod????Irén nagyon klassz, hogy ilyen keményen kitartasz és a történtek ellenére is folytatod a munkádat.De kérlek szépen vigyázz jobban Magadra.Hidd el ezek bármire képesek, ha valakit ki akarnak csinálni.Ráadásul ennek nem mindig csak a fizikai erőszak lehet az eszköze.Hidd el nem véletlenül mondom.Magam is jelen voltam ebben a körben, hangoztattam a véleményemet és bizony családi tragédia lett a vége.Ezt hívják lelki terrornak, amivel szintén hatalmas károkat lehet okozni, főleg amikor már a családra is rászállnak.
Kérlek tehát próbálj meg jobban vigyázni Magadra és ne hagyd abba az elkezdett munkát.Kívánok sok sikert és mielőbbi gyógyulást.
46.
csibi13 (látogató)
2007. 06. 25. 10:26
A Szolidarításnyilatkozatot hol lehet aláírni???
47.
Armida
2007. 06. 25. 10:41
Nagyon bátor csaj vagy Irén!
Gyógyulj meg minnél hamarabb!Pussz!
48.
Porfin (látogató)
2007. 06. 25. 10:50
Kedves Irén!Minél előbbi gyógyulást kívánok Neked, és azt, hogy legyen erőd lerázni a "csimpaszkodó"-kat. Ahogy eddig is. Sok ilyen újságíróra van szükségünk, mint Te!
49.
pere (látogató)
2007. 06. 25. 10:59
A Fidesz és Antal József biztosan nem érintett az olajszőkítésben, mert a 90-es évek elején szociális szempontok is nagyon erőteljesen indokolták a fűtőolaj és a gázolaj árának szétválasztását. Mindenesetre jó lenne, ha az ország végre tisztán láthatna. Sok sikert!
50.
Olajos Hal (látogató)
2007. 06. 25. 10:59
Wazzeg...!!
Ez nekik jobban fog fájni mint neked. Már úgy értem, hogy a mai politikai elitnek. :-)
Ha őszintén csinálod, akkor le a kalappal, és valóban ez a civil kurázsi, ha azonban csak azért, mert kimaradtál a buliból (Copyright Hofi Géza), vagy natán azért, mert a leamortizálódott és előbb-utóbb beszakadó pilitikai elitet leváltó új "elit" tagjának készülsz akkor a Magyar Köztársaság szomorú története tovább folytatódik.
Jobbulást!
51.
feri209 (látogató)
2007. 06. 25. 11:03
"A gazdasági maffia tolja a pártok szekerét. Honnan is lenne ennyi pénz különben? A politikusok magánvagyona miből kezdett el gyarapodni?
_Az MSZP felelőssége az, hogy megállítsa ezt a folyamatot._"
szegény irén, téged tényleg brutálisan megvertek. remélem, hogy kitisztul egy idő után az elméd. addig is jobbulást!!!
52.
feri209 (látogató)
2007. 06. 25. 11:04
"A gazdasági maffia tolja a pártok szekerét. Honnan is lenne ennyi pénz különben? A politikusok magánvagyona miből kezdett el gyarapodni?
_Az MSZP felelőssége az, hogy megállítsa ezt a folyamatot._"
szegény irén, téged tényleg brutálisan megvertek. remélem, hogy kitisztul egy idő után az elméd. addig is jobbulást!!!
53.
Hagrid (látogató)
2007. 06. 25. 11:07
Mindenekelőtt mielőbbi jobbulást kívánok!
A mai bejegyzéshez: azért naív dolog azt hinni, hogy csak a Fidesz és az MDF sárosak az olaj- és maffiaügyekben. A jelenlegi kormánynál keményebb maffiát nemigen találni...
"Az MSZP felelőssége"??? Csatlakozom az előttemszóló utolsó mondataihoz...
54.
Atti (látogató)
2007. 06. 25. 11:09
Hinni soha senkinek semmit, azt sem, amit kérdez.
Sem pártoknak, sem személyeknek, sem újságíróknak, senkinek.
Annyi kesze-kusza érdek kavarog a pénz és a hatamom körül, hogy a legjobb mindenből kimaradni és építse mindenki a saját viéágát, tisztességgel és becsülettel.
Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók, tartja a mondás - azaz mindeki a saját sorsa irányítója, tőle függ a saját jövője.
Ha valós az eset (miért ne lehetne) akkor sajnálom, gyógyulást és erőt kívánok, ha viszont egy médiafogás a műnek szóló reklám és a majdani bevételek céljából. akkor ügyes.
De őszintén megmondom, egyik verzió sem érdekel.
55.
pere (látogató)
2007. 06. 25. 11:09
Ja még annyit, hogy az olajszőkítéssel kapcsolatos visszaéléseket könnyen fel lehet térképezni. El kell sétálni oda, ahol 3-500 milliós házacskák vannak. Ezek nem Fideszes házak és nem Mdf-es házak, hanem az SzDSz és MSzP tagjainak házai, vagy a hozzájuk közelállóké.
56.
Gigi
2007. 06. 25. 11:17
Szia Irén. Nagy örömmel látom, hogy jobban vagy. És újra itt. Gyógyulj meg minél hmarabb! :))
57.
07"papa" (látogató)
2007. 06. 25. 11:18
Minden elismerésem az Iréné!
Mielőbbi gyógyulást kívánok!
Csak közben azon gondolkodom, hogy miképpen lehetne a siker reményével felvenni a harcot a maffia és a támogatásukat élvező korrupt képviselők és egyéb hatalomban lévő vezetők ellen a harcot???
Ehhez bizony meg kéne újulni az egész politikai elitnek.De, ha nem lesz a titkosítás felodva, akkor teljesen reménytelen az ügy...Vagy kérjük fel Jack Bauert a 24 óra film főszereplőjét, ő egy nap alatt megold mindent:-)
Szurkolok az igaz ügy győzelméért..mint a filmeken!
58.
csefike (látogató)
2007. 06. 25. 11:23
Erőt, és rohamosan javuló egészséget kívánok, a fentebb leírtak némelyike elgondolkodtató...nem is értem, miért adják közre őket.
59.
Bence (látogató)
2007. 06. 25. 11:28
Kedves Irén!
Mielôbbi gyógyulást és felépülést kívánok!
Sajnos az az érzésem ,bármit teszel, az aktuális hatalom kezében könnyen eszközzé válik bárki. És, ha azt nézem akkor most leginkább az mszp-szdsz kormánynak jött szinte mentôövként ez az ügy. Végre valami, amit a fidesz nyakába lehet varrni...Természetesen egyik oldal sem szent, de nagyságrendi különbség van a két társaság gazdasági BÛNCSELEKMÉNYEI között.
Én is szeretném, hogy az igazság kiderüljön, de nem hiszem, hogy el fogják fogni a tetteseket. Ami jelenleg ebben az országban történik, az téboly.
Fejétôl bûzlik a hal...
60.
Nini (látogató)
2007. 06. 25. 11:31
Kedves Irén! Az ennek az országnak a baja, hogy kevés ilyen embere van, mint Ön! Hogy miért is vannak egyre kevesebben, az egy másik történet. De most az, ami Önnel történt, számomra talán paradoxonnak hat -, de reményt ad, mert jórészt teljesült a küldetése. Most van az a pillanat, amikor emberek tömegeiben megvilágosodott valami. Ha most nem hagyjuk ennyiben a dolgot, nem engedjük, hogy a megvett média és a maffiózó, legnagyobb pártok elkenjék az egészet, és a félremagyarázás és feledés ködét borítsák rá, akkor MOST van remény.
Most kellene, amíg még tart a közfigyelem, valódi népszavazásokat kezdeni, VALÓDI kérdésekről (például a titkosítások hazai gyakorlatáról). Mert most hirtelen az is világossá vált mindenki előtt, kiknek az érdeke a népszavazás a mindenkori legnagyobb pártok számára veszélyes intézményének a lejáratása nevetséges ügyekkel, cirkuszokkal.
Kérem, mint nálunk sokkal tájékozottabb ember, ne csak azokat a pártokat mutassa meg a közvéleménynek, amelyek a lopás, csalás, rablás intézményes támogatói! Most van itt az alkalom, hogy személyes és támadhatatlanul hiteles bár már nyilván ezen is dolgoznak valakik - szereplője közéletünknek, mellé álljon új, szavahihető mozgalmaknak.
Ehhez kívánok Önnek további sikereket és gyors gyógyulást!
Üdvözli: Miklós
61.
Vanilia (látogató)
2007. 06. 25. 11:36
Kedves Irén!
Gyógyulj meg hamar!!!
Bátor nő vagy! Bárcsak több ilyen ember lenne az országban! Szeretettel Üdvözöllek! Vanilia
www.korruptorszag.tvn.hu
62.
etiopharcos
2007. 06. 25. 11:39
Jobbulást!
63.
Zoli (látogató)
2007. 06. 25. 11:47
Első hallásra elképedtem az ügytől. Mi az, hogy egy nőt megvernek, s ráadásul egy újságírót ... Ma reggel a Kossuth Rádió már olyan beszólást is leadott, mely szerint inkább a FiDeSz nemtom milyen ügyével kéne foglalkozni. A blogodban írod, hogy a FiDeSz jobb, ha hallgat (meg az MDF is). Ráadásul nekem tisztára úgy rémlik, hogy ez az olajos ügy MSzP-s érdekszférába tartozik. Miért érzed ennyire fontosnak, hogy demonstráld a FiDeSz elleni ellenszenved? Nem akarom őket védeni, megérik a pénzüket ők is, s neked meg jobbulást, de hát ebben az országban senki nem képes a tiszta beszédre ... Van 3 gyerekünk, s az a célunk, hogy hozzásegítsük őket egy olyan élethez, amely nem a politikával, ország lerablásával, egymás elleni uszítással foglalkozik, hanem nyugisabb dolokkal. Ebben az országban sajnos erre nem lesz lehetőségük, s
Mindenesetre reménykedem, hogy nem valami egészen másról van szó, mint aminek elsöre látszik ...
.
64.
+1 (látogató)
2007. 06. 25. 11:47
Az olaj ügyek titkosításának feloldásáról nem lehet népszavazást tartani?
65.
Ne add fel! (látogató)
2007. 06. 25. 11:49
Kár, hogy a hozzád hasonló emberből nincs még egy pár tucat... a lényeg az, hogy vagy!
NE ADD FEL!!!!
66.
Deba (látogató)
2007. 06. 25. 11:49
Üdvözlöm kedves Irén és jó bulást kívánok! Az ilyen embereket, akik az igazságértharcolnak, nagyra becsülöm! De énnekem az a véleményem, hogy az igazi értelmiségiek nem fognak össze kellőképp és így egyedül meg mindenki támadható, itt a példa. Ha lenne ma Magyarországon egy jól szervezett és a néppel kommunikációt folytató kör, mely a nép viselkedését próbálná demokratikussá nevelni, semlegesen a politikai pártoktól, akkor kilehetne vívni az igazi demokráciát! Nem kis erőfeszítés az biztos! De az ország jelenlegi helyzete olyan, melyet csak egy összetartó, céltudatos, a közös érdekeket szolgáló értelmiségi réteg tudna kihúzni a csődből. Ezért összekéne fogni, mind a mostani politikai elit, mind a nép mentális zavarai ellen! Nekem ez a véleményem.
67.
Halász (látogató)
2007. 06. 25. 12:05
Kedves Irén!
Szívből kívánom, hogy meggyógyuljon és ügyét végigvigye!
Olvasva néhány "szellemitörpe" beírást, mosolyogtam, hiszen "A malis vituperari laus est." (A gonoszok gyalázkodása dícséretnek számít.)
Tisztelettel:
Halász
68.
Gondolkodó (látogató)
2007. 06. 25. 12:09
Tudom, hogy nem leszek a véleményemmel nagyon népszerű, de: szerintem kocsiban ülve nem lehet ilyen sérüléseket kapni. Egyszerüen fizikai lehetetlenség. Az autó túl szük hely ehhez. Vagy nem úgy történt minden ahogy nekünk elmondják.
69.
jojo (látogató)
2007. 06. 25. 12:10
Jobbulást Irén !
Szerintem minden párt sáros ezekben az ügyekben, de különösen az , amelyik 1990-94 között hatalmaon volt !
Tényleg a titkosítás felodásáról is népszavaszást kellene tartani! Ebben az ügyben miért nem nyomul a FIDESZ ?
70.
Virág (látogató)
2007. 06. 25. 12:11
Kedves Irén!
Kívánok jó egészséget, gyors gyógyulást!! Nagyon bátor nő, becsülöm érte.
A "csimpaszkodó" nyakig sáros vagyis olajos pártokat jó lenne végre hekyrerakni , hogy ne legyen olyan nagy a szájuk. Most is miket olvasok? A Fideszesek kirohanásait, mert már előre félnek, hogy kiderül valami disznóság róluk. Pedig ki fog derülni-remélem!!
Ne kérdőjelezzük már meg, amit az újságírónő mondott!!! Márpedig el lehet olvasni újra a blogjában írtakat! Tudom, hogy fájdalmas, de a Fidesz nyakig benne volt az olaj-ügyben, ez biztos. Ezt mindenki tudta róluk- az elvakult szimpatizánsokat kivéve.
71.
hdv (látogató)
2007. 06. 25. 12:15
Minden elismerésem, azért amit tesz. Azonban egy kicsit sok nekem, hogy itt a Fidesz a főbűnös. Talán Orbán Viktor szőkítette , suttyomban svarcban egyenesen, az MSZP-s elvtársak legnagyobb elképedésére... Értem én, hogy ki van adva ez a cél, a Duna TV is csak ezt a részt tudta fényképezni hosszú másodpercekig, hadd ragadjon az emberben olajügy Fidesz. Már ez is, tényleg minden rosszat ők okoznak, Albán úr.
72.
Végre (látogató)
2007. 06. 25. 12:18
Szia! Sziasztok!
Elsőként csodálom Irént. Csodálom mert olyan harcot vív amibe az egész rohadék politika benne fekszik. Mindenki. S mint tudjuk a legszervezettebb szervezett bűnöző maga a politika. Akik maguknak hozzák a törvényeket. Olajügyek. Hmm. Tudod azért veszélyes felderíteni mert itt mindenki megbukna aki ma politikus. Jegyzem meg nem lenne baj. Mert minden oldal tönkretette ezt az országot. Azt gondolom Irén volt talán az első akit ilyen nyíltan figyelmeztettek, hogy nem jó helyen keresgél. De azt is gondolom talán Ő lehet aki végre kirobbant egy tüzet és elégeti ezt a szenny társaságot. Csak egyedűl van és óriási erő áll vele szemben. Nem véletlen, hogy 17 éve új arcok nem jöhetnek. Mindenki védi a saját helyét.
Azt gondolom Irén, ha van bátorságod, erőd akkor halyrá. Szurkolok Neked! Mert hős lehetsz ebbe a szemét országba(bocsánat a szavakért). S jegyzem meg. Ez ellen kellene tüntetni. Pontosabban érted! s érdekes lenne ki mit mondana. Bár mind1 mert az egész álszent hazug politikai csürhe védené a saját szarvárát és tesznek rá, hogy az emberek miként élnek.
Kitartás!!!!!!!! Sok erőt és remélem, nagyon remélem, kirobban a nagy tisztító tűz és elégeti akit kell. Csak okosnak kell lenned, mert talán Te tudod mekkora erő áll veled szemben.
73.
Véger (látogató)
2007. 06. 25. 12:21
Szia hdv!
Csak egy szóra. Nem mondja senki, hogy csak a fidesz mek Viktor a rossz. A körülményeket teremtették meg maguknak! Ők is és az mszp meg a többi. Hiszen ekkora dolgot nem lehet csak úgy véghezvinni. Az egész politika benne van ebbe is és mindenbe. S nem véletlen, hogy nem lépnek le és azok vannak ma is akik 16 éve voltak, csak ma más poszton.
74.
izomagyu
2007. 06. 25. 12:21
pere!
ugye viccelsz!
millió más támogatási megoldás lehetett volna, de azokon nem lehetett volna ennyit benyelni
75.
Ágoston Balázs (látogató)
2007. 06. 25. 12:21
"Az MSZP felelőssége az, hogy megállítsa ezt a folyamatot. "
Hadd kérdezzem már meg, melyik kormány volt akkor hatalmon, amikor Békés megyében több, olajügyben nyomozó rendőr lett "öngyilkos"? Igen, MSZP-SZDSZ-kormány.
Emlékszik még valaki az Energol-botrányra?
Ha igen, akkor talán nem egy velejéig korrupt bagázstól kéne várni a rendcsinálást. Az MDF is nyakig benne volt, igen. Talán ezért is nő össze, ami összetartozik. Mármint az MSZP és az MDF.
76.
MAX (látogató)
2007. 06. 25. 12:25
Kedves Irén!
Gyógyuljon meg minél elöbb!
Véleményem szerint az akkori összes párt nem is egy képviselője benne volt az ügyben, erröl szerintem felesleges vitatkozni itt a többieknem:)
Nekem az az észrevételem támadt h 2000körül olvastam Bartus László Maffiaregény című könyvét ami szintén ezzel a témával foglalkozott, csak ő nem vállalta fel nyiltan h ez tényfeltáró könyv. Nekem az a furcsa, h mig ön meghurcilt bünbakként mutatja be a Papát addig aban a könyvben majdnem h ő a főmaffiozó persze csak a politikusok után.
Nagyon kiváncsi lennék h tényleg h is volt ez:) ezért remélem h sikerül elérnie h nyilvánosságra hozzák a titkosított dokumentumokat és egyszer kiderül talán az igazság.
Sok sikert és kitartást kivánok a további munkáához!
77.
valaki (látogató)
2007. 06. 25. 12:29
Ez az egész onnantól hiteltelen, hogy megint fideszezük. Emlékeztetőül 90-94 MDF-SZDSZ-Kisgazda kormány 94-98 SZDSZ-MSZP.
Ugyan már... hol voltak a fideszesek ekkor? kis p*cs*k voltak. De ha megint Fideszezünk akkor ez itt hiteltelen és elfogult.
78.
Yogo (látogató)
2007. 06. 25. 12:29
A sajtószabadság érdekében,ki emlékezik itt meg a MN fotóriportereinek pofonjairól?
79.
Ramesh (látogató)
2007. 06. 25. 12:29
Kedves Irén! Épüljön fel minél előbb. Kemény "csaj"-nak látszik, de ne ragadja el az indulata. Ha a politikát külön pártokra próbálja szakítani és, különbséget tesz bármely párt között, akkor nem látja a fától az erdőt. Ugyan mit állítana meg az MSZP?! Ugyanúgy velejéig korrupt, mint a többi, akiket kiosztott (helyesen!) ebben a blogban. Vagy a politikával, annak korruptságával, maffia-kapcsolataival áll szemben, vagy félresiklik, eltéved... Ja, és soha nem győzhet. Mint mikor kitakarít, hogy aztán újra kosz legyen, aztán újra takarít.... a végtelenségig. Ehhez kívánok további sok erőt!!
80.
Kaptárlakó (látogató)
2007. 06. 25. 12:40
Ha több ilyen belevaló kolléga lenne, nem lenne ilyen hihetetlen alacsony színvonalon a magyar média.
Őszinte tiszteletemet fejezném ki, és mielőbbi jobbulást kívánok!
81.
Hmmmm (látogató)
2007. 06. 25. 12:41
Mindenek előtt mielőbbi gyógyulást. Aztán a későbbiek? Nos, tiszteletre méltó az elszántság, mint az volt a búsképű lovag esetén is, akinek legalább a lova lett volna paripa. Most kérdés, Ön alá milyen lovat fognak adni? Ajánlat persze tengernyi, a választék széles, de harc közben melyik fogja elviselni a csatazajt, s aztán állja is az ütközetet? Meg aztán, a harctérről haza is kell, hogy vigye épségben, lesz hozzá maradék ereje? A média ehhez elég erős lehetne, de kora ellenére még csak szertelen csikóként mutatta magát. Néha ugyan produkált néhány oldalrúgást, de győztes nagy csatában még nem jeleskedett. S aztán melyik tréner lesz az, aki engedi majd csatába féltett lovát?
82.
dok (látogató)
2007. 06. 25. 12:41
"Valaki" !
90-94-ig Szdsz nem volt kormányon!
83.
zsati
2007. 06. 25. 12:44
Szia olajos!
Örülök hogy olvaslak.Gyógyulj meg hamar.
Nagyon sokan aggódtunk érted!
84.
Hopka (látogató)
2007. 06. 25. 12:44
Tisztelt Kármán Irén!
Tisztelem kitartását és mielőbbi gyógyulást kívánok!
Kiáltványához annyit: jogos a kérése pártokhoz, csupán a főfelelősök körét (SZDSZ + MSZP) hagyta ki. Zovábbá olyanoktól (jelenlegi qurmány) várja olajügyben a felelősség megállapítását, stb. akik a fejük búbjáig benne vannak összes korrupcióban, Magyarország leírásában. Korrupciós arány: MSZP-SZDSZ (70%) és FIDESZ-MDF (30%).
Azzal, hogy felhívásában csupán a 30!-ban korrupt FIDESZ-t és MDF-t jelöli meg, azt sejteti, hogy rájuk akarják verni olajügyet. Emlékeztetném, hogy Pintér Sándor (OV-kormány volt belügyminisztere) 1998 előtt MSZMP majd MSZP káder volt.
Kiáltványa akkor hiteles, ha egyenlő távolságot tart összes parlamenti párttól, mert így az a látszata, mintha El-Qúró-kormány kampányába besegítene.
85.
dok (látogató)
2007. 06. 25. 12:44
Tudtommal Irén nem ragadott ki egyetlen pártot sem amikor azt mondta, hogy a pártok pénzmosodák. Én mindenesetre ezzel messzemenőkig rokonszenvezek, hisze nígy érzem én is.
86.
Uzza (látogató)
2007. 06. 25. 12:46
Tisztelt Kármán Irén!
Mielőbbi teljes gyógyulást, égésséget Kívánok!
Sok erőt a "szélmalom" harchoz!
Kányádi Sándor : Tövisfa
Nem emlékszem már (pedig hányszor
szúrt belém tövise), van-é
gyümölcse? Mintha valami bogyók,
vagy affélék lettek volna rajta úgy õsz felé,
vagy az se, csak tövis, tövis
a törzsön is?
Vágtuk, irtottuk: újrasarjadt,
s amit kivágtunk, csontkeményre
száradt, szikrázva ugrott
vissza róla a fejsze éle.
A tüze szinte olthatatlan,
virradatig-tartón parázslott;
nem láttam én még fában ennyi
önvédelmet és konokságot.
Találgattam már gyermekésszel
titkát ennek az irthatatlan
szívós fának, melyrõl a fejsze
még holtában is visszapattan.
Most értem csak: a történelmet
szolgálja inkább, nem a tájat
kéznél volt mindig, mikor kellett
máglyának, avagy koronának.
87.
pami (látogató)
2007. 06. 25. 12:48
Irén, és Papa is szerintem joggal remél fordulatot a jelenlegi kormánytól, hiszen meg kell adni a lehetőséget a demokratikus viszonyok között.
Irén mélyen demokrata, és a jelenlegi demokratikus államrendet szeretné még demokratikusabbá, szinvonalasabbá tenni, tehát joggyal ad esélyt az új belügynek a dolgok tisztázására. Meg kell adni az esélyt.
88.
Végre (látogató)
2007. 06. 25. 12:49
A magyar mamlasz nép és bármit leet itt csinálni. Ebből sem lesz semmi.Mi meg hagyjuk, hogy megvezessen a politika minden oldala
89.
félős (látogató)
2007. 06. 25. 12:58
Nem fog kiderülni semmi. A pártok rendelkeznek egymást sakkban tartó infókkal.
Nagyon nagy a baj.
90.
szabad királyi város (látogató)
2007. 06. 25. 13:01
Őszintén sajnálom Önt! Vettem a fáradságot és végigolvasgattam a hozzászólásokat. Léderer Pál, Kasza László, hm,hm,hm. Ezek után már nem is csodálkozom azon, hogy Ön összekeveri az okot az okozattal: melyik vállalkozói körhöz is tartozott/tartozik az olajosok csapata? És ez a vállalkozói kör melyik párt holdudvarában van még jelenleg is? Hogy Ön bemószerolja a Fideszt, ettől minden hiteltelen lett! Tartok tőle, hogy ez a figyelmeztetés egy Apró (titkos)szolgálati akció volt, hogy elterelje a figyelmet a többi korrupciós ügyről. A Békés-megyei rendőrök is mind a Fidesz ügynökei voltak, vagy mégsem? Az a szerencsétlen kisgazda képviselő meg vergődött a saját bizonyítatlan- állításaiban, miközben az Ön által magasztalt és felelősségre szólított párt emberei röhögtek a háttérben Asszonyom, Ön egy olajos kecskenyájra bízná a káposztaföld megvédését? Talán úgy, mint Gy.F., aki a nyakig titkosszolgálati piszkos ügyekben ülőre bízza e szolgálat felügyeletét? Kiknek áll érdekében az ilyen nyilatkozat? Az MSZP nek. Elérte célját: a posztkommunista sajtó már arról cikkezik, hogy az MDF és a Fidesz áll az olajszőkítések mögött. Önt tényleg nagyon megverhették .
91.
izomagyu
2007. 06. 25. 13:02
Uzza!
nagyon ott van, nagyon ott vagy ezzel a verssel
92.
Hopka (látogató)
2007. 06. 25. 13:03
pami!
Ahhoz demokratikus viszonyok kellenek ami pont a jelenlegi qurmány miatt nincs. Egy olyan qurmánynak fogalma sincs a demokráciáról aki fegyvertelen tömegbe lövet, nem hajlandó elszámolni közpénzzel és akármihez nyúlnak, csak rombolnak.
93.
cling (látogató)
2007. 06. 25. 13:07
"Az MSZP felelőssége az, hogy megállítsa ezt a folyamatot."
Kedves Irén! Ugye nem ezzel fenyegette meg az mszp, miközben verték Önt?
94.
Laca (látogató)
2007. 06. 25. 13:10
Én nem látom azt sokakkal ellentétben, hogy csak a fideszt szapulná az ügyben Irén. Egyszerűen csak odaszólt nekik, hogy ne álszenteskedjenek. A maszop nem próbálkozott be, biztos megkapták volna ők is.
95.
peti (látogató)
2007. 06. 25. 13:11
Szabad királyi Városnak:
Tévedsz, Irén nem mószerol, csak valahogy ezt támszatják alá a tanúk:
www.youtube.com/watch?v=wzQEolKADKI
96.
zenoandras (látogató)
2007. 06. 25. 13:11
Irén! Azért az valami, hogy ebben a nyomorék hazában ahol ennyi bátor korrupt, és ennyi gyáva közíró él, van valaki, aki mindennel dacolva magát nem kímélve teszi a dolgát. Büszke lehet e hon Önre. Attól azért óvnám hogy politikailag különbséget tegyen a két front között, mertebben mindenki "szügyig van tényleg. De azért tudjuk sokan kik a gátlástalanabbak. Gyógyuljon meg mielőbb, és vigyázzon magára, meg vigyáztasson is. Üdv.
97.
cling (látogató)
2007. 06. 25. 13:12
Kíváncsi lennék Irén outcome-jára, hogy kiket sejt a verés mögött. Név szerint.
98.
Léderer Pali (látogató)
2007. 06. 25. 13:12
Szép napot Irén!
Krausz Tamástól jött egy levél, (jegyzet?)
Gondolom, érdekel, meg olvasóidat is.
Irén és a maffia
Kármán Irén velem is készített interjút a megveretése okául szolgáló mű számára. Nem tudom pontosan, hogy végül megjelent-e ez valahol vagy sem, de adalék lehet majdnem agyonveretése történetének megértéséhez.
Sajnos most aktuális és érdemes, sőt egyenesen szükséges az interjú eredeti tartalmát felidézni. A kiinduló felvetésem az volt, szabad-e Irénnek vállalnia a magányos harcos szerepét, nem az egész ügy strukturális alapjait érdemes-e inkább feltárni. Ugyanis nem a bűnöző egyének felderítése az újságíró-értelmiségi feladata, arra van a jobb-rosszabb rendőrség, hanem magának a jelenségnek a széles nyilvánossággal való megértetése, az okok felderítése, megmutatása az igazi feladat. Mert ne kockáztassa Irén az életét, ne legyünk mi eggyel kevesebben a rendszerátalakító küzdelemben, hiszen egy ember, jelen esetben Irén elveszítése akár egy egész bűnözői hálózat felgöngyölítését sem érné meg. Tudjuk, egyik bűnözői banda megy, a másik meg jön, így folyik ez évszázadok óta. Meg kellene értenünk végre, hogy a bűnözés a kapitalizmus normális szívdobogása, pórusaiból is árad nap mint nap. Irén persze hős, mert kipróbált egy utat, ami majdnem az életébe került, és a hazai tapasztalatainkat sokban gazdagította, csak merjünk szembenézni a tényekkel.
Az olajszőkítés csak a szisztéma működésének egyik modellje, jelen formájában főképpen a félperiféria tipikus jellegzetessége, a rendszerváltás igen kevéssé hangoztatott szimbóluma. Az uralmi elit sohasem szerette az Irén-fajta embereket, mert rámutattak az új rendszer, a tőkerendszer legbelső lényegére, arra, hogy alulról miképpen néz ki a szép új világ. A rendszerapologetika most is csak az újságírói szabadság, úgymond, erőszakos korlátozásával foglalkozik, ahelyett hogy a figyelmet a rendszer gyógyíthatatlan működési betegségeire, anomáliáira fordítaná. El kell hinnünk, hogy létezhet egy jobb világ. Ha nem így volna, mindenki beállhatna bűnözőnek
Krausz Tamás
99.
redtongue (látogató)
2007. 06. 25. 13:13
Jobbulást,gyógyulástkitartást,bátorságot kivánunk többedmagammal.
Ha valamiről most "népszavaznék", az éppen a titkosított dokumentumok feloldása.
Nosza FIDESZ, ennek állj az élére, ha mersz...!
100.
dr nagy istván andrás (látogató)
2007. 06. 25. 13:14
Kedves Irén, először is jobbulást.
Őszintén drukkolok Önnek, hogy sikerüljön ami itt még senkinek sem sikerült, de sajnos azt hiszem itt is igaz lesz a mondás széllel szemben nem lehet...
Harca hősies, de valószinüleg szélmalomharc.
Nem kötözködés, talán én értettem félre, a Bod Péter Ákosnak szóló figyelmeztetésben a kétféle olaj árának távolodásáról és nem az árrés távolodásáról van szó ugye...
101.
jánospál (látogató)
2007. 06. 25. 13:14
Irén, minden jót Neked!
Nevetséges lenne Irént elfogultsággal vádolni, hiszen bátran kiállt Gergényi módszerei ellen az őszi tüntetések idején, kérlek olvassátok el a korábbi bejegyzéseit, mert végig kommentálta a zavargások idejét is!!!
102.
stormy (látogató)
2007. 06. 25. 13:18
Kedves Mindenki!
Én nagyon tisztelem olajost a bátorságáért, de mostmár nem adhatná át a staféta botot vki másnak? Kedves, hogy mindenki bíztatja de a családjának szerintem erről más a váleménye, ha az én anyukámmal történt volna ez eléggé fel lennék háborodva, hogy mindenki arra bíztatja, hogy folytassa!De kedves Irén remélem mielőbb felépülsz ebből testileg- lelkileg és grt a bátorságodhoz!
103.
19L6 (látogató)
2007. 06. 25. 13:18
A köteles duma után, Ferink újabb storyval szórakoztat minket?
104.
drc (látogató)
2007. 06. 25. 13:20
Őszinte tiszteletem Olajos! keveseknek adatik meg a bátorság, hogy szót emeljen a tisztességtelenség ellen és még kevesebbeknek a lehetőség, hogy tegyen is ellene.
adja isten, hogy a bátorságod mellé lehetőséged is legyen...
105.
guszti (látogató)
2007. 06. 25. 13:21
sziasztok, riszpekt és full support K.I.-nek, bár én eddig nem olvastam, a mostani reakciói alapján maximálisan támogatom. Szerintem ezzel hatalmas tömegek vannak így, minden további nélkül el tudok képzelni 7 számjegyű mennyiségű aláírást egy, a parlamentnek, a köztársasági elnöknek és az ab-nek címzett petíción, mely a titkosítás feloldását követeli. Mindegy csak olyan sok legyen, hogy ne lehessen kidumálni.
Ha meg valamelyik nagyokos addig ügyeskedik, míg belekergeti a költségvetést egy értelmetlen népszavazásba, én mindenképpen mellétámogatnék egy pontot a szavazólapon egy, a jelenleginél sokkal szigorúbb transzparenciatörvény kikényszerítésére, amiben nem marad meg kiskapunak a titkosítás lehetősége, kötelező minden állami finanszírozású ügylet teljes pályázati anyagának, érvényes és nem érvényes ajánlatainak, szerződéseinek netes publikálása, és egyes bűnügyekben - ahol a közvélemény hivatalosan megerősíti ezen igényét, pl. egy egyszerű aláírásgyűjtéssel - nem szüntethető meg nyomozás, és nem évül el bűn amíg csak megnyugtató ítélet nem születik.
Ezzel a javaslattal tudnék kapcsolódni ahhoz a véleményhez, hogy az állapolgároknak alkotmányos joguk van tisztán látni a jelöltek makuláit az urnához járuláskor.
106.
elek (látogató)
2007. 06. 25. 13:21
Az a baj Krausz, hogy mi elhittük, hogy létezik egy jobb világ, és a mai napig Irénnel együtt hiszünk benne, mert otthon a családban , baráti körben egy jobb világban, társaságban próbálunk élni. Viszont maga olyat írt le, hogy idézem:
"a bűnözés a kapitalizmus normális szívdobogása,"
Nos látom Ön nem hisz ebben a jobb világban, amiben mi Irénnel az életünk árán is hiszünk.
Az Ön készülékében van a hiba kedves Krausz, és ha éppen ön verette meg Irént, akkor vegye tudomásul, hogy itt az emberek pillanatok alatt leveszik, hogy ki az olajbűnöző!!!
107.
Sátorfalvi Rafael (látogató)
2007. 06. 25. 13:25
Mi az Államtitok és Államérdek!?!
Venezuela, meg ne ismerje az olajipari szőkítő technológiánkat?
A japánok a titkok megszerzése révén leköröznének a gazdaságban?
Az USA kimerülő innovációja új szellemi töltést kapna titkainkból?
Izland megtámadna, mert a geotermikus energiaforrásait veszélyeztetjük?
Nos ennyi képzavar után csak arra gondolhatunk,
hogy nem államérdekből titkosítanak, de érdekből.
Tehát nem omlik össze az Európai Unió, a közös valuta stabil marad, de valakiknek inogna a pozíciója!!
108.
pöcsfej (látogató)
2007. 06. 25. 13:29
Elvakult, kommunista barom ez az újságírőnő geci. Megérdemelte
a verést, hogyha azt nem veszi észre, hogy a saját párja verette meg!
109.
drc (látogató)
2007. 06. 25. 13:32
hát elvakult kedves Pöcsfej, az te vagy... a kommunistát pedig, mint szimpla szitokszót akár rád és kedvenc pártodra is alkalmazhatjuk. hiszen lassan évtizede a kádár-rezsim utáni nosztaligából élnek morálisan...
110.
olvasó (látogató)
2007. 06. 25. 13:32
Ez a megoldás!
A Magyar Rádiót és annak minden munkatársát mélyen megdöbbentette és felháborítja a Kármán Irén független oknyomozó dokumentumfilm készítő elleni példátlan kegyetlen támadás - áll a közrádió elnökének szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében.
Kármán Irén brutális megverését a közszolgálati rádió a sajtószabadság, az újságírói függetlenség, az igazságot kutató oknyomozó újságírás elleni támadásként értékeli. Nem szabad hagynunk, hogy egy ilyen aljas támadás elérje a célját és a sajtó és közélet megfélemlítéséhez vezessen! Felháborodásunk ezért nem merülhet ki a nyomozás követésében. Az sem elég, ha a magunk eszközeivel hozzájárulunk a támadók felkutatásához.
Meggyőződésünk, hogy az újságíró szakma úgy adhat méltó választ a brutális támadásra, ha közösen folytatja és napirenden tartja a Kármán Irén által megkezdett témákat, feltárja azt a korrupt közeget, ami lehetővé tette, hogy 2007-ben Budapesten egy három gyermekes anyát félholtra verjenek, elhurcoljanak és megkötözve az útszélre dobjanak.
A Magyar Rádió az elkövetkező időszakban hangsúlyosan kíván foglalkozni azokkal az ügyekkel, amelyek Kármán Irént oknyomozómunkája során foglalkoztatták. Felhívunk minden magyar sajtóorgánumot, valamennyi újságíró kollégát, hogy csatlakozzon ehhez a feltáró munkához és vállaljon szolidaritást Kármán Irénnel! Kérünk mindenkit, hogy a saját lehetőségei szerint folytassa Kármán Irén tényfeltáró munkáját, illetve hangsúlyozottan adjon teret ezeknek az információknak -derül ki Such György közleményből.
111.
izomagyu
2007. 06. 25. 13:35
pöcsfej!
nevedben az értéked
112.
olvasó (látogató)
2007. 06. 25. 13:37
Lassan mondom, kiemelem, hogy értse, akinek értenie kell:
Felhívunk minden magyar sajtóorgánumot, valamennyi újságíró kollégát, hogy csatlakozzon ehhez a feltáró munkához és vállaljon szolidaritást Kármán Irénnel! Kérünk mindenkit, hogy a saját lehetőségei szerint folytassa Kármán Irén tényfeltáró munkáját, illetve hangsúlyozottan adjon teret ezeknek az információknak .
Gyerünk, újságírók!
113.
cling (látogató)
2007. 06. 25. 13:39
Minden rosszérzés és a megtörtént tragédia ellenére mindenképpen adódik most a lehetőség, az elmozdulás felé. Volt öszöd, volt zsanett-ügy, most irén-ügy van. Még hány ügy legyen?
114.
mama (látogató)
2007. 06. 25. 13:40
pöcsfej!
Hogy te milyen találó, és rád illó nevet találtál???!!!!! Elképesztő sok eszed van! Csak így tovább!!! Gratula!
115.
gallicus (látogató)
2007. 06. 25. 13:40
először is jobbulást szeretnék kivánni ismeretlenül is Önnek!Továbbá szerintem is türhetetlen állapot ami ebben a demokráciánakcsufolt un,magyar jogállamban megy:az egyszerű állampolgárt akármilyen kis dologért lecsukják!Csak a politkusoknak szabad elkövetnibármit,mert azt ugyis titkositják,nem derülhet ki a bűncselekmény és egyébb disznóság!Ez szerintem vérlázitó!Ez a titkositás a politikusoknak a megváltója!
116.
drukkoló (látogató)
2007. 06. 25. 13:47
Sajnálatos hogy az itt olvasható irásokban is mennyi szemét van.Én becsülöm és féltem Önt. Nagyon sok erőt, gyógyulást, és SIKERT kívánok.
117.
Hmmmm (látogató)
2007. 06. 25. 13:50
Sokaknak fájdalmas szembesülni azzal, hogy a kapitalizmus szívdobbanása a maffiózás, de ezt visszaszorítani és kis értékű egyedi lopásokra korlátozni csak diktatúrákban lehetséges. A történelem és a jelenkor legalábbis ezt bizonyítja. Mielőtt félre értés esne, a maffiózás jelenthet kartell megállapodásokat, jelenthet pályázatoknál haszonszerzés céljából mások kárára történő megkülönböztetést, pénzügyi folyamatokat befolyásoló kormányzati körökből származó kiszivárogtatást, s lehetne még sorolni.
Kár lenne ebben a kérdésben itt elméleti, majdhogynem akadémikusi vitákba bonyolódni, a lényeg: mielőbbi felépülést a sérültnek.
118.
cling (látogató)
2007. 06. 25. 13:50
Sikert mihez? A következő veréshez vagy megerőszakoláshoz?
119.
mama (látogató)
2007. 06. 25. 13:50
cling!
Csak megsúgom, volt és sajnos még van is Tánczos ügy is. Ott is megverették azokat, akik a valódi körmendi gyerekgyilkos kilétét feszegették, vagy azokat, akik azt merték mondani, hogy nem Tánczos a körmendi gyerekgyilkos.
Irénnek jobbulást, és sok erőt, kitartást kívánunk. Bár Tánczos ügyben is lenne ilyen elszánt talpig becsületes magyar újságíró. Ugyanis Balaton Balázs is elszánt volt egy darabig, de miután megverték őt is, visszafogta kicsit magát. Igaz a könyvet, meg a TV-ben lévő interjúit is a megveretése után írta, nyilatkozta, de már nemegyszer úgy is írt cikket, hogy a "körmendi gyerekgyilkos". És itt T.G.-ra gondolt. Ez nem volt szép tőle. Ezért én ezt sosem fogom elfelejteni neki.
Irén szegény az olajügyre, én a Tánczos-ügyre teszem fel az életem. Azaz Tánczos megmentésére. Úgy hogy a következő áldozat talán én leszek.
120.
lord
2007. 06. 25. 13:57
Jobbulást !
121.
Hajos (látogató)
2007. 06. 25. 13:58
Elöszö is jobbulast kivanok asszonyom.
Azert ebböl a beirasbol valami hianyzik.Nem hiszem,hogy az MSZP fellelösege csak annyi lenne amit itt leirt.
122.
zsati
2007. 06. 25. 13:59
pöcsfej!
te egy pöcsfej vagy!
123.
KrisztaTiszta (látogató)
2007. 06. 25. 14:08
A szolidaritasnyilatkozatot en is alairnam. Minden tiszteletem az One. Epuljon fel miharabb
Tisztelettel
Dr Tar Krisztina
124.
pishtu (látogató)
2007. 06. 25. 14:10
pishyu@citromail.hu
125.
Gondolkodó (látogató)
2007. 06. 25. 14:12
Akkor most azok akik titkosítottak, néhány dolgot "titoktalanitanak" és akkor végre kinyírhatrják politikai ellenfeleiket? Akkor végre lesz nekünk demokrácia? (Reggeli nyilatkozatokból kiderül, hogy csak bizonyos dolgokkal kapcsolatban lehet a titkosítást feloldani, és azt most ki dönti el, hogy mik azok a dolgok?)
126.
leanyka@vianovo.hu (látogató)
2007. 06. 25. 14:13
Hajrá Irén! Csak így tovább. A legdurvább akkot is az, hogy ma magyarországon NINCS SAJTÓSZABADSÁG!jOBBULÁST
127.
kemeny (látogató)
2007. 06. 25. 14:14
a balatonoszodi beszed kiszivarogtatasa utan egy meg inkabb gusztustalan, erthetetlen taktikat valasztott a kormany. ezuttal, hogy a figyelemt eltereljek a mocskos ugyeikrol megverettek egy kozismerten baloldali ujsagiroasszonysagot, majd a korhazi agyaban a szajaba adtak, hogy miket kell mondjon, nyilatykozzon, amikor a fel orszag rafigyel.
szomoru, hogy ehhez a jatehoz a nevet adta magacska.
azontul persze jobbulast, akarmennyiure is buzlik az egesz.
128.
drc (látogató)
2007. 06. 25. 14:16
keményen kevés ész szorult a fejedbe Kemeny barátom... :)
látod-látod, hogy a hazug retorika hogy megbontotta a szürkeállományodat...
129.
kemeny (látogató)
2007. 06. 25. 14:19
en mar csak ilyen szuklatokoru, szelsojobboldali, fasziszzta barom vagyok.
vigasztal, hogy mindezert az Orban Viktor a felelos, csakugy, mint az ujsagironene megvereteseert, de az globalis felmelegedesben is benne van a keze.
130.
truth (látogató)
2007. 06. 25. 14:21
logger1@hotmail.com
131.
wanda (látogató)
2007. 06. 25. 14:23
Sajnálom a hölgyet, de sok korábbi hozzászóláshoz hasonlóan, én is azt hiszem, hogy pöttyet elfogult. Hamarosan bejelenti azt is, hogy az Orbán Viktor-Navracsics Tibor kettős volt az, aki megverte? Ezen sem lepődnék meg a megnyilatkozásai alapján...
132.
pandaági (látogató)
2007. 06. 25. 14:28
Olyan ez a beszélgets, mint a Malina Hedvig ügye, nyilván Irén is magát verette meg...
133.
Erika (látogató)
2007. 06. 25. 14:33
Nekem innentől kezdve ez az egész hiteltelen... :(
Miért csak az egyik oldalt kell pocskondiázni?
134.
drc (látogató)
2007. 06. 25. 14:33
szép öndefiníció volt Kemeny! látszik, hgoy őszinte...
135.
wanda (látogató)
2007. 06. 25. 14:33
Nem, az a nyilvánvaló, hogy azaszemétorbán volt az. Kétség sem férhet hozzá. Most is beborult az ég, mondom, hát már megint a Zorbán. Az a probléma, hogy ez a kormány minden tőle telhetőt megtesz, hogy az embereket tévhitbe ringassa. Okosabbaja észreveszi ezt, gyengébbike nem.
136.
lala (látogató)
2007. 06. 25. 14:40
1-2 nap mulva majd elojonnek az emlekek, hogy a kocsiban az orban viki hangjat hallotta, sot, az egyik ferfinak bajsza is volt, valszeg o az ader janos lehetett..mindenesetre ki kell hasznalni ezt a reklamot, kitudja mikor kapjak el ismet a gonosz fideszesek, es verik meg egy aluljaroban.szerencsere a media is ramozdult az ugyre, minden sajtooranum elsonek szamolt be arrol, hogy a fideszesek, meg ibolykaek csak hallgassanak, mert ok a legnagyobb ludasok benne. puszta veletlen lenne ez? ahh, ismerjuk mi a modszereket, tudjuk, hogy semmitol sem riadnak vissza a hatalmon levok. biztos nem lehetett olcso, de valszeg megri ez nekik is, es magacskanak is.
minden jot, jobbulast.
137.
pandaági (látogató)
2007. 06. 25. 14:44
Ugye ezt most nem komolyan csináljátok?!
Hol voltatok az elmúlt 18 év alatt?
Nem a rendszerváltozás után előkerült magukat liberálisnak, majd polgárinak, most meg népnemzetinek eladó pénzre és sikerre éhes helyes arcú megmondó fiúk gazdagodását láthattuk lépten nyomon?!
És hol voltatok, amikor a vizsgálóbizottságokat köznevetsg tárgyává s színterévé tették ugyanezek a helyes fiúk?
Nehogy már komolyan gondoljatok arra, hogy ez már megint egy kommunista prvokáció!! Rémes és undorító, hogy a hangulatot hogyan lehet átfordítani az áldozatból gyalázatos összeesküvőt kreálni!
138.
Damien (látogató)
2007. 06. 25. 14:44
Persze, most hogy így többen írják, nekem is gyanús lett, Biztos Irén kérte meg Gyurcsányt, hogy verjék már meg, hisz' úgy sokkal hitelesebb... Nevetségesek ezek a gondolatok! Kedves Hopka! Milyen adatok alapján állapítottad meg a százalékokat?
Kedves Irén! Mielőbbi gyógyulást kívánok, vigyázz magadra!
139.
wanda (látogató)
2007. 06. 25. 14:45
A msáik, Kire is mondta Medgyessi Petyó távozásakot, hogy tele van korrupciós ügyekkel? Csak nem az SZDSZ-ről?
140.
zsati
2007. 06. 25. 14:47
kemeny!
Nem tudom hogy lehet valaki ilyen korlátort!
Menj innen a nolblog-ról,igérem neked,hogy én se nézem a hir-TVt.
141.
VérBulcsú (látogató)
2007. 06. 25. 14:47
Tisztelt Kármán
Irén!
Először is engedje meg, hogy gyógyulástkívánjak Önnek ez után a sajnálatos esemény után. Mélységesen elítélem ami Önnel történt, ennek nem szabadott volna megtörténnie.
Azonban arra kérem Önt, hogy ne csak rébuszokba beszéljen,hanem nevezze nevén a "gyermeket", mert így érthetetlen amit állít és előbb utóbb a baloldali média hathatós segítségével (lásd a Zsanett ügyet) áldozatból elkövetőt "csinálnak" Önből. Tehát kérem nevezze meg azokat a Fideszes politikusokat, akik - Ön szerint - érintettek az ügyben. A titkosítás feloldását is teljes mértékben támogatom, annál is is inkább, mert nem tartalmaz semmilyen államtitkot sem...
Egyik előttem szólóhoz csatlakozom, hogy remélem nem Orbán Viktor lesz kikiáltva elsődleges bűnösnek az Ön ügyében, mert ezt felettébb komolytalannak tartanám és még színjátéknak venném az egészet.
Még egyszer gyógyulást kívánok Önnek!
142.
lala (látogató)
2007. 06. 25. 14:48
Az undorito, amit mi csinalunk? mi tenyezonek szamitunk ebben az orszahban? nem. Neked nem buzos ez az egesz? Hogy megverik az asszonysagot, 1 napig terjesztik, hogy eletveszelyes az allapota, oszt hirtelen meggyogyul, elso dolga egy bejegyzest iratni a blogjaba, amelyben szidja a kocsog fideszeseket, es ibolykaekat, kvazi oket teszi felelosse az egeszert. Nem ez a furcsa inkabb? a mi szavunk mit szamit ebben az egeszben? semmit, mi csak okoskodunk , kommentaljuk az egeszet. ahogy mondani szoktak a buz a hal fejenel kezodik...
143.
wanda (látogató)
2007. 06. 25. 14:49
Meggazdagodás? Én ezt a szót nem ejteném ki a számon, ha MSZP-szimpatizáns lennék. Kerlüném még csak a témát is. Ne kelljen sorolni, hogy hány milliárdos miniszterünk van, akik "véletlenül" pont akkor lettek milliárdosok, amikor szétvitték az állami vagyont a 90-es évek elején. És igazad van, ők változtattak ezt-azt az évek során, nem úgy, mint imádott állampártunk, aki egy szolid M-betű kidobásával igazi szociáldemkorata lett...
144.
andreasue (látogató)
2007. 06. 25. 14:50
Hümm, pont az MSZP fog segíteni? Ha jól vettem észre, Gergényi nélkül Gyurcsány már nem lenne miniszterelnök. Ez ugyanaz a Gergényi, aki most Pintér Sacával nyitott boltot? :D
145.
kemeny (látogató)
2007. 06. 25. 14:53
zsoti: eletemben eloszor tevdtem a nol barmely aloldalara, utoljara is valszeg, de engem is megrazott az, hogy egy ujsagiro asszony mennyire kivan ma szolgaltatva, elsosorban, ha korrupcios ugyekkel, legyen az olaj, dohany, alkohol fgolalkozik, tenyfeltaro riportokat kozol. elozo bejegyzesben jobbulast kivantam irennek, es fehaborodasomnak adtam hangot.
de a mai megnyilatkozasa a mai kocsog fideszezese utan ugymond leesett a tantusz, egy csapasra megretettem mindent, ha ugy tetszik egy illuzioval kevesebb maradt.
146.
Hopka (látogató)
2007. 06. 25. 14:56
Emlékeztető:
"Horn Gyula szocialista kormánya 1994. nyarán lépett hatalomra. Az volt a célja, hogy az addig zavartalanul garázdálkodó és alapvetően az MDF érdekeltségébe tartozó olajmaffiózókat kiszorítsák az olajpiacról. A volt pufajkás, az 1956-os forradalom vérbefojtásában kiemelkedő érdemeket szerzett Horn Gyula , bevezette a halasztott vámfizetést. Az 1994 és 1998 között hatalmon volt kormány új technikát vezetett be az olajbűnözés zavartalan folytatására. A kormány megszüntette a háztartási tüzelőolaj és a gázolaj közötti árkülönbözetet. Az olajjövedelem megszerzésének technikája a halasztott vámfizetés volt. Importálták a gázolajat, levámolta az importőr, de nem kellett azonnal a vámot befizetnie. Mire elérkezett a fizetési időpontja, az importőr céget eltüntették. Hogy mire volt mindez jó? Arnold Mihály, a Vám- és Pénzügyőrség akkori parancsnoka csak a hatalomra jutott, posztkommunista hatalmi kör által kiválasztott cégek részére engedélyezte a halasztott vámfizetés kedvezményét. . A halasztott vámfizetés időszaka 1997. december 31. ig tartott. Addigra már olyan méreteket öltött a költségvetés hiánya, hogy tarthatatlan volt az állapot."
147.
Punky (látogató)
2007. 06. 25. 14:56
Olajos, neked aztán van vér a ...
Jót fogsz nevetni majd a hozzászólásokon. Te mint baloldali! :)
Egyébként valaki felvilágosíthatna, hogy mikor mondott Olajos bármi olyat, amivel az MSZP-t magasztalta volna?
148.
trixi
2007. 06. 25. 14:56
Pollner (a hvg.hu médiabloggere ezt írta mai bejegyzésében:
Soha nem olvastam korábban Kármán Irén blogját. A címét (Szemben a maffiával) láttam már, de mindig azt képzeltem, hogy valami lakásmaffiával foglalkozó dolog. Most látom, hogy egyáltalán nem.
Tényfeltáró blog? A Szemben a maffiával eddig inkább csak Kármán Irén egyéb munáinak nyúlványa, kiegészítése volt, de most, a szerző megveretése után minden átértékelődött.
A Szemben a maffiával most igazi közösség blogként működik, ahol a hozzászólások (majdnem) ugyanolyan fontosak, mint a blogger bejegyzései.
149.
Babette
2007. 06. 25. 14:58
Nagyon örülök, hogy jobban vagy! Tisztelem a bátorságodat! (...és aggódom! Bocs!)
150.
golgota7 (látogató)
2007. 06. 25. 14:58
Elszomorító ügy egy elszomorító országban!
Takarítsák ki végre az egész politikai elitet. Sajnos már olyan ritka a becsületes politikus, mint a fehér holló!
151.
Dikics (látogató)
2007. 06. 25. 15:01
Kedves Irén!
Jobbulást!
Bence írta: "Fejétől bűzlik a hal...". Igaz, de a szólás folytatódik: "... és a farkától kezdik pucolni". A kérdés az, hogy megkezdték a pucolást vagy csak az előkészületekre figyelmeztetnek. Arról már nem is beszélve, hogy hány fej(?) van...
Dikics
152.
z (látogató)
2007. 06. 25. 15:06
"_Az MSZP felelőssége az, hogy megállítsa ezt a folyamatot._"
"Irén, naiv vagy... Csodálatos dolog az, amit csinálsz! Sok embert tájékoztattam a legutóbb történtekről ismeretségi körömben. Szerintem most mindenki lélegzetvisszafolytva figyel! Egyébként a történelem ezt a 20-30 évet a "Bűnöző Kormányok Kora "-ként fogja értékelni - mindenesetre hősökké nem fogja avatni... Kossuthéknak degenerált unokáit...
Ha most nem oldják fel a titkosításokat, végképp tojni fog rájuk a NÉP. És most sokan ébrednek rá, milyen mocsok is van! Jobbulást! Nekem úgy tűnik, az Ország tiszta érzésű
153.
z (látogató)
2007. 06. 25. 15:07
...emberei Veled vannak!
154.
rentend (látogató)
2007. 06. 25. 15:10
Gyógyulj hamar, kedves Irén! Tudom, nem neheztelsz azokra, akik nem jól értik a diplomatikusan határozott szavaidat - és azokra sem, akik az értetlenséget főcímeikben kihasználják.
Én úgy látom egyetlen politikai csoportosulás sem kapott eleve felmentést; a teljes igazsághoz éppen a titkosítás feloldása kell. Ezt és a vele járó feladatokat a napok (?!) múlva általában megfogyatkozó szimpatizánsok nem tudják megoldani.
Az aktuális hatalomnak kell cselekednie. A te ügyed, meggyőződésed szerint választhatod ki segítőidet... Racionalizmust remélsz nacionalizmus helyett. Kívánom, teljesüljön a reményed.
Ha valaki mégis mással akarja tisztázni az ügyet, szervezze meg, ne a te kezeddel szedesse a csalánt vagy a levendulát. Én a Zsanett ügyéről szóló blogban ugyan minden párt együttérzésének visszautasítását javasoltam, de csak véleményedtől függően. Legyen meg a te akaratod.
155.
Bertrand (látogató)
2007. 06. 25. 15:11
Ha ebből az ügyből most nem lesz semmi csak azt akarom, tudják azt hogy a kezükben vagyunk. Ha most nem teszünk semmit, a kezükben vagyunk. Ha egyből elkezdjük a másik oldalt szidni, a kezükben vagyunk. De lehet hogy e dolgok nélkül is.
156.
Pusztai Attila (látogató)
2007. 06. 25. 15:11
Nem vagyok egy kimondott hozzászóló,de nagyon remélemez agy magyar Watergate ügy lesz : És végre belebukik az a sok jellemtelen politikus minden oldalról akik lehetővé tették ennek a sok mocsoknak az elkenését és természetesen hatalmas anyagi hasznot szereztek belőle. Nagyon remélem a sok kilóra megvett ujságiró és médeaszemélyiség mellett akad egy-két olyan ember aki felhasználja a lehetőséget arra,hogy végre lépjen ennek a velejéig korrupt percenként szinváltó elit ellehetetlenitésében.Nevemet nyugodtan vállaló Pusztai Attila Gyenesdiás Gödörházy ut l5
157.
sanyi (látogató)
2007. 06. 25. 15:16
Ezzel az írással lényegében tisztára lett mosva az MSZP és az SZDSZ. Utóbbi meg se lett említve.Ezt a blogot nagyon kevesen ismerik, szinte az egész ország tv2-t és rtl klubot néz. Ezek meg most arról fognak beszámolni, hogy fidesz-maffia, mdf-maffia, és az mszp-nek ki kell nyomoznia az olajügyeiket.
az meg úgy fog nyomozni, mint a zsanett-ügyben vagy október 23.-a kapcsán.
legalább lett volna most egy kis elégedetlenség, de így mindenki arra fog várni, hogy majd a becsületes mszp kinyomoz mindent. szilvásy már be is jelentette, hogy utána néznek, hogyan lehetne feloldani a titkosítást, amiből majd úgy is az lesz, hogy nem lesz semmi. de elmondhatják magukról, hogy "legalább megpróbáltuk", de nem sikerült.
158.
Gergely (látogató)
2007. 06. 25. 15:16
Az olajszőkítés 1990-1995/96-ig tartott,amikor a FIDESZ még sehol se volt
159.
dógozó (látogató)
2007. 06. 25. 15:17
Én a rendszerváltás idején töltöttem be azt a kort, hogy elkezdtem dolgozni. Keményen dolgoztam, diplomáztam, és a 17 év alatt kevesebb mint 40 millió forintot szedtem össze. Pedig divatos diplomám vab, és használtam is. Nem is vagyok tehetségtelen, mert iskolai papírom van róla, hogy értek valamihez, szép családom van, mindig szorgalmasan, magamat nem kímélve dolgoztam. Asszem, mi vagyunk többségben ebben az országban.
Hogy lehet az, hogy van itt egy elit, akik milliárdosok, a háromgyerekes családanyának meg még arra sincs pénze, hogy egy laptopról a kórházból internetezzen, amikor neki ez a szakmája?
Dobjunk össze pénzt Irénnek egy laptopra, amiben van mobilinternet!!!
160.
mpal (látogató)
2007. 06. 25. 15:18
Kedves mindenki!
Az elmúlt napokban volt időm végigolvasni Irén legtöbb blogbejegyzését és nagyon jó érzéssel töltött el, hogy van még olyan ember ebben az országban, aki a politikától függetlenül, valóban az igazságért fáradozik, az életveszéllyel dacolva.
Kedves Irén! Őszintén remélem mihamarabbi felépülésedet.
AKIK MEG IDE IS BEHOZZÁK A MOCSKOS POLITIKAI SÁRDOBÁLÁST AZOKAT KELLENE JÓL AGYBA FŐBE VERNI!!!
161.
zsati
2007. 06. 25. 15:18
kemeny!
Ha olvastad volna olajos írásait,rájöhetnél mennyire nincs igazad!
162.
kowalsky (látogató)
2007. 06. 25. 15:20
Kedves Irén!
Az ön igazságkeresése és elszántsága tisztetre méltó, még akkor is, ha ebben nyilvánvaló szakmai siker-éhség is szerepet játszik.
Kár, hogy önnek az fáj a legjobban, hogy a Fidesz meg az MDF miként nyilatkozott az ügyről. A nyilatkozataik teljesen normálisak voltak, ön viszont - azzal, hogy a Fidesz nyilatkozatát (de másokét nem!) "álszentnek bélyegezte -, nem látszik ki a lóláb mögül.
"Az MSZP felelőssége az, hogy megállítsa ezt a folyamatot. "
Kedves Irén, ön pontosan elhelyezte magát a szövegértők szemében. Ettől függetlenül gyógyulást és jó munkát kivánok. És további, nem lankadó kitartást abban a hitében, miszerint az MSZP majd megállítja ezt a folyamatot.
163.
Fan (látogató)
2007. 06. 25. 15:20
Adakozzunk össze Irénnek egy mobilinternetes laptopot!
csatlakozom!
Akkor Ő tisztázhatná, hogy mindegyik pártot egyaránt felelősnek tartja a kialakult helyzetért, és válaszolhatna a felvetésekre!
164.
endre (látogató)
2007. 06. 25. 15:23
Kowalsky! Ne írd le Irént ilyen gyorsan. Olvasd el Irén naplójának korábbi írásait. irén arra célzott ezzel, amit Orbánék is állandóan hangsúlyoznak. Az MSZP.é a kormányzati felelősség! Az ellenzék pedig ne használja Irén életveszélyét a saját pártpolitikai céljaira, mert nekik is távozniuk kell a közéletből!
165.
sanyi (látogató)
2007. 06. 25. 15:26
mobilinternetes laptoppal kapcsolatban írjatok mailt gyurcsánynak. biztosak lehettek benne, hogy a fenti írás miatt még ma leszállíttatja neki, ingyen.
166.
akita (látogató)
2007. 06. 25. 15:26
Ha valakinek van ismerőse számítógép boltnál, gyártónál, Matávnál, próbáljon Irénnek laptopot szerezni. Az orvosok szerint még hetekig kórházban kell maradnia.
Laptopot Irénnek!!!
167.
Yogo (látogató)
2007. 06. 25. 15:27
mpalnak
falhoz,ki nincs egy véleményen veled?Korrekt vagy!!!!!!
168.
kombeck (látogató)
2007. 06. 25. 15:28
okosabbja, gyengébbike? nem...kinek a Zorbán, kinek a fletó, kinek a pápa, kinek ozzy, kinek a madonna...
azt hiszem, az a legnagyobb baj, hogy még mindig túl sokan felfűthetőek politikailag...Irént pedig akárki verte is meg, remélem felépül, és küzd tovább, mert én nem fogok, mert nem hiszek már semmiben, csak a családomban, a lemezgyűjteményemben, és a hűvös vizekben...
169.
árnika (látogató)
2007. 06. 25. 15:28
Az biztos, hogy a fidesz nyakig benne van, de én az mszp felől sem vagyok ám biztos. egyik kutya, másik eb.
170.
csipike07 (látogató)
2007. 06. 25. 15:31
Olvasok, - és arra gondolok- hogy akad még olyan egyed, aki képes egy családanyáról azt feltételezni, miszerit bevállal egy "összeveretés"-t.........
Képesek olyan irányba terelni a dolgokat, hogy az csak a bulvár-lapok csámcsogásainak szolgáljon alapul......
Akad még olyan egyed, aki mocskolódásokra pazarol időt.....
Akad még olyan egyed, - ezek szerint akad! - akitől minden tisztességes emberi megnyivánulás fény-évnyire van.........
Ismeretlenül is ismerősnek érzem Kármán Irént, - és vagyunk még jópáran, akik úgy érezzük, - hogy a nyilvánosság ereje felülkerekedik a legnagyobb fizikai erőn.........
Nem pártok felelősségről van szó, - itt emberek visszaélései, manipulációi,... és egyéb mocskairól kell leplet ránani.
Könnyen mondom, - persze, - nem én kaptam.....
De, - ezt én is kaptam ! - és még sokan mások is.......ÉBRESZTŐ !!!!!!!!
Én kis pont vagyok csak, - talán a sok kis pont.....
Nem csak összedobni szükséges pénzt valamire, hanem összefogni, - és nem önfejűsködni.........
De legelőször az egészségi állapotot kell gatyába-rázni, ......- azután szépen sorjában mident....
MIELŐBBI FELÉPÜLÉST, - JÓ EGÉSZSÉGET, - A TOVÁBB-LÉPÉSHEZ PEDIG AZ IGAZI BARÁTOK TOVÁBBI TÁMOGATÁSÁT IS REMÉLEM !
171.
Kérdés (látogató)
2007. 06. 25. 15:32
Az aki most Mszp-pártinak állítja be Irént nem olvasta el a korábbi írásait?
Egyébként ha te élnél túl épp egy ilyen támadást, és bizakodnál a kormányon levők segítségében, majd ezért támadnák ...
Röhej.
172.
drc (látogató)
2007. 06. 25. 15:33
kedves pocskondiázók!
javaslom tanuljatok meg végre tényeket értékelni a fene nagy jobbos felbuzdulás helyett!
egyáltalán nem a pártpolitikáról szólt Olajos mai bejegyzése sem, de a kilúgozott átpolitizált és szittya szónoklatokkal átitatott agyvelőtökkel nem vagytok képesek rá, hogy tisztán lássátok, mi van.
mégegyszer mondom, csak egyvalamit tudok javasolni nektek: tanuljatok meg tényeket értékelni retorikaszeretet és agyrémek visszhangzása helyett!
173.
civil (látogató)
2007. 06. 25. 15:37
Akartok civil összefogást, jobb demokráciát? Akkor adjatok szót Irénnek! Én felajánlok ötezer forintot a laptopjára. Szerintem a pénzt be lehet vinni a János Kórház portájára. Ez lenne az a civil kezdeményezés, ami legyőzi a pénzmosó pártok hatalmát, hogy ne kelljen Gyurcsány pénzére várni. Na most legyetek Magyarok, demokraták.
174.
Lede (látogató)
2007. 06. 25. 15:37
Volt Zsanett ügy, most van Irén ügy. Zsanettről kiderült hogy nem is úgy volt ahogy mondja. Irénről mi fog kiderülni? Nem furcsa az hogy semmit sem hallottunk róla, de miután megverték milyen médiasztár lett? És ez a hirtelen politizálás. Na mindegy, kissé fura. Olyan mintha meg lenne ez az egész rendezve. Aztán Irén zsebre rakja a pénzt amit azért kap meg jól összepakolták és elmondta a betanult szövegét.
175.
saty (látogató)
2007. 06. 25. 15:41
Lede, olvasd el Irén korábbi bejegyzéseit! Nem a semmiből jött, csak nem állt be a pártok szárnya alá tartani a markát. Nincs hirtelen politizálás, mert Irén kezdettől fogva politizál!
176.
wanda (látogató)
2007. 06. 25. 15:43
drc: apa, ez egy kicsit gyenge. Itt egy tény: Irén csakis és kizárólag a fideszt tartja álszentnek, sem az mszp-t, sem az szdsz-t, sem az mdf-et. Mert azok nem, vagy annyira nem. Ahogy valaki feljebb írta, az olajszőkítések leginkább 96-ig zajlottak. Ki volt akkor kormányon? Nesze neked, itt vannak a tények. Remélem képes vagy befogadni, balos agymosottságod ellenére is.
177.
pettra
2007. 06. 25. 15:43
esküszöm, hogy megáll az eszem. hogyan hordhattok össze ennyi sületlenséget? nem lenne egyszerűbb,ha inkább csöndben maradnátok?
178.
Gergely (látogató)
2007. 06. 25. 15:44
Szász Károly megverőit megtalálták?
Na ugye.
179.
Hmmmm (látogató)
2007. 06. 25. 15:48
Érdekes. Mármint érdekes összevetni az ismert, de akár a rejtőzködő 100 leggazdagabb magyar vagyonát a világ ezer legvagyonosabbjaiéval. Kicsi ország, kicsi vagyonok, s nagy a felháborodás körülöttük. Megszerzésük módja a körülmények függvényében történtek.
Ugye, nem gondolja senki komolyan, hogy a 90-es évek elején bárki is kiásta a kertje végében a nagypapája rejtett kincseit? Akkoriban joghézagok tömkelegei közepette jutott ki-ki akkora szelethez az össznépi társadalmi tulajdonból, amennyit a többiek engedtek számára. Persze néhány botrányos szerzést követően voltak jogszabályi változtatások, de messze vagyunk még egy fejlett demokrácia jogi berendezkedésétől. Ma még dicsőség az adózás alóli kibújás is. No meg politikai hidegháborúban jeleskedni. Ennek résztvevői néha elképesztő kijelentésekre ragadtatják magukat, csakhogy növeljék a szimpatizánsaik táborát.
Mert miről is szól ez a blog? Súlyos testi sérülést szenvedett egy tényfeltáró újságíró, aki munkáját végezve nem kívánt szintig jutott. Aztán ebből a politikai hidegháború közszereplői megpróbálnak erényt kovácsolni a maguk számára. No ezt kérte ki magának Kármán Irén. S miért a kormányt szólítja cselekvésre? Mert ők kormányoznak. Ilyen egyszerű.
180.
csipike07 (látogató)
2007. 06. 25. 15:50
Na, -még csak az etnikai összefüggéseket nem kavarta bele senki..... ;o((
181.
drc (látogató)
2007. 06. 25. 15:50
wanda drága: agymosott az te vagy, én még csak "balos" se... bár tudom, hogy "mindenki más" balos, aki "nem veletek van" :)
182.
éva (látogató)
2007. 06. 25. 15:53
Úgy tűnik, egyeseknek nagyon meleg lett a helyzet, ezért a sok pocskondiázás.
183.
jánospál (látogató)
2007. 06. 25. 15:53
Wand, itt ne pocskondiázd Irént jó?
184.
pettra
2007. 06. 25. 15:53
kedves hmmm, nem a többiek engedték a szelethez jutást a zsiványoknak, hanem ők engedték meg maguknak. mi meg csak álltunk, mint a sóbálvány...
185.
Gondolkodó (látogató)
2007. 06. 25. 15:54
Amikor itt bármelyik hozzászóló azt irja, hogy a másik ember maradjon csendben és inkább ne szóljon, akkor ezt a szabad véleménynyilvánítás jegyében teszi ugye? (Miért is háborodtunk fel? Azért mert Olajost csúnyán megverték azért mert ki merte mondani a véleményét?)
186.
Erika (látogató)
2007. 06. 25. 15:55
"Nem szeretném, ha politikai pártok felcsimpaszkodnának az ügyre, a személyes tragédiámra, már csak azért sem, mert az MDF-nek és a Fidesznek jelentős szerepe van abban, hogy a Pallag László-féle olajbizottság munkáját ellehetetlenítették" - ez volt az első mondata. A két mondatrész össze sem függ, de nem baj, a lényeg minél gyorsabban kimondani: a Fidesz a hibás mindenért...
187.
pettra
2007. 06. 25. 15:59
igazad van, gondolkodó, de a véleménynyilvánítás és a mocskolódás között van egy árnyalatnyi különbség.
188.
z (látogató)
2007. 06. 25. 15:59
Hahó! Pusztai Attila - élsz még? Ebben a fene-nagy demokráciában már semmin sem csodálkozom...
189.
(látogató)
2007. 06. 25. 16:00
Erika! Könyörgöm! Hol van ebben a mondatban az, hogy "hibás mindenért"? Nincs benne.
190.
kowalsky (látogató)
2007. 06. 25. 16:00
Gergelynek az emlékezetébe idézném, hogy Szász Károly saját magát verte /verette meg azon a hajnalon (nem tudom Irén írt-e erről annak idején) és ennek semmilyen köze nem volt a Pannonplasztos részvény-stiklihez sem pedig K&H Attilához, és ez azért volt mert nem adott pénzt a Fidesznek viszont nagyon sokat adott az MSZP -nek és ezért az irigy és fasiszta Fidesz jól megirigyelte a MSZP -t. Néhány pénztároslányt kirúgtak a K&H banktól, szegény stróman-Attilánk ma is jár a bíróságra mint ahogy Tocsik is járt jónéhány évig, a belgák kicsengették a pénzt azoknak akiktől Attila elvette, a makulátlan MSZP pedig a kicsit sem arrogáns akarnok-párttal karöltve továbbra is uralkodik a magyarokon. Láttok itt valami hézagot?
191.
drc (látogató)
2007. 06. 25. 16:00
OECD-vizsgálatok tömege bizonyítja, hogy az iskolás korú magyar lakosság több mint 60% egyszerűen képtelen értő módon befogadni egy szöveget. na most: ha nem vagyunk képesek felfogni, hogy mi az itt sokat idézett mondat értelme (lsd. Erika kommentje), akkor nincs miről vitatkozni.
a pocskondiázók a szövegértésből elégtelen osztályzatot érdemlők közül kerülhetnek ki... (vagy ki tudja mi más okuk lehet rá...)
192.
éva (látogató)
2007. 06. 25. 16:02
Sanyi, Gergely, Kowalsky, Wanda és a többiek! Csak egy kérdésem van: ki állíttatta le a parlamenti olajbizottság munkáját?
193.
értekes (látogató)
2007. 06. 25. 16:02
Erika, segítek:
Irén arról írt ezen a blogon, hogy az olajbizottsági anyagokat valakik tudatosan eltitkosították a Magyar Nemzet elől. Ki volt az olajbizottság alatt hatalmon? Orbán, Pintérrel! Irént beperelte egy maffiaperbeli jogerősen elítélt bűnöző, közvetlenül a megveretés előtt, azért, mert Irén kifejtette a FIDESZ bukása előtt még többtízmillióval támogatta.
Még most sem érted ki verette meg Irént?
194.
Andrea (látogató)
2007. 06. 25. 16:02
Jobbulást és még több kitartást kívánok!
195.
figyu (látogató)
2007. 06. 25. 16:06
Kowalsky: igen, az a hézag, hogy Irén ezekről is leírta korábban, hogy Lampert Mónika érintett az ügyekben, hogy Gyurcsánynak lépnie kell, hogy Petréteinek lépnie kell, és Gergényi (aki ma már Pintérrel együtt vállakozó) szintén érintett olajbotrányokban.
196.
kowalsky (látogató)
2007. 06. 25. 16:08
Én azt mindjárt gondoltam, hogy Irént Orbán verette meg, az is lehet, hogy saját kezüleg, Simicska pedig a kocsiban várta járó motorral...
Évácska hidd el, azt azért még a szcientológusok is meg fogják bánni, hogy bezáratták az Lipótmezőt.
197.
bogo (látogató)
2007. 06. 25. 16:09
Kedves Mindenki!
Irénnek mielőbbi és teljes gyógyulást kvánnok!
Végolvasva az eddigi hozzászólásokat ami nem kis idő -
komoly érzelmi változáson mentem keresztül.
Első érzések: komoly agódás egy bátor elszánt oknyomozó újságíró iránt.
Majd látva, hogy a hozzászólók nagytöbbsége hivatásos újságíró (látni a stílusból),
azoknak is, nagyobb részt, a balos változata. A mondani való: Eddig és netovább, most már a politika térjen észhez. Nemes gondolat. De Hát Hol Voltatok az elmúlt években?
Egy régi tanárom egyszer azt mondta: az újságot soronként, a tv-t percre fizetik.
Majd tellik az idő, nyilatkozik Irén (hála Istennek nem néz ki nagyon agyonvertnek),
tovább folyik az aggódás és végül megérkezik a párt politika, nem is akárhogyan, hanem Irén felvezetésében. Meg is mondja ki mit tegyen, ki hivatott az országot rendbetenni és ki nem.
Természetesen most teheti meg igazán, mert minden figyelem felé irányul.
Ekkor teljesen elbizonytalanodtam. (Egy 15 perces arcüreg műtét után úgy elgyengültem, hogy egy hétig hevertem ki.) Miről is van itt szó? Az olajügy csak egy vékon szelete a mai magyar valóságnak. Igaza van Krausz Tamásnak: Ha a régi bűnözők mennek, jönnek az újak a hejükbe. Ez a rendszer természete.
Felvetődik a kérdés: Kinek állt érdekében Irén megveretése? (A rendőrpalota megtámadásáról ne is beszéljünk!) Az maffiának nem hiszem, hogy nagyon kéne ez a nyilvánosság. Olvasva a rádió elnökének a közleményét, hogy médiumok hosszabb időre tartság napirenden a témmát . keztek rossz érzéseim lenni.
Elindul egy média kampány aminek Irén már megadta az alaphangját, nem tudni, mi lesz a vége, de mindenesetre nem az egészségügy, a több biztosítós rendszer fogja uralni a média felületeket.
Hát lássuk! Addig is a legjobbakat mindenkinek!
198.
Erika (látogató)
2007. 06. 25. 16:09
Örülök drc hogy Neked sikerült úgy felfogni az ominózus mondatot úgy ahogy kell... Vagyis ahogy szerinted kell... Ezért nem érdemes vitatkozni ilyen dolgokról, mert ha valaki nem úgy gondol valamit ahogy Ti, akkor rögtön szinte analfabétának mondjátok.. Köszönöm szépen de nincs semmi gondom egy adott szöveg értelmezésével...
199.
drc (látogató)
2007. 06. 25. 16:12
azt én nem mondtam, hogy analfabéta vagy. :)
200.
Hmmmm (látogató)
2007. 06. 25. 16:13
Persze, ha valaki párt-semlegesen olvassa a blogot, akkor számára világos, hogy Kármán Irén egyik pártot sem menti fel az olajszőkítés ügyében. Esete pedig a kormányt sem menti, hiszen egy újságírót olyan inzultus ért, ami már nincs messze az emberrablástól, sőt, a kivégzéstől. Mindenki felteheti magának azt a kérdést, miért történhetett meg?
(kedves pettra, ha elmélyedsz az akkori idők eseményeiben, s némi háttér információhoz is jutsz, akkor rájössz, hogy a torta feldarabolása egyezségi alapon történt)
201.
fefe (látogató)
2007. 06. 25. 16:14
Bogo, Reméljük, a legjobbakat. Példul ha te egy maffiózó vagy, akkor reméljük minnél előbb sittre vágnak úgy, hogy csak úgy nyekkensz!
202.
z (látogató)
2007. 06. 25. 16:14
Az egyik elkövette, a másik asszisztált neki - mert (még) működött a "betyárbrcsület" intézménye közöttük. Ma már nem mernék ez utóbbira mérget venni... Orbánék 2002-es leköszönésükkor megváltozott a helyzet. A Kulcsár ügy közös volt - ahogyan láttam.
"az olajbizottsági anyagokat valakik tudatosan eltitkosították a Magyar Nemzet elől." No igen - előbbiek anomáliájában - mindenki egyetértett, hogy az olajügyeknek önmaguktól titkosodniuk kell... De valami attól, hogy titok fedi - még lehet bűncselekmény - vagy a titokká minősítés fertőtlenít???
203.
drc (látogató)
2007. 06. 25. 16:15
Hmmmm -- na itt a nyerő megállapítás, valaki mégiscsak érti, hogy miről van itt szó! :D
204.
Yogo (látogató)
2007. 06. 25. 16:15
Bogo...jól látod.Ma,a Parlamnentben Gyurcsány idézte olajost,hogy az mdf és a fidesz ne foglalkozzon az Ő ügyével.
Most ez komoly?
Ez a pártatlanság?
Ez....nonszensz!
205.
cica (látogató)
2007. 06. 25. 16:16
értekes, szerinted olyan hülye a Cs. Zs., aki olajos beperelte, hogy előbb beperli, majd megvereti??? Olvassátok el a könyvet. Abban olyan is van, aki szerint nincs itt maffia. Az illető, aki ezt állítja, persze nem adja a nevét, se mást, sőt emlékezetből írta meg azt a részt Irén. Hát, ez oknyomozás, valóban :(
206.
pipacs (látogató)
2007. 06. 25. 16:19
Lede és a többiek ..
Úgy látom, hogy néhányan sorba szeretnének állni, azért amit állítólag olajos kapott. Arra gondoltok amit az orvosok összeférceltek rajta, vagy valami pénzre? Kapjátok meg amit olajos kapott és senki ne irigykedjen rátok!
207.
Naittvagymegint (látogató)
2007. 06. 25. 16:20
Hát Te vagy az Judit? A nagy olajmaffiózó nőjének a rózsadombi anyucikája. Idefigyelj, ha te veretted meg az Irént, akkor nyilvánosságra fog kerülni hamarosan, mert az új rendőrség ki fogja nyomozni a te kis stiklijeidet. Már csomagolhatsz is! Ne merészeld mégegyszer bántani az Irént, se tettel, se szavakkal , mert ha nem a hatóság, akkor az állampolgárok keze fog elérni (de az új rendőrség meg fog találni, nefélj).
208.
Melinda (látogató)
2007. 06. 25. 16:22
Hajrá, szurkolunk!!!! Gyógyulj meg, kedves Irén!
209.
pandaági (látogató)
2007. 06. 25. 16:25
Igen, az, hogy annak idején ki mihez tudott hozzájutni, nem pártok kérdése, hanem ismeretség kérdése volt. Együtt jártak egyetemre, netán a KISZ-ben együtt dolgoztak, vagy esetleg a szamizdatolásból van kapcsolat, esetleg az apukáik voltak együtt kiküldetésben Moszkvában( félreértés ne essék, nem kommunistázok, mert azok a fiúk, akik ma a ngyvenes éveiket tapossák, és diplomások meg értelmiségi körökben elismertek, mind az átkosban alapoztak), szóval mindenki rokona, ismerőse, haverja volt valakinek, akinek segítséget kellett adni, vagy kapni lehetett valakitől. Ennyi. Aki ebben nem tudott jó lapokat kikapni, most bizony dolgozhat napi 16 órát, ha meg akar élni.
Akinél az ászok voltak, ma szerepel azokban a bizonyos százas listákban.
210.
Gondolkodó (látogató)
2007. 06. 25. 16:27
Kowalsky köszönöm neked a derü perceit. Utolsó mondatodon nagyon jó nevettem. Kár, hogy a humor sehogy sem tud ide belopakodni (persze tudom, hogy az egész nem nagyon vicces, de a magyar tud viccet csinálni még az akasztófa árnyékában is)
211.
gondolkodó (látogató)
2007. 06. 25. 16:28
Mindenek előtt Irénnek jobbulást kívánok.
Másrészt közlöm:
a 2007-06-25 10:09:48 és 12:12:20 dátummal Gondolkodó nick alattiakat NEM ÉN ÍRTAM, az én nick nevem kis g-vel kezdődik.
Bizonyára véletlen a dolog, a nagy G-s hozzászóló valszeg nem tudja, hogy néha már előfordultam a nolblogon.
Még egyszer: gyógyulj meg, Irén!
212.
kowalsky (látogató)
2007. 06. 25. 16:28
zé
Kulcsár azon kívül, hogy megpróbált politikai védelmet kérni a Fidesztől (nem ment), amikor már borult a bili, semmilyen köze nem volt hozzájuk. Pénzt csak az MSZP kapott, mert ők olyan materialista fiúk, mondhattam volna anyagiast is. Vagy pragmatikust, az is olyan trendi szó a opportunista sumákságra mint a haladó baloldal megfoghatatlan baromsága.
213.
serzsi (látogató)
2007. 06. 25. 16:32
Drága Irén,nem egészen így képzeltük assze,m az újságírói halhatatlanságot... Pokolian felháborít mindaz, ami történt veled. Csodálom a bátorságodat, az állhatatosságodat, a szorgalmadat, meg egyálatlán. Gyógyulj meg mielőbb. nagyon sokszeretettel gondolok rád. Bocs a közhelyekért, de ez már csak ilyen, amikor tényleg baj van. csókollak--se
214.
hahaha (látogató)
2007. 06. 25. 16:32
Gondolkodó, kowalsky:
és ahhoz mit szólsz, hogy az egész jobboldal-baloldal néphülyítés abból fakad, hogy a zorbán a zoxfordi diplomáját csak III/III-asként tehette le, és ezt kellett nekünk nyögnünk éveken át, mert emiatt kellett bezárni az olajbizottságot, amikor már majdnem elkapták a pintéren keresztül az olajmaffiából létrehozott gyengeelméjű magyar teljes pártpalettát?
215.
Gondolkodó2 (látogató)
2007. 06. 25. 16:36
gondolkodó: bocsánat, nem akartam nicket lopni,akkor most egy 2-el különböztetem meg magamat.
Hahaha: Sajnos én nem vagyok ilyen jó informált, semmit sem tudok a Zorbán Zoxfordi diplomájáról. Most akkor szégyenlem magamat egy kicsit. Jó?
216.
Kamuka (látogató)
2007. 06. 25. 16:37
Nem úgy nézel ki, mint akit profi verőemberek vettek kezelésbe. Kamu az egész, hogy jobban fogyjon a könyved...
Szánalmas vagy...
217.
z (látogató)
2007. 06. 25. 16:38
Az olajbizottságot két okból lehetett bezárni: vagy túl sokat kezdett tudni, vagy mert semmit sem engedtek neki, hogy (meg)tudjon - vagyis okafogyott legyen.
Ez utóbbi mellett szól a dolgok x évre való titkosítása is...
218.
Bonzo (látogató)
2007. 06. 25. 16:39
Kedves Irén
Mielőbbi gyógyulást és további jó egészséget, jó munkát és sikeres oknyomozást kívánok.
Üdvözlettel: Bonzo a Gyurcsány-blogról
219.
gondolkodó (látogató)
2007. 06. 25. 16:40
És az összes nagy G-s bejegyzést sem én írtam, írom. Amúgy mellékes, de a rend kedvéért tudatom.
220.
weid (látogató)
2007. 06. 25. 16:40
Na. Ebben az országban nincs jobb és bal. Ugyanannak az éremnek van két oldala.
Hogy miért nincs jobb és bal, abban Gugával és néhol még Csintalan Sándorral is egyetértek.
"Dance with the devil, the devil does not change. It changes you"
221.
z (látogató)
2007. 06. 25. 16:41
Kamuka, lécci - ne haladj az önmegverés felé...
222.
gondolkodó (látogató)
2007. 06. 25. 16:43
Oké, Gondolkodó2, semmi baj!
Sokkal fontosabb dolgokról van itt szó.
223.
csatlakozzatok!! (látogató)
2007. 06. 25. 16:43
Ez egy jó kezdeményezés. Ezt mindenki megteheti, ha más eszköze nincs is... Az ötletért kösz a Verbális Numeráknak.
verbalnumera.nolblog.hu/?post_id=26318
224.
Barna hang (látogató)
2007. 06. 25. 16:44
Először is: jobbulást! Másodszor: azért a Népszabi munkaviszony meglátszik: összevernek MSZP- SZDSZ kormány alatt és egyből a Fidesz a mumus. Ez munkahelyi követelmény?
225.
rdos (látogató)
2007. 06. 25. 16:45
Kedves Irén! Testben lélekben mielőbbi és teljes gyógyulást kívánok. A jókívánságok közötti néhány pártoskodó hang (de a fidesz, de az mszp, ..) arról győzött meg, nem értik mondanivalód lényegét. Vagy el sem olvasták :-(
226.
z (látogató)
2007. 06. 25. 16:45
weid, ne fesd az ördögöt a falra... A pénz szaga mindenkit megváltoztat - pártállás nélkül. "A Parlamentben nincs jobbos és balos szendvics" Csak köcsög magyar választópolgár. Aki szavazni megy: rájuk... Én már rég nem...
227.
kowalsky (látogató)
2007. 06. 25. 16:46
Ez az oxfordi diploma vagy mi már egy olyan szint amelyre mindig ügyelek, hogy ne szálljak le. További jó orbánozást.
UI. Amikor az általad nem kedvelt személy nevét szándékosan elferdítve csúfolod mert azt hiszed, hogy ez jópofa, a pszihológia számára egy újabb példát szolgáltatsz a frusztrált indulat gyerekes kiélésére.
Mégegyszer jó orbánozást, majd arról is írjatok, hogy cigány meg amit még szoktatok. Délután meg klub rádió! Annyi kis öröm van az egyszerű ember életében..
228.
szendrei lőrinc (látogató)
2007. 06. 25. 16:48
Együttérzek kedves kolléga, gyógyulást és további erőt kívánok: Szendrei Lőrinc
229.
bogo (látogató)
2007. 06. 25. 16:49
Kedves Fefe!
Sajnálom, hogy ilyen komoly ellenérzést, váltott ki belőled az írásom. hogy a tartalmi hozzászólás helyett az egész blogon ritkán előforduló személyeskedésbe mentél át. Viszont a stílus nagyon ismerős. Majd Te megmondod, mint ahogy a többi megmondóember is mindig megmondja.
230.
Dikics (látogató)
2007. 06. 25. 16:49
Kamuka!
Örülök, hogy orvosi diploma nélkül jobban értesz az orvosláshoz, mint akik - a János kórházban - ezzel foglalkoznak. Gratulálok! Szerintem kérhetnél magadnak egy orvosi diplomát sebészi szakvizsgával egyszerre! Aki pedig ezt nem adná meg neked, az egy büdös, rohadt komcsi!
Dikics
231.
weid (látogató)
2007. 06. 25. 16:52
z, már bocsánatát kérem, de szerinted mit írtam..?
232.
ardzsuna
2007. 06. 25. 16:52
Irén, biztos vagyok benne , hogy ´hamarosan teljes erövel folytatod, amit elkezdtél. Szurkolok azért, hogy többen álljanak melléd és egítsenek.
233.
Bonzo (látogató)
2007. 06. 25. 16:53
Kedves Kowalsky
Ugye ezt a véleményedet a nevekről akkor is fenntartodés szóvá teszed, amikor a jobboldalról olvasod a "Lopcsány", Kurcsány" és hasonló ferdítéseket, amiket mi szintén nem tartunk sem viccesnek, sem jópofának.
234.
csipike07 (látogató)
2007. 06. 25. 16:57
Politiai fórummá alakítják egyesek 10 perc alatt....- kár.
235.
NyugiGumi (látogató)
2007. 06. 25. 16:58
asdasd
236.
kowalsky (látogató)
2007. 06. 25. 17:03
Bonzo
Fenntartom.
De nem kell engem számon kérni, hogy más esetben mit teszek, mert ez nem menti a mostanit. Ez a mondat is túl sok volt erre az ügyre.
237.
Dikics (látogató)
2007. 06. 25. 17:07
Barna hang!
Nem tudtam/tudom, hogy a hölgyet köti-e vhová munkaviszony. Lehet, hogy - ahogy írod - a Népszabadsághoz.
Ez viszont egy NOL blog. Az MNO-nál is van vmi hasonló?
U.i.
Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy egyes, nem elhanyagolható, nem baloldali publicisták megjelenésére csak ez az újság - és online változata - biztosít rendszeresen lehetőséget.
Nem halgattam a parlamentiközvetítést, de ha Gy. F. tényleg olyan kontaktusban említette Irént, mint ahogy azt fent vki írta, akkor ez a szövegmondót (gyengébbek kedvéért: Gy. F-et) minősíti. Vizsgálatieredmények nélkül ez - minimum - felelőtlenség.
Dikics
238.
gigi7 (látogató)
2007. 06. 25. 17:18
Úgy tűnik, elég sok funkcionális analfabéta van itt, ami persze nem csoda ilyen oktatási rendszerben. Akárhogy is csűritek-csavarjátok, Irén mondatait nem lehet félreérteni:
"A kormánynak is felelőssége, hogy megszabaduljon azoktól a politikusoktól, akiknek a neve elkopott az olajjal kapcsolatos gazdasági bűncselekmények elkövetése során.
Számoljanak el a pártpénzekkel. Minden párt többet költött a kampányra, mint ami járt neki. Éppen ezért feltehető, hogy olyan forrásokból érkezett a pártokhoz a pénz, ami az alvilághoz köthető.
A gazdasági maffia tolja a pártok szekerét. Honnan is lenne ennyi pénz különben? A politikusok magánvagyona miből kezdett el gyarapodni?"
Aki nem érti, hogy itt MINDEN politikai pártról beszél Irén, az tényleg funkcionális analfabéta - nem akarom azt feltételezni, hogy itt is vannak olyanok, akik a saját politikai pecsenyécskéjüket akarják sütögetni. Éppen ezt kérte ki magának Irén ebben az írásban.
239.
Yogo (látogató)
2007. 06. 25. 17:18
Pedig megtette Gyurcsány ,sőt Ptő folytatta.
Én,bízom benne,hogy nem ez volt olajos célja.....de,csúnya dolog lett belőle,ma a Parlamentünkben!
240.
z (látogató)
2007. 06. 25. 17:18
weid, ezt: "Dance with the devil, the devil does not change. It changes you"
Tánc az ördöggel - az ördög nem változik. Megváltoztat téged.
241.
kowalsky (látogató)
2007. 06. 25. 17:19
Dikics!
Gyurcsány egy notórius hazudozó és egyáltalán nem fontos, hogy mit beszél, mert notórius hazudozókkal magára valamit is adó ember nem foglalkozik. Mi sem foglalkozunk vele, mert adunk magunkra. Az már nagyobb baj, hogy ennek a beteg országnak van egy beteg rendszere amit képviseleti demokráciának vagy liberális demokráciának hívnak, és ez a szépen csengő neve ellenére megengedi azt, hogy egy notórius hazudozó legyen a vezetője. Nekem személy szerint hányingerem van az egész demokráciától mert az nem a minőségnek hanem a nagy buta masszának a hatalmát tartja fent most már sokadik éve. Kisebbségben élek a saját hazámban és ezt unom. Ezért is, a magam részéről bármikor benne lennék egy olyan kezdeményezésben amely alaposan megváltoztatná ezt az egész miskulanciát, és most nem elsősorban a pártokról van szó. És nem minden párt romlott, mert ez is egy mostanában terjedő és veszélyes hülyeség. Igenis, ki kell mondani, hogy vannak korrupt pártok és vannak rendesek (rendesebbek), vegyük észre és mondjuk ki a fehérre, hogy fehér, a feketére, hogy fekete mert igenis vannak árnyalatok. A "minden párt korrupt" azért veszélyes hülyeség mert a tévelygő tömegeket méginkább az apátia irányába tolja és távolítja a lényeglátás igényétől. Szavazati jog, ezeknek?
242.
harrybottler (látogató)
2007. 06. 25. 17:20
sokáig gondolkodtam, h beszóljak-e azoknak, akiknek itten lebiggyedt a szájaszélük, mert Olajos nem kér pártjaik szimpátiájából, de aztán lemondtam erről, mert mit is tehetne az ember azzal, hogy mindig voltak és lesznek is, akik csak csapatuk következő meccset várják, és folyamatosan a tegnapit közvetítik. akik olvasni is tudnak, azoknak egyértelmű, h itten a kormány (pillanatnyilag MSZP-SZDSZ bazmeg, akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik) felelőssége merült fel az olajügyek titkosságával kapcsolatban és passz. pont. mert hát erről van szó, ez a tárgy keziccsókolom, akkor is ha van, aki ezt képtelen felfogni: ez nem az a másik meccs, ez most ez a meccs - lopott vagyon vs. nyilvánosság. érteeem? ebből odáig futtatni a dolgot, h holnapra már OV és Áder lesz a két verőember, egy sokszor elkövetett csúsztatás, aki ilyesmiről beszél, az nyilvánvalóan a másik meccset közvetíti nem ezt, és szaros-pártos acsarkodássá igyexik silányítja a beszélgetést, vagyis spam-el. és ez tahóság. mert alapvető szabálya minden intelligens beszélgetésnek, hogy nem offoljuk azt szét suttyó barom módjára magunkra, a kedvenc csapatunkra terelve a szót, hanem igyekszünk megérteni a témát, és abban nyilatkozunk. tudom, hogy egyeseknek ez újdonság, mert a vályúnál nem így szok lenni, ettől azonban még ordenáré tahóság marad. (mégiscsak beszóltam... - na mind1...)
ebben az esetben véleményem szerint azért marhaság pártokról beszélni, ha jól értem Olajos mondatait, mert szinte biztos, h olajpénzek minden magyarországi párt kasszájában megfordultak.
másrészt szerintem 2007-ben a pártok már egy ideje nélkülöznek minden ideológiai hátteret, üres, gyorsan változó rigmusaik vannak csupán; cserében szorosan zárt, egymással szemben álló gátlástalan hatalmi csoportokká lettek mind, amik a gyanú szerint magyarországi bűnözői csoportokkal együttműködve a koncot lesik, és leginkább arra ügyelnek, h a többieket kiszorítsák a vályú mellől. szerintem kibaszottul erről van most szó, és nem egyik, vagy másik pártról. mindről. ezt talán jó lenne megérteni, mert ez a tárgy itten, és nem a politikai nyivák. és mindez nem mellesleg azért, mert az ország fele nem szavaz senkire, mert érti/látja/tudja ezt, és nem akarja bemocskolni a nevét, a kezét, mert őseihez hűen becsületes magyar ember (nem díszmagyar, csak egyszerű mezei), de nem bánná, ha a mocsokra fény derülne, és a bűnösök hűsölnének egy pár évtizedet.
valaki azt mondta az előbb, mind1, úgyis két új fej nő minden levágott helyére, de szerintem lényeges dolog erősíteni azt az érzetet, hogy a bűnelkövetés ebben az országban, ebben a közösségben igenis kockázatos dolog, mert a bűnösöket elkapják és megbüntetik. minden szinten.
243.
Gondolkodó2 (látogató)
2007. 06. 25. 17:22
Csak halkan kérdezem, mi történt ma a parlamentben?
244.
z (látogató)
2007. 06. 25. 17:23
gigi7: A gazdasági maffia tolja a pártok szekerét. Honnan is lenne ennyi pénz különben?
Igen. Egy Csintalan is célozgatott erre vala... Mária...bocs...Maffiaországban ez természetes. Gyakorlatilag fekete pénz táplálja a mindenkori kortesidőket - minden oldalról.
245.
nana (látogató)
2007. 06. 25. 17:23
Az mszp felelőssége,hogy megállítsa ezt a folyamatot.Hol marad az szdsz? röhög a vakbelem.Mielőbbi gyógyulást kívánok!
246.
'O'sdafke (látogató)
2007. 06. 25. 17:23
annyit er elvezve, mint elmenve
247.
JCS (látogató)
2007. 06. 25. 17:24
Mindenekelőtt mielőbbi teljes gyógyulást kívánok!Felháborító,hogy a Fidesz ismét politikát csinál egy tragikus bűncselekményből!Inkább azt harsogná a fidesz,hogy oldják fel a dokumentumok titkosságát!Elég volt abból,hogy mindent titkosítanak ami a politikusoknak kellemetlen!Nagyon remélem,hogy minél előbb nyilváőnosságra kerülnek a neveik azoknak akik érintettek az olajügyekben akár melyik politikai oldalon is állnak!Börtönbe a bűnöző korrupt politikusokkal és társaikkal!
248.
mr.alagi (látogató)
2007. 06. 25. 17:30
A filmedben pont Papát kérdezed az olajügyekről? Ez az ember nyakig benne volt annak idelyén a dologba. Utban volt neki illetve a megbízóinak a conti-car és az emergol csoport, ezekre próbálta áthárítani az összes dolgot amik olaj ügyben történtek. A fent említett két csoport természetesen nem volt "angyal"de nem is volt annyira sáros ahogy azt a rendőrök állitották. A rendörség védte akkoriban már az összes olaj bárót, viszont valamilyen eredményt fel kellett mutatniuk és itt jött a képbe két valóban bünözői kör /conti-car,emergol/ amiből csak az egyik volt olajjal foglalkozó cég a másik nem. De ez semmit nem számított mindkettő csoportot letartoztatták és az összes addigi olaj ügyel megyanusították őket. A per,a tárgyalás évekig tartott és papa már rég nem volt a rendörségnél,amikor kiderült,hogy semmi nem igaz az ellenük felhozott töménytelen vádból. Ekkor kiengedték őket,de azóta sincs hír arról,hogy akkor végül is ki vagy kik csinálták azt a sok aljasságot.Lám milyen jól jön egy évekig elhúzódó per!
249.
z (látogató)
2007. 06. 25. 17:30
harrybottler - igazad van. Csak azt nem tudom, mért hiszel még a mesékben? Abban, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz meg felnyalja.... El fog ülni minden szépen és csendben, a birka magyar meg nyalogatja azok talpát, akik szimpik neki. Ez a szegény és lelkiismeretes asszonyka pedig felejtőre kerül.
250.
z (látogató)
2007. 06. 25. 17:34
mr.alagi , van benne valami. :-(
251.
kowalsky (látogató)
2007. 06. 25. 17:35
Harrybotler
Te egy okos fiúnak hiszed magad, de végül is a lózungokat hajtogatod arról, hogy minden párt egyforma és bűnös. Pont ez a veszélyes baromság amit mondok, de ezt most már hagyjuk, mert lapoztunk.
Ja, és tényleg azt hiszed, hogy a rendes magyarok fele azért nem szavaz mert nem akarja a nevét adni ezekhez a pártokhoz? Ember, voltál már választáson? Milyen nevét, a választás név nélkül történik...
Ha pedig átvitt értelemben írod, az sem igaz, mert nem ennyire öntudatos a választástól távolmaradó tömeg, hanem ennyire közömbös, érdektelen, szellemi értelemben tunya, és intellektuálisan pedig középszerű (vagy rosszabb).
252.
z (látogató)
2007. 06. 25. 17:39
kowalsky, sokan továbbléptünk már, ki birkaságunkból, és harmadik erőre várunk. Vagy azzá fogunk válni, egy IV. vagy V. vagy ki tudja hanyadik Köztársaságban. Ez Smafuköztársaság. Kösz ez nem kell már.
253.
kerbala
2007. 06. 25. 17:40
Kedves Olajos!
Tisztelem a bátorságod, kedvelem a stílusod!! Megvetem azokat, akik ellened ezt elkövették. Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok, s remélem, folytatni fogod ezt a nagyon nehéz, de sokak számára megnyugtatónak ható munkádat!! Üdv!
254.
Dikics (látogató)
2007. 06. 25. 17:41
kowalsky!
Gy. F. hazudozó? Úgy tűnik valóban hazudott. Csúnya dolog? Igen. szeretnék azonban látni egy Olyan politikust, aki nem hazudott, nem hazudik.
A baj nem azzal van, ha vki hazudik, hanem azzal, ha olyan hazudik, aki nem tud hazudni!
A hazugság az "átlag" ember életének is része, a politikának edig nélkülözhetetlen eleme.
Akkor bocsánatos bűn? Döntse el ki-ki maga.
Dikics
Ismét u.i.
Kár, hogy pártosság irányába ment el ez a blog (is). A téma - és "kiváltója" - mást érdemel, a téma ezen felül sokkal fontosabb is, mint egy-egy párt (ha van ma nálunk párt).
255.
vispisti (látogató)
2007. 06. 25. 17:41
Kedves Irén , vagy bizalmasabban: drága Olajos !
Abban a világban, amiről Te álmodsz érdemes élni. De érdemes élni azért is , mert vannak olyanok, mint Te. Mielőbbigyógyulást kívánok Neked. Ha tehetném őriznélek naphosszat, hogy folytathasd harcodat az olajos és a politikai alvilág ellen.
Szeretettel: Vispisti
256.
z (látogató)
2007. 06. 25. 17:42
Majd tesznek róla, hogy ha már csak 3 ember megy el a szavazásra a 10 milla baromból - az is érvényes legyen, és ŐK nyerjenek...
257.
kowalsky (látogató)
2007. 06. 25. 17:47
Dikics!
Amit az igazságról ill. a hazugságról írsz, az egy nagyon romlott morális állapotról szól. Mondd, hogy ez nem igaz, hogy te nem vagy ilyen, és az egészet csak ugratásnak szántad.
Már majdnem elhittem.
258.
harrybottler (látogató)
2007. 06. 25. 17:47
Nem hiszek a mesékben, de hasonló helyzetek már előfordultak a múltban is, ha nem is nálunk - külföldön, a jenkiknél, meg Olaszországban is. Én azt vélem látni, hogy az egyetlen esély ilyenkor a nyilvánosság, mert ezeknek az ügyeknek az egyik alapfeltétele a csend és a hallgatás. Ha túl nagy a nyilvánosság, nő a kockázat - ezért szoktak ilyenkor újságírókat elhallgattatni. Most ide irányult a figyelem, szerintem ki kell használni, és gyorsan elérni amit lehet, míg újra lankadni nem kezd, és a nézők elé újabb csámcsogni valót nem dobnak. Ezt a figyelmet ki lehetne használni mondjuk arra, hogy megszülessen egy "maffia-portál, egy olyan nyilvános adatbázis, ahol esetekre osztva lehet keresgélni, ahová felkerülnek akár még szivárogtatások is, dokumenzumok, fotók, videók, linkek, szóval minden fellelhető anyag. Az ilyesmi azt hiszem, némileg megkeserítené a sötétben dolgozók életét, és nem kevéssé csökkentené az Olajosra nehezedő fenyegetést is, hiszen mit érne többé az ő elhallgattatása, ha egy ezerfejű közösség szedegetné a morzsákat...
259.
mikipapa
2007. 06. 25. 17:47
Minden szentnek maga felé csepeg az olaja. Hisz még itt valaki Papaangyalnak? Védelmet - Irénkének is - csak a lehető legszélesebb nyilvánosság adhat.Éljen és virágozzék a blog. Ibolyka, csak az igazat...
260.
izomagyu
2007. 06. 25. 17:48
hogy tudtok most pártokról beszélni, amikor a teljes magyar politikai elit benne van az olajpénzekben, és igyekeznek a folyamatot állandósítani, ha nem olajból, minden másból
261.
Malthus (látogató)
2007. 06. 25. 17:48
Az olajügyek büntetőjogilag elévültek. Ha ennek máig ható folyománya van, akkor az csak politikai lehet. Ha a mai ellenzéket érinti hátrányosan, akkor a kormánynak érdeke lenne feltárni. Ha nem tárja fel, akkor nagyobb a baj, mint gondolnánk. Mindenesetre az ellenzék követeli a titkosítások megszüntetését. Nosza!
262.
z (látogató)
2007. 06. 25. 17:50
harrybottler
- szerinted mennyi dezinformáció jutna bele maffiablogodba az első öt percben? Még mindig hiszel a mesékben?
263.
nemkomcsi (látogató)
2007. 06. 25. 17:51
"Meg kellene értenünk végre, hogy a bűnözés a kapitalizmus normális szívdobogása, pórusaiból is árad nap mint nap..." Hát ez volt az a szöveg, itt a blogban, amitől észhez tértem. Teljes egy napig elhittem ezt a megverős sztorit annak, aminek látszott. Kicsit ugyan hiányoltam az MSZP említését Kármán részéről, a maffiás Fidesz és MDF mellett, de átsiklottam rajta. Mostanra összeállt. Mert az, hogy egy ilyen ősbolsevik Krausz (mellesleg a jó taktikus -nézeteit jól titkoló-, Kiss Péter BIT-es barátja) arra vetemedik, hogy ebben a blogban ilyeneket hányik ide (a haverja), nos ez sokat elárul. Méghogy "kapitalizmus", meg a bűnözés. Először is: a komcsi diktatúra pórusaiból azért nem árad a bűn, mert az maga a bűn, a népellenes maffia hatalma! Hogy a mai napig nyögjük ennek a népellenes, kommunista diktatúrának a következményeit (maffiás rendőrség,tökretett polgárság és nemzet), az kizárólag az ilyen krauszfélék bűne. Látott-e már ez az ember nyugati rendszert, nyugati rendőrt közelről? Hogy az hogyan viszonyul az állampolgárához? Hasonlította-e ezt őszintén a tavaly őszi, ávós vérengzéshez? A 21 éves lányt megerőszakoló bűnözők mögé egy emberként - egy maffiaként - fölsorakozó magyar "rendőrséghez"?! Ugyan Krausz, elég volt belőletek a 40 év a szovjetr tankok kényszere alatt. És most már azt is gyanítotm, ez a megverés is csak provokáció, figyelemelterelés volt!
264.
Gigi
2007. 06. 25. 17:51
A funkcionális analfabétáknak: az, hogy Irénen nem látszanak a megverése miatti külsérelmi nyomok, nam azért van, mert nem is verték meg, hanem mert BELSŐ SÉRÜLÉSEKET SZENVEDETT. Bordatörése van, és belső vérzése volt, miután nyilván többször is hasbarúgták. Ezért kellett megműteni. Az, hogy vasárnap már tudott nyilatkozni, fekve, nyilván telenyomva fájdalomcsillapítókkal, nem jelenti azt, hogy jól lett volna. Az arcán, a szemében, a hengján igenis lehetett látni a szenvedést. Hogy a fene enné meg, gyűlölök ilyenkor magyarnak lenni!!!! Majd még Irénnek kéne magyarázkodni. Esetleg mutassa is meg a műtét helyét? Akkor hisztek neki? Vagy akkor meg azt találjátok ki, hogy ez csak maszk???
Uram Isten, mi jöhet még???
265.
Dikics (látogató)
2007. 06. 25. 17:53
kowalsky!
Amit írtam az nem vicc! Ez az ország ma ilyen, ma így él - példát véve vezetőiről. Nem én nem vagyok ilyen, ezért (is) érzem pocsékul magam a bőrömben.
Itt van ez a blog. Az alapkérdés igen fontos lenne... És mi történik? "Átpolitikalizálódik." És ez is hzugság! Itt bűnözésről, a bűn haszonélvezőiről kellene szót váltani, ha jobbosak, ha balosak, tök mindegy.
Dikics
266.
Gigi
2007. 06. 25. 17:55
Nyilván vagytok itt egy páran, akik akkor örülnétek, ha belehalt volna a sérüléseibe, igaz?
267.
Szabó Péter (látogató)
2007. 06. 25. 17:56
Öszinte nagyrabecsülésem az újságírónak!Bebizonyosodott semelyik párt nem szolgálta az igazságot.hol volt az Orbán kormány amikor a titkosított anyagokat békén hagyta? és hol volt akkor amikor a történelmi Magyarország lakosságának elfelejtett állampolgárságot adni? Az igazi,az olajosoknál is nagyobb maffia az ország vérét hivatalosan is szívó végrehajtók maffiája,amelyben bizonyitottan benne vannak közvetve a parlamenti képviselők is! Fillérekért kifosszák a munkahelyteremtő vállalkozókat,cégeket,embereket,amelyben ott a lakásmaffia is!
268.
kowalsky (látogató)
2007. 06. 25. 17:57
gigike, nyugodj meg és ne gyűlöld a magyarokat, mert az csak egy gyermeteg érzelmi-viharzás.
269.
monet (látogató)
2007. 06. 25. 17:58
A titkosításokat mindenképpen meg kellene szüntetni!!! Miért kell titkolni bármit is, ami az országról szól!!!! Hajrá Irén!
270.
z (látogató)
2007. 06. 25. 17:59
Izomagyú Fülepke - igazad van.
Malthus - az MDF követelte csak ma feloldást. Csak nem jövök rá, miért... Ők teremtették meg a jogi alapját az olajbűnözésnek. Anno. Nem? Lehet, hogy közülük kipotyogtak az "érintettek"?
271.
Gondolkodó2 (látogató)
2007. 06. 25. 18:00
Állítólag Hamvas Béla mondta, hogy a kommunizmusban az a legrosszabb ami utána jön. Hát lehet, hogy igaza volt.
272.
Kérdés (látogató)
2007. 06. 25. 18:00
Malthus! Ki volt, aki az ellenzék részéről követelte a titkosítás megszüntetését? Én nem hallottam ilyesmit. A kormány oldaláról is csak néhány, elég félénken előadott, ilyen jellegű követelésről tudok.
273.
(látogató)
2007. 06. 25. 18:04
Szabó Péter - azért kellett x évre titkosítani, hogy a bűnben szerzett tőke nehogy hanyatt-homlok eltűnjön az országból? Lehet. Itt maradt, bennünket ápol és eltakar. Etet téged és engem.
274.
(látogató)
2007. 06. 25. 18:06
Szabó Péter!
Te is megérkeztél oda ahová már néhányan az itteniek közül - az Orbán kormány a mindennek az oka és mozgatója. Bár 2002 óta nem kormányoz, de hivatkozásnak jól megteszi.
Másik, a történelmi Magyarország néhány millió polgára alaposan meglepődött volna, ha magyar állampolgárságot kap - mert nem magyar, sőt a rabolt területek nem magyar nemzetiségű lakosai közül többségében zsigeri irigység és utálat keverékét érzi a magyarok iránt. Ezzel szemben a magyar igazolványt Orbán valósította meg és egyetemet is alapított. Állampolgárságról nem volt szó ez igaz, mert mi mindig a rablók érzéseit figyeljük - csak nehogy megbántsuk őket...
275.
Yogo (látogató)
2007. 06. 25. 18:08
Kérdésnek..
Ma,a parlamentben kérte Dávid Ibolya,hogy szűntessék meg az olajügyek titkosítását.Erre referált Gyurcsány,hogy oljos kifejezetten kérte,hogy két párt ne foglalkozzon az ő történetével.
276.
weid (látogató)
2007. 06. 25. 18:08
z:
ha tudod, honnan van az idézet, azt is tudod, miért mondtam, miért most mondtam, és egyáltalán, mi van az idézet mögött..
277.
harrybottler (látogató)
2007. 06. 25. 18:11
ez web.cetlink.net/~szittya/sandor%20Papa.htm pl sokkal érdekesebb lenne, ha neveket, fényképeket lehetne behelyettesíteni a megf. helyekre, és végig lehetne követi egy-egy szereplő későbbi pályáját is, mondjuk felbukkan pár év múlva, ebben és ebben az ügyben. én a hétvégén megtettem, h rákerestem egy-egy névre, és télleg érdekes dolgokat lehet megtalálni a neten. hobbinak sem lenne rossz, olyan, mint egy krimi, ami még nincs megírva, a TV-kből, meg úgyis csak silányság jön.
z - nyilvánvalóan rengeteg lenne a deznifó, az is valószínű, h minden oldal megpróbálná a maga céljaira használni, de nem is ez a lényeg, nem feltétlenül a hitelesség lenne a cél, hanem a nyilvánosság.
278.
izomagyu
2007. 06. 25. 18:15
az olajos téma és titkosítása túllépett Irénen ezzel a veréssel, és se a miniszterelnök, se más ne hivatkozzon rá, ha nem meri kinyitni Pandora szelencéjét
279.
Kérdés (látogató)
2007. 06. 25. 18:20
Yogo! Köszi. Dávid ilyet kért? Nem semmi. Én arra gondoltam, hogy egy Fidesz-es fogja meglépni először. Hiszen nekik elvileg tényleg kevesebb félnivalójuk kéne, hogy legyen, mint az MDF-nek. Mégsem követelőznek túl nagy hangon az ügyben. Persze a kormányoldal is borzsztó óvatos. Mindenki be van tojva. Vicces.
280.
myrtille
2007. 06. 25. 18:23
Jobbulást kívánok!
Nem láttam újságot netet napok óta, ma ez volt az első hír amit megláttam.
Azért csak most.
281.
myrtille
2007. 06. 25. 18:23
A fenti egy boldog állapot. Ne sajnáljatok.
282.
Yogo (látogató)
2007. 06. 25. 18:24
Kérdés:
Őszintén,Navracsicsot nem hallgattam.Muszáj volt Gyurcsány felszólalása után elszívnom egy cigit.
283.
Barna hang (látogató)
2007. 06. 25. 18:28
Most akkor hogy van?? Pallag Ferenc anno azt nyilatkozta, hogy a Fideszen és az FkGP- n kívül mindenki benne volt az olaj- bizniszben.. Akkor most ezzel a kijelentéssel értünk egyet és szidjuk a Fideszt???
284.
mr.alagi (látogató)
2007. 06. 25. 18:33
"a kommunizmusban az a legrosszabb ami utána jön." Ezt Lengyel László mondta a 168 óra adásában 1989-ben. Ez egy nagyon sokat idézett mondat és nagyon igaz.
285.
ica (látogató)
2007. 06. 25. 18:34
Parragh László talán Kossuth díjat kapott? Mi lehet vele?
Az aljas emberektől /MSzP SzDSz/ meg kellene tisztulnia az országnak.
286.
Ászok (látogató)
2007. 06. 25. 18:38
Biztos ,hogy ilyen vészjósló időkben is csak a kicsinyes ,ripacs pártvezetőkkel kell foglalkozni és mutogatni rájuk. Először lássunk tisztán és ne engedjük ,hogy újra és újra dezinformációkkal elégítsék ki a tömegek kiváncsiságát.
287.
Ágoston Balázs (látogató)
2007. 06. 25. 18:39
Emlékszik még valaki Csikós József nevére? Ő volt az Energol vezérigazatója. 1989 előtt az MSZMP KB agitprop alosztályának vezetője volt. Ebbél minőségében vélhetően munkakapcsolatban volt Lendvai Ildikóval, aki az MSZMP KB kulturális osztályán szerzett tapasztalatokat a demokratikus politizálásra vonatkozóan. Nos, ez a Csikós nyugdíjazásáig a BM adatfeldolgozóját is igazgatta.
Ugye tudjuk, hogy mindez MSZP-s vonal?
Az olajügyekről az MSZP-t kihagyva beszélni egyszerűen történelemhamisítás.
288.
Yogo (látogató)
2007. 06. 25. 18:40
Mint az internetes naplóban olvasható: a megvert újságíró nem kér a Fidesz és az MDF "álszent szolidaritásból", hiszen az ellen harcol.
Népszava Online
Hol itt a lehetőség a tisztánlátásra.Próbálom olajos blogját visszaolvasni,a régebbieket,és a kommenteket is.Nem erről ír,akkor meg el kell ettől is határolódnia.
289.
strici (látogató)
2007. 06. 25. 18:44
politikai cafka
290.
Ászok (látogató)
2007. 06. 25. 18:45
Néhány hozzászólásból azt a következtetést vonom le ,hogy sokan közülünk attól félnek talán kiderülhet valami csúnya dolog az imádott vezérükről. Nem a demokráciáért és a jogállamért érzett felelősség íratja a véleményeket hanem a spirituális veztőjükért való aggódás. De hát ha a meggyőződésük szerint épp a becsületességét ,öszinteségét szeretik nincs mitől félni uraim. Vagy annyira azért nem biztosak a dolgukban?
291.
biznic (látogató)
2007. 06. 25. 18:47
penz szamolva, cafka verve jo
292.
kowalsky (látogató)
2007. 06. 25. 18:48
Újságírót verni nem szép dolog, de legyünk őszinték - a Kármán csúnya személyes inzultusán kívül - ez egy hatvanhatodik ügy az ország szempontjából, viszont arra jó, hogy ne a kórházbezárásról, országpusztításról beszéljünk hanem erről, és totál impotens pártoskodó vitát folytassunk olyan emberek meggyőzésére akiket nem lehet meggyőzni mert képtelenek a tisztán-, és lényeglátásra.
293.
drc (látogató)
2007. 06. 25. 18:49
hát már aki "totál impotens pártoskodó vitát akar folytatni"...
294.
Gigi
2007. 06. 25. 18:50
Kowalsky, nem vagyok Gigike, kinőttem már abból a korból. De a lényeg nem ez, hanem hogy nem a magyarokat gyűlölöm, Tán pontosabb lett volna, ha azt írom: undorodom ettől a mentalitástól, ami kétségbevonja - pusztán azért, hogy mondhasson valami nagyot, ami szól - a nyilvánvaló tényeket is. Jelen esetben Irén sérüléseit.
295.
Barna hang (látogató)
2007. 06. 25. 18:50
Nahát, nem is gondoltam volna, hogy Irén ennyi sokféle embert hoz össze és végre egyvalamiben egyetértünk: ez így nem mehet tovább!!
296.
berci (látogató)
2007. 06. 25. 18:52
Kowalsky, nem értek egyet veled!
Az olajszőkítés, és a korrupció olyan kiemelt bűnelkövetés a nemzet ellen, amihez képest az egészségügy kis pont.
Itt sokkal többről van szó, értsd meg.
Emiatt nem épülnek útak, kórházak, iskolák, emiatt kell megadóztatni az időseket, gyerekeket, és a betegeket. Emiatt nincs kedve az embereknek dolgozni, alkotni, erőt kifejteni. Mert úgy érzik nem éri meg, hiszen úgyis csak a korrupt kisebbségnek van esélye a pályázatoknál, az alapítványoknál, támogatásoknál, az adóhatósággal, rendőrséggel szemben. Hát tényleg nem kapisgálod még?
297.
szakeresz a vakeresz (látogató)
2007. 06. 25. 18:53
cso'ro' ga'dzsi ne vakera'ljon
298.
jajdecsacsi (látogató)
2007. 06. 25. 18:55
Mégis hogy határolódjon el te agyatlan?
299.
Barna hang (látogató)
2007. 06. 25. 18:56
Azért az 1500 milliárd olajszőkítés is sok pénz, de mi van a Kádár által felvett 6000 milliárd hitellel? Szovjet hadikikötő lett belőle, kubai gyár, meg vietnámi fegyverek; no meg az elvtársak luxusára. Aztán az elmúlt 6 év alatt felvett ugyanennyi hitel.. És ugyanazok a "szakemberek" követték el....
300.
dedós (látogató)
2007. 06. 25. 18:57
Na most légy tökös köcsögproli "szakeresz a vakeresz", azért mert nem volt anyádapád, és kistafíroztad magad verőlegényként, még átlátszó vagy mint a nyitottablak! Ha mégegyszer Irénre kezetemeltek, vérdíjat tűzök ki a fejetekre!
301.
kowalsky (látogató)
2007. 06. 25. 18:59
Berci!
Elég keveset tartasz rólam, ha azt hiszed nem gondolom fontosnak a korrupció elleni harcot. Most tipikusan ennek a szegény hölgynek a verésére értettem, hogy sokadrangú kérdés amiről szólnak a hírek, ami mögötte van az persze, hogy nagyon fontos, de úgy látom, a bulvárhíren kívül, és a megvert hölgy fényképének bemutatása mellett az érdemi rész nem halad előre, főleg, ha a mostani hatalomban a Szilvási-félék az aug 20.-án történt eseményeket is több évre titkosították...
302.
Yogo (látogató)
2007. 06. 25. 19:02
Biztos meg van(lesz) rá a módja.Bár a modorod egy csőd,de azért válaszoltam.
303.
évi (látogató)
2007. 06. 25. 19:02
A frászt hoztad rám. Tegnap késő este hallottam a hírt. Vigyázz magadra. A blog tök jó. Gondolom most mindenki rád kiváncsi igy nem tudlak meglátogatni. Ha felgyógyulsz kerülj elő . ui. Egyetlen tetű sem éri meg hogy feláldozd érte magad. puszi Éva
304.
Barna hang (látogató)
2007. 06. 25. 19:09
Most vagy a kormány csicska-médiája hazudik vagy pont Ön ment szembe saját tényfeltáró riportjaival.Tisztázni kéne....
305.
? (látogató)
2007. 06. 25. 19:14
a barna hang hülye??!
306.
mr.alagi (látogató)
2007. 06. 25. 19:15
Ágoston Balázs. Te nem tudom miről beszélsz,de az energól vezetője az olajozás korszakában már Csüllög Zsigmond volt. /Akit azóta egy másik ügyből kifolyolag most is előzetesben tartanak./ A másik cégé amit belekevertek papáék az olajozásba /pedig ez egy autó kereskedéssel és lizingeléssel foglalkozó cég volt.Igaz nem törvényesen csinálták a dolgaikat,de az olajozásban nem vettek részt./ a Conti-car volt amihek vezetője az a Radnai László aki azót azintén egy másik ügyből kifolyólag előzetesben van. Ez a Radnai arról is híres /hírhedt/ hogy többször találkozott Orbán Viktorral amiről kép is készült és az újságok is lehozták. Elég ciki volt Neki!
307.
dezső (látogató)
2007. 06. 25. 19:21
Orbán Viktor sokmindenkivel találkozhatott, akiről fogalma sem volt, hogy kicsoda. A redszerváltás után a hazaárulók jól álcázták magukat, de mindegyik az MSzP és SzDSz nyilvános vagy titkos tagja volt.
308.
cica (látogató)
2007. 06. 25. 19:26
Látom, halad a vita. Ti olvastátok KI könyvét? És a Magyar Hírlap cikkét, hogy Papa szernt kinek akartak üzenni? Ott van benne.
309.
izomagyu
2007. 06. 25. 19:27
dezső!
te nagyon hülye vagy:)))))
310.
? (látogató)
2007. 06. 25. 19:27
józan vagy dezső? ilyen ittasan nem illik nyilvános helyre írkálni... :)
311.
cica (látogató)
2007. 06. 25. 19:30
Akarom mondani, ha elfogadjuk azt a tényt, hoggy papa nagy titkok tudój aés hiteles, akkor van benne a hírlapban. illetve a hírlapban akkor is ott van..
312.
? (látogató)
2007. 06. 25. 19:33
már miért ne foganánk el, hogy ért egy kicsit az maffiához?! végülis ők csinálták ki, nem?
313.
cica (látogató)
2007. 06. 25. 19:36
? nem az a kérdés, hogy ért-e a maffiához :) Azt nem kétlem. Hanem, hogy hiteles nyilatkozó, "vádló".
314.
Dante (látogató)
2007. 06. 25. 19:37
Mindenekelőtt gyógyulást kívánok! Sajnálom az önnel történteket! Sajnos szélmalomharcot vív, belenyult a hangyabojba, de minden csoda 3 napig tart. Nem győzhet mert ezek ellen lehetetlen. Nem kell itt politikai vonalra terelni a dolgokat. A pénz mozgat mindent, még a politikust is. Benne volt ebben az üzletben minden pártból.
315.
? (látogató)
2007. 06. 25. 19:40
egyik a másikból következik szeritem Cica... (vagy nem értem, hogy mit akarsz kérdezni tkp?)
316.
cica (látogató)
2007. 06. 25. 19:45
Azt, ?, hogy ha hiteles a Papa, akkor igaz lehet, amit a hírlapnak mondott P. Tamásról! Ha nem hiteles a Papa - és ettől még érthet a maffiához -, akkor lehet, téved, nem mond igazat stb. Egyébként ki a P. Tamás?
317.
cica (látogató)
2007. 06. 25. 19:46
A könyvolvasása kérdés pedig azért mert, kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok a könyvről. Mi a konklúziótok?
318.
kukac@pont.hu (látogató)
2007. 06. 25. 19:47
Gratulálok a filmhez!
Azt hiszem, ennél sikeresebb figyelemfelkeltést nem is lehetett volna teremteni neki!!
319.
z (látogató)
2007. 06. 25. 19:47
harrybottler - ha az információ-dezinformáció nyilvánosságot kap, és neveket nevez - akkor pereket gyárt! Azokkal meg tele a padlás. Ja, és nem vezetnek sehová.
320.
macisajt (látogató)
2007. 06. 25. 19:54
ugye nem jószándékú haverok segítettek be a reklámba?
321.
Barna hang (látogató)
2007. 06. 25. 19:59
Szóval még1x: Pallag ferenc anno- azt nyilatkozta az RTL Klub éppen aktuális- azért teszem a kezem az asztalra mert ez egy nyugati típusú hírműsor- riporterének: a Fideszen és a FkGP-n kívül MINDEN párt érintett az olajügyben... Miért akadályozta volna akkor a Fidesz a bizottság munkáját, ha nekik kedvező eredményei voltak?? Én sokkal inkább úgy emlékszem, hogy az SZDSZ- MSZP-s befolyású Nap- csicska TV, TV2, Retek klub riporterei voltak, akik állandóan nevetségessé tették az olajbizottságot és Pallagot.
322.
mr.alagi (látogató)
2007. 06. 25. 20:00
Az olajozások egyik fő helyszine Békésmegye volt. Itt annyi HTO-t /háztartási tüzelőolajat/ rendeltek három év alatt 93-tól 96-ig amennyi egész magarországnak elég lenne tíz évig. A Pallag bizotság szerette volna megvizsgálni ennek a megyének a behozatali főkönyveit de erre nem kapott engedélyt se a megyei vezetőktől se az akkori kormánytól.
Ui:A Békési rendőrfőkapitányt aki valószínüleg nyakig benne volt az olajozásban úgy hívták Pintér Sándor. Évekkel később annak a kormánynak amelyik nem adta meg az engedélyt a vizsgálatra,hogy békésmegyére is kiterjesszék,annak a belügyminiszterét úgy hívták Pintér Sándor. Ezzel Én nem utaltam semmire,csak vannak furcsa "véletlenek". :) minszterét aki nem
323.
kkk (látogató)
2007. 06. 25. 20:00
elég nevetséges hogy egyesek az MSZPtől várják a rendcsinálást, azoktól akik a legnagyobb nyertesei voltak a privatizációnak nevezett szabadrablásnak. lásd gyurcsány vagyon. nem csak olajból lehetett ám milliárdokra szert tenni...
324.
Pierre (látogató)
2007. 06. 25. 20:03
Kedves Barátom, Irén!Nem hiszem, hogy sajnálatraszorulsz! Inkább Megbecsülésre, Tiszteletre - és némiképp írígységre tőlünk, akik nem merjük felvállalni az Igaz Tetteket! Nagyon egyetértek Veled: csakis az erős Civil Kontroll képes kiragadni a posványból hazánkat és az egész világot! Mi lehetne a civil kontroll fejlődésének és egyre hatékonyabb működésének alapja, ha nem a közösség?! Az individualizálódás -ami igenis a kapitalizmus sajátja és jól felfogott érdeke! - teszi, hogy nem tudjuk összefogni erőinket. Azt gondolom, mindőnknek saját előkörnyezetében kell ez ellen tennie. Egymás közt és az okos és elfogulatlan, nem pártos - és nem is vallási - gyülekezetben kell megtárgyalni száz bajunk! Én jól érzékelem, hogy egyre erősödnek a pozitív erők. A Te példád, s a hasonlók erőt adnak, hogy kiálljunk az Igazságért és az Őt szolgálókért. Köszönöm áldozatvállalásodat, s bár megértem az Érted aggódókat, arra biztatlak, bízz bennünk, akik Veled vagyunk, és vezess minket!
Isten áldja meg minden lépésedet!
325.
póniló (látogató)
2007. 06. 25. 20:03
Szélmalom harcot vivsz egy olyan országban,ahol sok a tehetetlendrukker, akik többnyire megcsömörlöttek a politikai pártoktól.Hiányzik egy hatékony, kohéziv társadalmimagatartás,amely elkülönűl a hamis demokráciától. Sajnos nincs aki, vagy akik vezessék. Egyének mint te is,könnyű célpontjaivagytok a szervezettbűnözésnek.Légy erős, sajnos az úttörők sorsa igen kemény, keresd a társadalmi alapokat és szervezz,részvétek mindig a tragédia után jönnek,azt kellene megelőzni.
326.
kitehetteezt? (látogató)
2007. 06. 25. 20:07
Vegyük végig ki lehetett:
- kisstílű, középszintű, átgondolatlan maffiózó megbízó
Szerintem az, hogy reklámot csináltak Irén munkájának arra vall, hogy nem egy észkombájn ez a megbízó. Ezzel a veréssel nagyobb dobra verte szent ügyet, az összes maffiózó rendőrkézre kerítését. Tehát egy piti kis középbűnöző. Valószínűleg a nagyhalak, politikusok, volt rendőrfőnökök most mérgesek is rá, mert több kárt okozott nekik, mintha nem is tett volna semmit.
- Titkosszolgálati módszerek:
Nyilvánvaló, hogy lehallgatni, személyes adatokat megszerezni nem lehet közönséges magánnyomozással, tehát kellett hogy legyen beépített hatósági embere ennek a kisstílű megbízónak. Lenyomozta Irén lakhelyét stb.
Szerintem a Pintér, Gergényi vonal okosabb annál, hogy ilyen kisstílűen tevékenykedjen. Náluk ez kisebb hal lehetett azok közül, akiket Irén itt körbenyomozott.
A Csüllögh féle vonal már valószínübb lehet, hiszen azok közismerten köztörvényes bűnözők, és valószínűleg eléggé primitívek ehhez az elkövetési módhoz.
A titkosszolgálatról Szilvásy bejelentette, hogy elkezdtek lépni az ügyben, de a BRFK, akinek a nyomozás alapból dolga lenne erről nem tudott a napkeltés riportban. A titkosszolgálat szerepét Irén kezdettől fogva mint a fő maffia-irányítás legközelebbi partnerét derítette fel a Csikós, a Kecskeméti maffiaper, az ukrán-orosz maffiakapcsolatok ügyében a rendszerváltás kezdetétől fogva.
Tehát felmerül a gyanúja a volt NBH-s Földesi-Szabónak is, mint felbújtónak, hiszen őt gyakorlatilag Irén buktatta le. Rá vall a titkosszolgálati vonal is, és az is, hogy egy középszintű májjer. Tehát a tippem a Csüllögh, vagy a Földesi-Szabó vonal.
327.
sas (látogató)
2007. 06. 25. 20:09
Kedves mindenki! Valaki esetleg kerdezze meg Irent, hogy a blog tetejen, a film megrendelesehez vezeto emailcim valoban az-e, ami ott van. Nekem szemely szerint kicsit furcsa, hogy egy "Szemben a maffiaval" cimu film eseteben a megrendelesi emailcim szembenmaffiaval kukac freemail.hu - "a" nelkul!
Nehogy az legyen, hogy esetleg kicserelodott ott a cim, es valojaban az erdeklodoket gyujti...
328.
teknős (látogató)
2007. 06. 25. 20:13
A cím jó! Az freemailes emailcímek nem lehetnek hosszabbak, ezért nem is férne ki a cím "a"-val.
329.
sas (látogató)
2007. 06. 25. 20:22
Koszonom! :-)
330.
KÜNDÜ!! (látogató)
2007. 06. 25. 20:23
A felhozott, úgymond "negligált" olaj-biz. elnök egy békési kisgazda volt. S őt védte - UTÓLAG - Irénke. Mondván,nemkapott támogatást...
De HORN idején, robbantgatások stb. AZ NEM VOLT FELRÓHATÓ A HATALOMNAK???
Ilyet még nem láttam: a MEGVERÉSÉT a szocialista újságíró DIREKT politikai haszonszerzésre, a nyomorult rabló-nomenklatúra mentegetése érdekében!!!
331.
Iván (látogató)
2007. 06. 25. 20:24
Az MSZP felelőssége az, hogy megállítsa ezt a folyamatot. Kedves Irén ugye ezt maga sem gondolta komolyan, beszarok a röhögéstől!!! Ezk tisztázzák akik mind maguk is korruptak? Na neeeee Ű:-)!
332.
aybars (látogató)
2007. 06. 25. 20:27
JÓVAL FELJEBB:
Igen, SZÁSZ K. megverői egyikét megtalálták, elítélték, és Kulcsár Attila volt a felbérelője, jogilag: a FELBÚJTÓ.
Az már tiszta.
Ne kavarjátok szezont a fazonnal.
Tartok tőle: az piti ügy volt EHHEZ KÉPEST...
333.
aybars (látogató)
2007. 06. 25. 20:33
Hát, IGEN, minden-oldalnak: Én tag vagyok...DE AZ NAGY "HHÖÖKKK" volt, mikor V. megnevezte PIIINTÉÉÉRT(??!) , mint BM-t!!
Az "ott" sem volt népszerű, mert VAKOK AZÉRT MI SEM VAGYUNK!!!
334.
z (látogató)
2007. 06. 25. 20:33
epa.oszk.hu/00800/00804/00086/5966.html
335.
én (látogató)
2007. 06. 25. 20:34
kitehetteezt
Hivatalból nem mondhatja a brfk, hogy mit tud a nyomozásról, mert hiszen hivatalból nem ő nyomoz, hanem a nation nyomozóiroda.
mr.alagi PS köztudott
336.
(látogató)
2007. 06. 25. 20:35
to: "kitehetteezt":
HÁÁT...hogy GERGÉNYI vagy PINTÉR bármiben is okos lenne...MÉG EGYÜTT SEM: az már FERTŐZŐ imbecillitas!
Két bugris prosztó, nem hogy ők " OKOSABBAK"....
337.
hűha (látogató)
2007. 06. 25. 20:37
aybars, oszt senki se vótt, aki azt mongya v-nek, hogy ha nem hhhöökkkösltessél bennünket? má nem azé, de cinkosok közt vétkes, aki néma... és mivel indokolta v, amikor megnevezte p-t mint bm-t?
338.
Mumus (látogató)
2007. 06. 25. 20:38
Szeretem az őszinte embereket .
És írigylem is .
A bátorságukat mindenképpen .
339.
Léderer Pali (látogató)
2007. 06. 25. 20:39
Irén! Ez a levél jött a számodra a szerk.-be. Van folytatása is, de az személyes.
Tisztelt Kármán Irén!
Eddig is nagy tisztelője voltam munkáságodnak, féltettelek is, mégis derült égből a villámcsapás - ként ért a hír.
Mielőbbi - maradandó, hátrányos következmények nélküli - gyógyulást kívánok. A továbbiakban pedig még több kitartást és bátorságot.
Bízz Istenben és tartsd szárazon a puskaport!
Üdv:
Greco
340.
hűha (látogató)
2007. 06. 25. 20:41
még kiderül, gergenyi erőszakolta meg "szeretett" zsanettet, feri ezét menesztette. na akkor feri okosabb, mint viki. amúgy meg mindenkit elér a végzete. talán még sokan nem mernek beszélni, mert félnek mint nagytitkok tudói. de idővel majd beszélnek, nyugi. addig meg szívunk még, kapunk még megszorítást
341.
törpördöggg (látogató)
2007. 06. 25. 20:55
Kedves Irén! Vigyázzon magára és három gyerekére!(nem tudom milyen korúak, de az ön fotóiból ítélve, ön is még fiatal asszony).
De: asszonyom, az Ön egyetlen szava többet ér száz molotov koktélnál, és szézszor többet bármely egy milliós tömeggé degradált közösségnél, bármely nagyggyűlésen, többet ér minden lyukaszászlólibegtetésnél.
Tényleg Hajrá magyarok! És remélem, hamarosan felépül, és kerül még egy pár olyan bátor értelmiségi, aki nem csak chartákat írogat, hanem saját nemzetének valódi saorsa érdekli.
Egy "jó oldali"
Ui.Alja népe! Egy nőhöz, agy anyához hozzányúlni? "Lovagnemzet"? Fúj.
342.
Sablik Henrik (látogató)
2007. 06. 25. 20:58
A legmélyebb jószándékkal: mentropia.2722.hu/nyilatkozat0623.pdf
343.
z (látogató)
2007. 06. 25. 20:59
Még a végén tényleg megmozdul a Föld?
vg.hu/index.php
344.
Skeptical (látogató)
2007. 06. 25. 21:17
Kedves Irén!
Melysegesen megdobbento az esete, ami tekintve azt, hogy milyen darazsfeszekbe nyult -ismerve a sotet eroket- nem meglepo. Erdekes modon pont nehany napja olvasgattam ujra Papa beszamolojat, amit az olajbizottsag elott tett.
Felelmetes egy olyan orszagban elni, ahol ennyire sulyosan osszefonodik a maffia es a hatalom. Tolunk keletebbre termeszetesen talan meg cifrabbak is megesnek (gondolok itt a roman brigadra), de ertheto okokbol engem a hazam erdekel.
Tehetetlen duh fog el, ha ennek a tortenetnek barmelyik reszletere gondolok, a tehetetlenseg azonban gondolkodoasra kesztet: mit tudunk tenni?
Mit tudnak tenni azok, akik "csak" elni szeretnenek ebben az orszagban, akik nem haracsolni es hatalmat gyakorolni akarnak, hanem kutatni, epiteni, irni, olvasni, tisztessegesen robotolni stb.
Tudom, hogy ez idealistan hangzik, de tudom azt is, hogy valtozasok akkor kovetkeznek be, ha sokan akarjuk. Ezert "jo" most a mediafigyelem ami az Ön kalvariajat kiseri.
Civil kontroll: igen, errol van szo! On is tobbszot emlitette mar es valoban ez kellene ide! Igazi szakertok, egy alternativa, ami kepes felemelni a hangjat. Talajat kell adni ezeknek a szervezeteknek, hogy kontrollalhassak es ellensulyozhassak a hatalom mediabefolyasat. Legutobb a VEKE (varosi es elovarosi kozlekedesert egyesulet) vette tokosen kezebe a dolgokat, olyannyira, hogy a BKV-t felugyelo bizottsagba delegaltak egyik szemtelenul fiatal es rendkivul hozzaerto vezetojuket.
Azt gondolom, hogy ez az utja a megtisztulasnak, ez az utja a demokracia megerosodesenek, a tudatos tarsadalom onszervezo onkepviselete!
Ezert tartom rendkivul nagyra amit csinal, a reflektorfeny pedig "szervezetet" epit On kore!
345.
zoli (látogató)
2007. 06. 25. 21:18
Nyilván fontos a verőlegényeket is megtalálni (lásd: 5 millió Ft a nyomravezetőnek), de azért senki ne felejtse el, hogy itt az olajdossziékon van a hangsúly. Azzal, hogy esetleg elkapják az elkövetőket meg még esetleg az ő felbujtójukat, azzal még "semmi" nem oldódik meg.
346.
Feri (látogató)
2007. 06. 25. 21:20
Cica! P.Tamás, Portik Tamás szerintem az energol egyik vezetője volt. keress rá a "gugliban"
347.
zoli (látogató)
2007. 06. 25. 21:22
KÖVETELJÜK, HOGY OLDJÁK FEL AZ OLAJDOSSZIÉK TITKOSíTÁSÁT!
348.
Skeptical (látogató)
2007. 06. 25. 21:24
(folyt.)
Most mar sokkal tobben tudnak a munkajarol, mint korabban es azt hiszem a blogja is sokkal jobban porog ezentul. Nem lehet es nem szabad ezeket az ugyeket elsinkofalni! Iszonyatos meretu a kar amit ezek okoztak es valoban szegyenletes az alszentseguk abban, hogy ezt most hogyan kommunikaljak.
Nem szaporitom a szot, mielobbi gyogyulast kivanok es ne adja fel!
En mostantol figyelni fogom! :)
ui: csemege: a 2006-os kampanyban az MSZP bevallottan 386 milliobol kampanyolt (gondolom a FIDESZ is hasonlo osszegbol, a tobbi meg nagyjabol meretaranyosan)
ehhez kepest:
index.hu/politika/belfold/kommkolts060/
A kormany 1.7 milliardot kolt a reformok kommunikaciojara. Klassz nem?
349.
zoli (látogató)
2007. 06. 25. 21:26
Szerintem egyébként nem tenne jót az ügynek, ha most a Fideszre lenne kihegyezve. Egyszerűen legyen nyilvános minden információ, ami csak lehet, és akik benne voltak, azokkal történjen, aminek történnie kell. Az emberek meg vonják le saját maguk számára a tanulságokat.
350.
z (látogató)
2007. 06. 25. 21:27
zoli - követelheted. Azt fogják mondani, hogy nem függenek össze közvetlenül szegény lány kicsinálásával... Leszűkítik a dolgot a közvetlen tettes megkeresésével. Aztán ámen!
351.
? (látogató)
2007. 06. 25. 21:29
Szerintem az hogy az interneten arc nélkül lehet osztani az észt az a mai világ csodája!
MSZP SZDSZ FIDESZ KDNP Teljesen mindegy hogy ki kinek a malmára akarja terelni a vízet a lényeg hogy mi dolgozó emberek a szr-ba vagyunk taposva!
A mi érdekeink vastagon a ROMÁN béka segge alatt van s ott is marad addig amíg ilyen vagy ehhez hasonló "brigád" ül a volánnál!!
Köszöntem!!!
352.
zoli (látogató)
2007. 06. 25. 21:30
Irén, mielőbbi felépülést! Isten áldjon téged és a családodat! No meg a tevékenységedet.
353.
(látogató)
2007. 06. 25. 21:30
lakatospal.hu/index.php
www.iszolda.hu/peparch/robbantok.htm
index.hu/politika/bulvar/bulvarhirek/
index.hu/politika/bulvar/energol0302/
www.jogiforum.hu/hirek/6253
van mit olvasgatni....
354.
Gabru (látogató)
2007. 06. 25. 21:36
Kedves Irén! Elöször is mielőbbi gyógyulást kivánok neked! Az olaj maffiás könyvet olvastam, nagyon tetszett és minden elismerésem hozzá!Bátor dolog volt egy ilyen kényes témába belefogni,ami a most történt esemény is megmutatta sajnos. Kiváncsian várom a további fejleményeket! Én veled vagyok az biztos! :)
355.
Nemértem!! (látogató)
2007. 06. 25. 21:40
"Az Energol Rt. vezetőjét, Portik Tamást sem tudta a Pintér Sándor belügyminiszter, Gergényi Péter rendőr-főkapitány páros elfogni. Portik Tamás, feleségével és 4 gyerekével bujkált külföldön és Gergényi Péter nem akadt a nyomára. Feltételezések szerint politikai elhatározásra nem szorgalmazták a felkutatását. Portik Tamás 1991-től 1996-ig végezte az olajpancsolást a nagykőrösi MOL telepen. Áldásos tevékenységének hasznát az MDF elnevezésű politikai párt élvezte. Ezért nem kereste őt annyira a FIDESZ-MDF koalíció belügyminisztere, dr. Pintér Sándor."lakatospal.hu/index.php
Erről beszél Papa a Magyar Hírlapban? Irénnek mi köze lenne ehhez?? Miért Őt bántják? Tudja valaki?
356.
nvl (látogató)
2007. 06. 25. 21:42
TV 2 Mokka 2007 február riport Kármán Irénnel :
Műsorvezető (Havas Henrik): - Néhány perccel ezelőtt a Tényekben is volt egy bejátszás arról, hogyan fogták el a móri bankrablással megvádolt tatabányai férfit. Azóta már szemtanúkkal is szembesítették őket. Nézzünk meg egy rövid filmet, aztán vendégemmel beszélgetünk arról, hogy talán a móri ügy bizonyítékait meghamisították, elrejtették, majd meglátjuk.
Tudósító:- 10 napja fogták el Tatabányán N. Lászlót, akit a veszprémi postásgyilkossággal és a móri bankrablással gyanúsítanak. Éppen az autójába akart beszállni, amikor a Terrorelhárító Szolgált lecsapott rá. Most adták ki az elfogás felvételeit a rendőrök. N. László nem akart menekülni. A kommandósok megbilincselték és megmotozták. Azóta N. Lászlót többször kihallgatták, a postásgyilkossággal tanúival szembesítették, akik korábban azt mondták, hogy ha látnák, felismernék a tettest.
Horváczy Emese (szóvivő, Nemzeti Nyomozó Iroda): - Ez a felismertetés úgynevezett statisztákkal zajlik, közülük kell kiválasztani a szemtanúnak az elkövetőt.
T.: - Ezek a képek pedig néhány napja készültek, itt azt jelenti be a rendőrség, hogy megvan a móri tettes, N. László, akit a veszprémi postásgyilkossággal is gyanúsítanak. A rendőrség nem indít belső vizsgálatot, de ahogyan Bene László, országos rendőrfőkapitány mondta, vizsgálják az ügyet és feldolgozzák a szakmai tapasztalatokat.
A Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta, egyelőre ők sem indítanak vizsgálatot.
Morvai Attila (szóvivő, Fővárosi Főügyészség): - Van egy folyamatban lévő ügy, először nézzük meg, hogy mi lesz a vége, aztán majd levonjuk a következtetéseket és akkor látjuk, hogy szükséges-e bármilyen vizsgálat megindítása, de egyelőre idő előtti lenne erről beszélni.
(bejátszás vége)
Mv.: - Kármán Irénnel közben beszélgettünk, újságíró, dokumentumfilmes, jó reggelt.
Kármán Irén: - Jó reggelt kívánok.
Mv.: - Kérdeztem, hogy a móri ügyről forgat-e filmet. A kolleganő volt az, aki annak idején Sándor Istvánnal, a Papa néven ismert egykori rendőrnyomozóval az olajszőkítésről készített filmet. Szóval Mórról nem?
Kármán Irén: - Nem, de a móri történet az az olajfilm forgatása kapcsán fókuszba került, egy nagyon érdekes történetet mesélt el egy 3/2-es titkosügynök...
Mv.: - Az hirtelen nem ugrik be. Ők kik voltak, a 3/2-esek?
Kármán Irén: - Kémelhárítók, hivatásosok. Egykori MDF alapító tag volt az úr, az arcát természetesen a filmben nem lehetett felhasználni, ez egy mellékszál volt, tehát az olajszőkítés egyik mellékszála volt, hogy a bizonyítékokat nem sokkal a móri gyilkosság után már letették a miniszterasszony asztalára, tehát 2002...
Mv.: - Mármint Lamperth Mónika asztalára?
Kármán Irén: - Így van, 2002 augusztusában letették, tehát...
Mv.: - Kik?
Kármán Irén: - Azok az emberek, akik ebben az ügyben, mint fedett nyomozók, fedett tisztek nyomoztak.
Mv.: - Szóval ön most akkor azt állítja, hogy már akkor tudták, hogy kik az elkövetők?
Kármán Irén: - Én ezt állítom igen. És nemcsak én állítom, mások is állítják, hogy...
Mv.: - Mi oka lett volna Lamperth Mónikának arra, hogy ezeket félretegye, ne vegye figyelembe? Mi oka lett volna?
Kármán Irén: - Az a könyv, amit írtunk illetve az a film, ami hamarosan...
Mv.: - Most az olajszőkítésről beszélünk, amelyet a Sándor Istvánnal...
Kármán Irén: - Igen, semmi másról nem szól, mint arról, hogy a magyar gazdaságba hatalmas pénz szabadult be, 1500 milliárd forintról beszélünk az olajszőkítés és az olajbűnözéssel elkövetett gazdasági...
Mv.: - 1500 milliárd? Ez valami hihetetlen. Ez a költségvetés 10 százaléka.
Kármán Irén: - Ez a Gyurcsány-csomaggal jelenleg megtakarítható összeg, tehát ez a Levegő Munkacsoport számításai szerint, hogy ha a környezeti helyreállításokat is nézzük, akkor 9 ezer milliárd lenne. Tudniillik az egykori olajszőkítő telepeken, ami most ugye a szemétbotrány kapcsán került ismét fókuszba, nagyon komoly környezetszennyezések történtek, olajjal átitatot a területet, ez a filmünkben is látható majd. Tehát itt a környezeti helyreállításokról is beszélünk.
Mv.: - De hogy kapcsolható össze az olajszőkítés a móri mészárlással?
Kármán Irén: - Hát a móri mészárlás hátterében, amennyire talán ön is követte, egy Mór környéki olajvállalkozás állt, ahol...
Mv.: - Hát nekem ez teljesen új, én ezt nem is hallottam.
Kármán Irén: - Nem? Keveset jár az interneten.
Mv.: - Én abszolút, csak e-mailezek. Figyeljen ide, amikor ment ez a film, ami tök érdektelen volt, azt kérdezte tőlem, hogy benne lesz-e az a jelenet, amikor egy nyomozó egy fegyvert tisztogat.
Kármán Irén: - Igen, ez a bűnjelek lefoglalásakor történt, amikor a rendőr egy kesztyűben, ez az interneten szintén fönt van, azt gondolom, hogy az igazi szabadságot, sajtószabadságot az jelenleg valóban az internet biztosítja. Olyan anyagok kerülnek fel az internetre nap mint nap, hogy...
Mv.: - Tehát mit csinál a rendőr a fegyverrel?
Kármán Irén: - A rendőr nagyon jól látható ezen a bejátszáson, amit a blogomra föltett egy Teréz anyu néven blogoló valaki, fogalmam sincs, hogy ki volt. A rendőr fogja a pisztolyokat, amiket lefoglal a móri gyilkosság ugye házkutatása során, és a kesztyűjével törölgeti az ujjlenyomatokat.
Mv.: - Ezt most nem mondja komolyan.
Kármán Irén: - De, játszák be.
Mv.: - Hát ilyen hülyeséget én még életemben nem hallottam.
Kármán Irén: - A Nemzeti Nyomozó Iroda felvétele. Itt csak erről van szó. A nagy pénz beszabadult a gazdasági életbe, beszabadult a politikába, ezeknek...
Mv.: - Hát azt általában tisztára mossák és legalizálják, ugye erről szól a történet.
Kármán Irén: - Nem?
Mv.: - De igen, igen. És azt mondja meg nekem, hogy már évekkel ezelőtt történt, hogy maguk ez a filmet megcsinálták és ugye a könyv meg is jelent.
Kármán Irén: - Két éve.
Mv.: - De ennek semmiféle következménye nem volt.
Kármán Irén: - A film nincs még a közönség előtt. A film most készült el, talán a jövőhéten.
Mv.: - Mit vacakoltak ezzel évekig?
Kármán Irén: - Hát nem évekig, másfél éve kezdtünk el forgatni. égy nézett ki, hogy filmet egyáltalán nem lehet belőle csinálni, mert nagyon sokan meggondolták magukat, azt gondolták, hogy az arcukat nem vállalják, ezeket kellett, ezeket a filmes technikai dolgokat kellett áthidalni különböző megoldásokkal.
Mv.: - Aha, értem.
Kármán Irén: - Mert a Karancsi Tibor mondjuk szívesen beszél, tehát vannak olyan emberek, akik...
Mv.: - Ja, ez a bizonyos nyomozó.
Kármán Irén: - Aki lefoglalta annak idején az olajszállítmányt, így van.
Mv.: - Hát kissé zavaros figura volt.
Kármán Irén: - Hát én azért annyira nem tartanám őt zavarosnak, ő azért elég konkrétan tudott arról mesélni, hogy hogyan folyt ez és a bizonyítékok ugye. Tehát itt mindig azt mondják, hogy be kell bizonyítani. Van korrupció Magyarországon, be kell bizonyítani. Hogy lehet a korrupciót bebizonyítani, hogy ha a magyar bíróság a tanuvallomásokat nem fogadja el? Beszélünk a rendőri agresszió során csomó dologról, csak a fürdővízzel öntjük ki a gyereket, hogy operatív módon irányítja a kormány a rendőrséget. Tehát ön azt kérdezte, hogy Lamperth Mónikának miért nem áll érdekében mondjuk egy alapos...
Mv.: - Nem, én azt kérdeztem, hogy mi oka lett volna arra, hogy ne kerüljenek kézre az igazi tettesek?
Kármán Irén: - Azért, mert nagyon nagy pénzek mozognak a háttérben, azok a pénzek, amik bekerültek a politikába, gazdaságba, azok a pénzek különböző érdekcsoportokat szolgálnak és ezek az érdekcsoportok ugye...
Mv.: - Na jó, de Lamperth Mónika akkor belügyminiszter volt, akkor még volt Belügyminisztérium, igaz?
Kármán Irén: - Így van.
Mv.: - Nem fél attól, hogy Lamperth Mónika ezek után be fogja önt perelni?
Kármán Irén: - Nem.
Mv.: - Miért nem?
Kármán Irén: - Miért féljek, beperel.
Mv.: - Hát Lamperth Mónika biztos be fogja önt perelni, ugyanis ön nem véleményt mondott, hanem tényt állított, miszerint Lamperth Mónika, belügyminiszterként....mit csinált a bizonyítékkal vagy feljelentéssel vagy mi...
Kármán Irén: - Fogalmam sincs, azt sem tudom, hogy hová tűnt, azt sem tudom...azt nem állítom...
Mv.: - De azt tudja, hogy ott volt az asztalán.
Kármán Irén: - Ezt állították azok, akik bevitték igen, az asztalára, hogy ez bekerült. Azt, hogy ezt miniszterasszony olvasta vagy nem olvasta, vagy valaki titkár odament és kidobta a kukába ezt a jelentést....én is feltettem azt a kérdést, hogy ez miért nem iktatón keresztül érkezett ez a jelentés, erre mondta Sándor István azt a forgatás során, hogy vannak dolgok, amik hivatalosan kerülnek be és vannak dolgok, amik beesnek végülis a hivatalos szervekhez.
Mv.: - Az olajszőkítés kapcsán megintcsak arra a beszélgetésre hivatkozom, amit a bejátszás alatt mi folytattunk. Azt monda, hogy ismert politikusok és...melyik két párt holdudvarához tartozó vállalkozók álltak az olajszőkítés mögött?
Kármán Irén: - Nem fogom kimondani a pártok nevét.
Mv.: - Miért?
Kármán Irén: - Az egész magyar politikai elit érintett volt...
Mv.: - De az előbb nekem csak két pártot mondott.
Kármán Irén: - Két pártot mondtam, akik egészen pontosan tudvalevőleg benne voltak az olajszőkítésben illetve az olajszőkítés generálásába...
Mv.: - Hát de most miért nem mondja ki, én ezt nem értem.
Kármán Irén: - Az egész magyar politkai elitnek el kellene számolnia azzal, hogy a nagyon komoly pénzek hogyan kerültek be a választási kampányokba, tehát én miniszterelnök úrnak írtam egy nyílt levelet, a blogomra fel van téve, hogy talán a puskaporos hordón, amin ülünk, azt esetleg tompítani lehetne vagy meg lehetne akadályozni azt, hogy itt komoly elégedetlenségek legyenek. Nyilvánosságra kellene azokat a titkos aktákat hozni, amik az olajszőkítéssel illetve az olajjal kapcsolatos visszaélések során keletkeztek.
Mv.: - Na de hogy ha ez...ha a dolgok úgy vannak, a hogy ön állítja, akkor abba beleroppanhat a magyar politikai rendszer.
Kármán Irén: - Hát nézzünk elébe, nem?
Mv.: - Nem tudom.
Kármán Irén: - Nem gondolom egyébként, hogy az összes politikus benne lett volna, én azt gondolom, minden pártnak meg kell azoktól az emberektől szabadulni, akik a közbizalommal visszaélve, a közbizalom, a választópolgároktól kapott bizalommal visszaélve politizálnak jelenleg Magyarországon.
Mv.: - De szépen mondta, köszönöm szépen.
Kármán Irén: - Én is köszönöm.
357.
nvl (látogató)
2007. 06. 25. 21:46
van még kérdés?
358.
dr. bond (látogató)
2007. 06. 25. 21:48
Tenyleg senkinek nem jitott meg eszebe ?! Lattatok a Keresztapa c. filmet, lattatok, mi a szokas a maffianal...megosztoznak a piacokon, es meg vannak a fonokok...altalaban nehany evek multan, mindig van egy kis atraendesodes, leszamolas stb. es, akkor jon egy uj garnitura ! Lehet, hogy egy ilyen maffian beluli leszamolas resze Iren megveretese ?!....nem tudni, csak annyit, hogy az orszag ket partra szakadt, miert lenne ez maskeppen a maffiaban is ! Ha kicsit emlekezunk, akkor volt egy ilyen leszamolasi hullam, amikor bizonyos a maffiat tamogato kormany kerult hatalomra/lasd.sok maffiozo es a koreikben allo valalkozok jutottak nagyobb allami osszegekhez...akkor is volt egy leszamolasi hullam...robbantasok, kivegzesek...majd utana csend lett...miert, mert atvettek a hatalmat, azok, akik most felnek, hogy elveszitik, tul sokat ruhaztak be bizonyos politikai korokbe, akik nem kepesek arra, hogy a husosfazekhoz jutassak oket ujra...ezert elindult egy belso leszamolas ujra...ami lassan atcsaphat a politikara is...!
359.
dr. bond (látogató)
2007. 06. 25. 21:48
Tenyleg senkinek nem jitott meg eszebe ?! Lattatok a Keresztapa c. filmet, lattatok, mi a szokas a maffianal...megosztoznak a piacokon, es meg vannak a fonokok...altalaban nehany evek multan, mindig van egy kis atraendesodes, leszamolas stb. es, akkor jon egy uj garnitura ! Lehet, hogy egy ilyen maffian beluli leszamolas resze Iren megveretese ?!....nem tudni, csak annyit, hogy az orszag ket partra szakadt, miert lenne ez maskeppen a maffiaban is ! Ha kicsit emlekezunk, akkor volt egy ilyen leszamolasi hullam, amikor bizonyos a maffiat tamogato kormany kerult hatalomra/lasd.sok maffiozo es a koreikben allo valalkozok jutottak nagyobb allami osszegekhez...akkor is volt egy leszamolasi hullam...robbantasok, kivegzesek...majd utana csend lett...miert, mert atvettek a hatalmat, azok, akik most felnek, hogy elveszitik, tul sokat ruhaztak be bizonyos politikai korokbe, akik nem kepesek arra, hogy a husosfazekhoz jutassak oket ujra...ezert elindult egy belso leszamolas ujra...ami lassan atcsaphat a politikara is...!
360.
Nemértem!!! (látogató)
2007. 06. 25. 21:51
De mi köze ehhez Irénnek, miért figyelmeztetés ez bármelyik maffiózónak? Továbbra sem értem!
361.
xantim (látogató)
2007. 06. 25. 21:52
Kedves Irén! Gyógyulj mindannyiunk örömére és a családodért. Ha folytatod - amiben nem kételkedem, - teljes naivitásommal és szakértelmemmel rendelkezésedre állok, mint korábban is. De a legfontosabb, hogy minél hamarabb egészséges legyél.
362.
5 MILLA (a media szakembernek is jol jon!) (látogató)
2007. 06. 25. 21:55
"az a személy, aki az eljárás sikeréhez vezetõ információt szolgáltat a rendõrség számára, bruttó 5 millió forint nyomravezetõi díjban részesül. Bejelentés tehetõ bármely rendõri szervnél, a 107, 112 segélyhívószámokon, vagy a Telefontanú 06-80-555-111 számán. A bejelentõ személyét a rendõrség bizalmasan kezeli."
363.
dr. bond (látogató)
2007. 06. 25. 21:58
Ez nem figyelmeztetes gyakorlatilag ! Van egy kozmondas: ket legyet egy csapasra ! Iren zavarja az alvilagot azert, tehat nem baj, ha egy kicsit beijed, de o, azert csak kis hal...a nagy halakat, akartak beijeszteni...azt mondta Marx: a kapitalizmusban a nagy hal megeszi a kis halat...Esetunkben a nagyhalak egy resze, bizonyos politikai csoportokhaz csapodott a 90-es evek vegen/ez volt Olaszorszagban is a 70-80-as evekben, amikor a maffia beepult az allamaparatusba...es ezert nehez volt ellene harcolni, sok birot meg is oltek..../hat ahelyzet nalunk is ilyen jelenleg...a 90-es evek vegen beepultek es SZOVETSEGET kotottek bizonyos politikai korokkel, kez-kezet mos szisztema szerint...azt hiszem most mar erthetobb !
364.
izomagyu
2007. 06. 25. 22:01
itt is bírókat fognak öldösni?
miért kiengedik a Kaisert?
365.
dr. bond (látogató)
2007. 06. 25. 22:03
Folytatva, nalunk nem szukseges a birokat megolni, mert a magyar ember penzbol ert !!! Ertheto ?! Miert volt annyi felmento itelet, es miert volt annyi baki...nem erdekes, mintha valakiknek dolgoztak volna a birak...de kinek...a maffianak...Is !!!
366.
5 MILLA (a media szakembernek is jol jon!) (látogató)
2007. 06. 25. 22:04
csak itt jaratjatok a szatokat ahelyett hogy nyomoznatok? vegyetek mar peldat Irenrol, megha O verest is kapott erte, de Ti ezert penzt kaptok! (az adoforintokbol, 5 MILLIOT!)
367.
gemini1212 (látogató)
2007. 06. 25. 22:05
Kedves Irén!
Nem tudom, hogy sírsz-e, vagy nevetsz a sok "elmebeteg" (ideggyenge?!) beíráson, de jobb lenne, ha inkább kacagnál, aztán gyorsan és sokszor jöhet a "delete".
Az ARCHÍVUMban lehet gyakorolni egyeseknek az olvasást és a szövegértést...
Ha az alapos tájékozódás után is lesz olyan vélemény, hogy Irén "pártos", akkor ott azt hiszem kár a gőzért.
Visszavárunk olajos!!! :-)
368.
gemini1212 (látogató)
2007. 06. 25. 22:11
Köszi nvl!
Így legalább visszakúszunk a lényeghez.
369.
lopcsányferke (látogató)
2007. 06. 25. 22:13
Szerintetek igy néz ki, akit "majdnem agyonvernek"????
Vagy csak jó a kórházi sminkes...
Frissen operált (feltárt) hassal nem sétafikálunk másnap...
Gondolkozzatok egy kicsit!!!!!!!!!!!!!!
370.
nvl (látogató)
2007. 06. 25. 22:14
remélem minél többen elolvassák és megértik hogy kiknek és miért volt útjában Irén..
371.
gemini1212 (látogató)
2007. 06. 25. 22:17
lopcsányferke-nek, hogy segítsek a tájékozódásban:
olajos.nolblog.hu/?post_id=26041
(Vádlott lettem c. blogbejegyzés...Nem túl régen...
28-án tárgyalás is lesz (?!)
372.
szobotin gabor (látogató)
2007. 06. 25. 22:18
Drga Iren,
drukkolok neked! mielobbi gyogyulast!
szobi(london)
373.
nemértemnek (látogató)
2007. 06. 25. 22:23
Nem értem! Olvasd el KI könyvét. Van benne név, arc stb. nélkül egy csávó. Elévült ellene minden vád. Nagy titkok tudójának van nvezne, de nem mond valójába semmit, csak azt, hogy faszán él.kicsit sándori ellen is beszél...
374.
overweight (látogató)
2007. 06. 25. 22:25
Mielőbbi gyógyulást kívánok az újságírónőnek!
Szerintem azért tett megjegyzést a Fideszre és az Mdfre, mert ez a két párt csimpaszkodott rá az ügyre. A többi párt nem csimpaszkodott, ezért nem tett rájuk megjegyzést. Az pedig igen nagy naivitásra utal, hogy ha valaki nem tudja, hogy kedvenc pártja nem makulátlan. Mindegyik pártnak megvan a maga szennyese, ha nem az olajszőkítésben, akkor máshol.
375.
xylonka01 (látogató)
2007. 06. 25. 22:26
Jobbulást kivánok. Irigylem a bátorságát, remélem egyszer mindenki ki mer állni majd az igazáért. Sajnos félelembe akarnak minket tartani. De örülök hogy van aki még az élete árán is kereste az igazságot. Ez erőt ad nekünk. Teljes gyógyulást kivánunk. Reméljük teljesen felgyógyul.
376.
kati@freemail.hu (látogató)
2007. 06. 25. 22:26
Nagyon atlatszo ez a borzaszto fidesz-gyuloleted.Tegnap meg en is sajnaltalak.
377.
csipike07 (látogató)
2007. 06. 25. 22:28
lopcsányferke !
Ugye, - még nem voltál műtve ?
378.
nemértemnek (látogató)
2007. 06. 25. 22:29
szerintem épp az a lényeg, hogy mi ne értsük meg!!!Az egész erről szól! Ezért sokszor hétpecsétes titok. Marad a nap gálya, adóemelés, megszorítás, hogy megélj, és némi családi pótlék a gyerek miatt. Senkinek nem érdeke, hogy kiderüljön az igazság, szerintem összedőlne minden.
379.
törpördögg (látogató)
2007. 06. 25. 22:30
bocsánatot kérek mindenkitől, hogy itt és most válaszolok egy fiatalembernek, elsősorban Iréntől, mert hatalmas félreértések vagynak kicsiny magyar (ős)kultúránban, és jobb is ezt negszícvlelni, és végre tényleg munkához látni.
Szóval:kedves "Kündü", azonkívűl, hogy egy valóban hős asszonnyal bunkózól, elgondolkodhatnál névválasztásodról, mert sem Kündü, sem ÍKende, sem őpedig Úr nem vagy sehol, csak egy önértékelési problémákkal bíró a "kedvesebbik oldalad" jelenleg dívó dogmatikus dumáját nyomó picike kis cica vagy. Miáú.
Örülök imádottjaid következetességének, ahogy beszóltak a "G8"-nak, láttad micsoda pénzeket herdáltak el a multinacionális világhatalmak képviselői? Láttad, hogy bántak a hatalom emberei a tiltakozókkal? Ilyet? Európában?
Azonkívül, hogy magam sem szívlelem a regnálókat, sőt, azok után, hogy a Szózatot danolva vonultam anno, azon a december ötödikén szavazni, hogy ami természetes az jogos legyen, és mit mondjak egy olyan hatalomról, amelynek " a társadalmi igazságosság fontosabb, mint a társadalom", satöbbi, és bizony reforrmjaival is gondom van, mert ezek nem reformok, csak a "magyar közösség" lezüllésének jelei. A "kormány" úgymond csak utána megy a világ változásnak. Sajnos számtalan példát tudnék hozni, amik sajnos igazak(Például, amikor három éve a kisfiam, az elhíresült mezőtúri kórházba került, novemberben, ki tudná nekem megondani, hány kis gyerek feküdt még a négy kórteremben? Na? Bizony, összesen ketten voltak, és rájuk három nővérke(azt hiszem) vigyázott.) Szóval a kórházak, az iskolák nekünk épülnek, ha mi nem vagyunk, ki jár oda, ki tanul ott,? Tessék gyereket csinálni, fejenként ötöt!(Vagy legalább hármat, mint Kármán Irénnek is , bizony, van.Régen se volt pénz a gyereknevelésre, és nem is az kell hozzá, hanem :szeretet.
A mindet leromboló nómenlatúra egyébként Dunaújvárosnál hidat épített, és a mi környékünkön új úthálózatot.
(Szolnok környéke). Ennek ellenére nem kedvelem őket, nem az "én stílusom", sőt! De:
a hazugság mindenhol hazugság! (Uraim,és hölgyeim, annak idején a kormány tényleg elhazudta a gazdaság helyzetét, de az:újságok nem. Mindenhol szépen le volt írva, mi is a helyzet. Szóval nem bírkának kőn' lenni, hanem : embernek. Máskülönben , meg igazmondóink ne kampányoljanak atizennegyedik havi nyugdíjjal, mert már atizenharmadik is "hazugság", de még nem hallottam egyetlen "jobboldali" nyugdíjast, aki visszautasította volna.
És igazmondóink olyan lazán fordították, hajszolták váságba országukat, hogy csak úgy nyekkent! Sokáig Pesten éltem, és amikor meghalottam, hogy szeretett pártunk, a legnagyobb ellenzéki az Atoriánál tart nagyggyűlést , pódiumon díszelgő "nómenklatúrájával" egyetemben, hát majdnem szíszélhűdést kaptam! Ezek meg akarják őlni Budapestet?
A lényeg: nem vagyok oda a regálóktól, de sajnos csak HATALMI alternatívája van és félek, ez a hatalom, rosszabb lesz. Keresztény ember ilyet nem kívánhat!
Sajna ma, Magyarországon nem létezik hiteles politikai erő, a nagyoktól a kicsikig bezárólag(mit csináljunk, ha egy Lányi András benyal?), szóval csak politikai erőszak van.
Bocsánatot kérek mindenkitől, hogy, erre így kitértem, de nagyon jó lenne már ebben az országban rendet tenni, és szeretném, ha nem a félelem tenne rendbe minket, hanem az igaság és a szabadság szűlné meg azt!
Kedves Irén! Sok, nagyon sok erőt! Engem nem érdekel, hogy maga baloldali e, vagy sem, egy kereszténynek kutya kötelessége támogatni és megvédeni a bajbajutottakat, és hitének alapja nem különbséget tenni az emberek között.
Ennyi voltam.
Egy név nélküli anyahitű
380.
gemini1212 (látogató)
2007. 06. 25. 22:30
Azért a olajoshordókban furcsa lenne a "tiszta kéz" neem?! (még ha szőkítették is...:-)
/Ha valakinek az MDF jut eszébe az tán' nem a véletlen műve...
Még szép, hogy Irén kijött a sodrából.../
381.
gemini1212-nek (látogató)
2007. 06. 25. 22:35
szerinted anno, 94-97 között az mdf-nek volt akkora hatalma, hogy olajozzon? nem ők ültek a székekben aláírási jogokkal, döntési jogokkal. az olajbizottság ehhez képest másodlagos kérdés.
382.
5 MILLA (látogató)
2007. 06. 25. 22:40
"Szerintetek igy néz ki, akit "majdnem agyonvernek"????" NEM. most teszteli a korhazprivatizacios tobbiztositos rendszert, amit a Maszop-Szadesz kitalalt. tehat egy pentek esti ELETVESZELYES-KOMAS-agyonveres utan mar hetfon vigan nyilatkozni tudo ujsagirono a pelda, milyen jo es sikeres az elkepzeles!
383.
Gigi
2007. 06. 25. 22:41
Lpocsányferke, lassan mondom, hogy te is megértsd!
Irénnek belső vérzése volt, ami azért eléggé életveszélyes állapot. Tudod, ha nem tudják elállítani a belső vérzést, abba bele lehet halni. Hála Istennek, ez esetben sikerült, műtéttel. Ebből kifolyólag megszűnt az életveszély. Így hát a műtöttet bizony kirángatják az ágyból, és mozognia kell, hogy megerősödjön. A nagy hasi műtéteknél is így van ez. Pl. amikor egy nőnek kiveszik a méhét. 1 hét múlva már hazaengedik a hasi műtötteket is. Aki nem hiszi, járjon utána. Ha még vért is kap a beteg, akkor 2 nap múlva már nézhet így ki.
384.
mr.alagi (látogató)
2007. 06. 25. 22:43
"1993-ban az ország vezetői óriási hibát követnek el /vagy tán direkt csinálták?/,mert alkotnak egy olyan törvényt ami magával hozta,hogy a pénzben tobzodó bünözők még tovább gyarapithassák már amugy is hatalmas vagyonukat,olajszőkítésből,vám és áfa csalásból. Ez a törvény megkülömbözteti a HTO (háztartási tüzelő olaj) és a gázolaj áfáját és persze árát is,ha ugyan is gázolajnak vámolták akkor 50 forintba került litere,ha viszont HTO-nak akkor csak 21 forintba. Ne feledjük millió literszám hozta be minden bünszövetkezet a HTO-nak könyvelt gázolajat,melynek tiszta haszna így milliárdokra rúgott. Valóságos kiskirályokká váltak a magukat szerényen "válalkozónak" hívott banda vezérek,de még az embereik is minimum milliomosok lettek. Az egyszerü kisemberek előtt ekkor vált nyilvánvalóvá a politika,a rendörség és a maffia közötti összefonodás,közszájon forogtak történetek megvesztegetett miniszterekről,bünözök zsebében lévő honatyákról /mind a két oldali képvislőkről!/,beszervezett rendőri vezetőkről, érinthetetlen szórakozóhelyekről,rendörkapitányi villákról. /realface:Bün és bünhődés egy mesebeli országban/ részlet
385.
gemini1212 (látogató)
2007. 06. 25. 22:43
Nem az a lényeg, hogy szerintem mi volt, van, vagy lesz ebben a témában. Csak odafigyelek a tényfeltárásra.
Remélem borul a bili. Nem kell senkit a két szép politikusi szeméért kímélni. Én bevallom "pártos" vagyok, de nem ejtenék könnyeket a "beolajozódottakért"...
386.
Ferenczi Krisztina (látogató)
2007. 06. 25. 22:44
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!
A sajtóban e-mailben terjedő levél az én aláírásommal nem tőlem származik, hamisítvány. Valaki kimásolta olajos blogjáról a szombati bejegyzésemet, amivel a vasárnap 16 órai János Kórház előtti találkozót kezdeményeztem. Átirta a dátumot holnap délután 4-re és az én nevem alatt terjeszti a sajtóban.Kérek mindenkit, ne terjessze!!Ha valaki úgy érzi, hogy tenni szeretne valamit, tegye - a saját nevében.
387.
Ferenczi Krisztina (látogató)
2007. 06. 25. 22:44
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!
A sajtóban e-mailben terjedő levél az én aláírásommal nem tőlem származik, hamisítvány. Valaki kimásolta olajos blogjáról a szombati bejegyzésemet, amivel a vasárnap 16 órai János Kórház előtti találkozót kezdeményeztem. Átirta a dátumot holnap délután 4-re és az én nevem alatt terjeszti a sajtóban.Kérek mindenkit, ne terjessze!!Ha valaki úgy érzi, hogy tenni szeretne valamit, tegye - a saját nevében.
388.
jaj (látogató)
2007. 06. 25. 22:44
szó sincs arról, hogy majdnem agyonverték volna. megverték, nem kicsit. de nem olyan nagyon. mondjuk ha engem vertek volna meg így, azt mondanám, nagyon-nagyon. De nem agyon, és nem életveszélyesen verték meg, mint ahogyan az valahogy röhtön a balhé után kiszivárgott. Szerencsétlen asszony! jobbulást neki! mindazonáltal!
389.
48gondolkodó (látogató)
2007. 06. 25. 22:45
Itt nincs semmi felhasználható konkrét bizonyíték, sőt a titkosított nyilvánosságra hozott anyagban sem lesz, ergó nem ezért verték meg K.I.-t és az üveg palotára lövésnek sem volt semmi indoka, akkor miért tették midezt? Lehet találgatni.
390.
lacus (látogató)
2007. 06. 25. 22:57
Kedves Irén! Kivánom neked, hogy mihamarabb épülj fel,józan ésszel azt szeretnénk, ha folytatnád munkádat, végigolvasva a hozzászólásokat, sok "csapkodó" véleményt látok, de nem látom sehol azt, milyen egyszerűen kiderülhet az, hogy akar-e lépni politikai hovaartozástól függetlenül az illetékes. Szerintem, ha 1-2 héten belül nem történik olyan egetverő lépés , ami az átlagembernek is szimpatikus, akkor ennek az ügynek is "annyi!Mégegyszer jobbulást!
L.
391.
48gondolkodó (látogató)
2007. 06. 25. 22:58
Az ok egyértelmű: az tette, akinek ez a hír az érdekében állt, persze ez még nem válasz a kérdésre, de az inditékra igen! Az pedig elképesztően gyalázatos.
392.
5 MILLA (látogató)
2007. 06. 25. 23:11
Kedves Ferenczi Krisztina! MIERT MARADT ABBA A PENTEK-SZOMBATON MEG NAGY HEVVEL HANGOZTATOTT TUNTETES SOROZAT?
393.
Molnár F. Árpád (látogató)
2007. 06. 25. 23:11
Tisztelettel
Azt hallottam, hogy a Hír TV-nél igazi hidegháború van az Irén ellen, meg olyanok ellen, akik támogatólag lépnek fel Mellette, de nem tudtam, hogy miért, csak most, hogy olvasom a fenti blogbejegyzést.
A Fidesz valóban ellenséges, és közveszélyes, amit művel. Sajnos nem tudunk tőle (sem) megszabadulni, de idővel ez is sikerülni fog.
Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az MSZP még a Fidesznél is veszélyesebb, és sokkalta korruptabb még a Fidesznél is; noha most az olajügyek kapcsán hasznot termelhet az országnak. Lehet, azoknak van igaza, akik azt mondják, hogy jobb a rosszabb, mert akkor legalább több ember tudja, hányadán áll, mintha a látszatok mögött bújna meg az Ördög.
Erős társadalom sosem fog kialakulni ezen a világon sehol. Az erős társadalom fogalma a "demokráciák" 1789 óta mindenütt, naponként meg-megújuló legendája. Aki igaz akar lenni, nem marad más számára, mint napról napra küzdeni mindhalálig. Ez a feladatunk.
Én az MSZP helyében megülném azt a lovat, amelyik a titkosítások tömegének feloldását jelenti. Amit a tesze-tosza Orbán Viktor elmulasztott 2000-ben, nehogy nyilvánosságot kapjon a Fidesz érintettsége, azt a Gyurcsány Ferenc, ha van esze, most "százszorosan" veri le a Fideszen és Orbán Viktoron. Ugyanis az MSZP-nek semmi veszteni valója, de evidensen jókora mennyiségű szavazathoz juthat, míg Gyurcsány Ferenc rekordnépszerűtlenségi mutatói jelentősen megemelkedhetnek, akár - ha ügyes -, még az első helyre is kerülhet - ha szüntelen erőteléjességgel cselekszik, és nem fél, amikor a saját pártja reccsen. Ezt nem értette meg az Orbán Viktor sem akkor, sem azóta semmilyen tekintetben, mert csak politikus. Ráadásul ami a Gyurcsány Ferenc előtt áll, ha cselekszik olajügyben, az a Világtörténelem. Ő olyan, aki szeretne történelmet csinálni, de nem tudja, hogyan kell. Eddig szinte kizárólag negatívumot termelt. Ha ráugrana a titkosítások feloldására, a hallatlan népszerűség mellett - ha kedve van hozzá - valószínűleg könnyen kiüthetné a Parlamentből az SZDSZ-t, az MDF-et, míg egy-egy párt, amely jelenleg nincsen a Parlamentben, akár be is kerülhetne. A választást ennyivel még aligha nyeri meg az MSZP, de a hátrányából jelentősen ledolgozhatna, ráadásul történelmet csinálna.
Ami pedig - én is olajügyek, gyilkosságok és robbantásos merényletek után nyomoztam (ez csak egy rövidke politikai elemzés) - az SZDSZ-t és az MDF-et illeti, játszi könnyedséggel el tudná intézni. Az Irén most nem mondta, de én mondom: az SZDSZ iszonyatos módon benne volt az olajügyekben, így az eleki, nemzetközi olajvonatok oroszlánrésze hozzájuk, és konkrétan néhány közismert személyhez kapcsolódik. Kikkel is találkozott a néhai Molnár László Eleken? Hogyan is állnak az eleki SZDSZ hajdani vezetőjének titokban tett tanúvallomásai? Kiktől is félnek pontosan az eleki tanúk? Ők sem az alvilágtól, hanem konkrét, közismert politikusoktól. És végül: hány halottat termeltek ki az olajvonatok, és az ezzel összefüggésben lévő hadsereg olajvonatainak garmada Elek vonatkozásában?
Hej, ha azok az "öngyilkos" katonatisztek mesélni tudnának! Nemcsak drog és fegyver miatt zörög a haraszt, de ott az embargós és a szőkített pártolaj is.
Ki nem volt benne? Mindenki benne volt.
A Nemzeti Nyomozóiroda meg most is kavar össze-vissza. A gombhoz akarnak kabátot rendelni, ahol a gombot is ők szedték le valaki másnak a ruhájáról. Mert Irén - Te ugyan nem nevezted meg, de én most megteszem: -, azért sose felejtsd el, hogy nem a Csüllögh Zsigmond és köre az igazi tettes. Ők maximum is csak kisegerek, akik egy sokkal nagyobb játszmának lesznek az áldozatai.
Gyógyulj meg, Irén, és ne alkudj soha. Várunk szeretettel. Most Te lettél a legnagyobb, ráadásul nem halottként, ahogyan megannyi elődöd. Istennek legyen Hála ezért örökké.
Üdvözlettel Molnár F. Árpád.
394.
5 MILLA (látogató)
2007. 06. 25. 23:12
Kedves Ferenczi Krisztina! MIERT MARADT ABBA A PENTEK-SZOMBATON MEG NAGY HEVVEL HANGOZTATOTT TUNTETES SOROZAT?
395.
törpördöggg (látogató)
2007. 06. 25. 23:12
Kedves lopcsányferke! Nem vagyok egy szövegszerkesztő művész, a billentyűkkel is gondjaim vannak, de azért lmondanám, hogy ez e fajat "kórházi technika" már körülbelűl húsz esztendeje létezik. Sajnos ma magyarországon igencsak átitadódott politikával az egészségügy- a feleségem súlyos beteg, és van bőveb tapasztalatom-, teszem azt a klinikai beloszályon az egyik professzor olyan édes fidesz kampányt folytatott, hogy szemünk szánk elállt Nem véletlen, eme csöpp fölháborodás az egészségügyben, "utángyalogló"kormányunk szépen belenyúlt a levesbe, sokak levesébe, de Irén gyógyulásában nem Gyurcsány vesz részt, hanem az, hogy ma Mo.-n pártállástól függetlenül a magyar orvosok ennyit-sokat-tudnak.
Bocsánat, ha Irént "leoldalaztam", nem pejoratív jelzőként használtam, mindenkinek szíve joga megválasztani , hogyan látja a világot.
És a másik ember tisztelete istenhit nélkül is létező erő. "Mer'emberek vagyunk."
A bűnügyekben nem vagyok jártas, engem csak az igazság érdekel, és távol tartom magam a politizálástól, de nem szertném, ha ez folytatódna. Ahogy az egyik kedves hozzászóló mondta, működnie kell a civiltechnikáknak, nem szabad hagyni, hogy ideológiák és pártvezérek rakjanak itt rendet.Nekünk kell megoldani.
396.
Zoltán (látogató)
2007. 06. 25. 23:12
Szerintem erről kéne népszavazást kezdeményezni.
Oldják fel a sok (felesleges)titkosítást.
397.
éva (látogató)
2007. 06. 25. 23:13
Gigi! Köszönöm. én is valami hasonlót akartam írni lopcsánykának.
398.
(látogató)
2007. 06. 25. 23:14
5 MILLA
Sorozatról sosem írtam.Egyetlen alkalomról, vasárnap délután 4 óráról.
399.
Ferenczi Krisztina (látogató)
2007. 06. 25. 23:16
5 MILLA-nak küldtem az előbbit, sorozatról sosem írtam, csak egyetlen, vasárnap délutáni alkalomról.
400.
21.20 (látogató)
2007. 06. 25. 23:19
A hozzászólások antidemokratikusságából jól kiderül, hogy miért nem működik normálisan a nyilvánosság Magyarországon., és mi lehetetleníti el az Ön tényfeltáró munkáját. (Természetesen a Fidesz-védő amnéziás hozzászólásokra gondolok, évek óta álmodozok arról, hogy valaki, amikor megkapja ennek az álszent és korrupt politikai erőnek az elismerését, azt mondja, amit Ön mondott. Nagyon jó érzés volt, már majdnem demokráciában éreztem magamat!)
401.
zoli (látogató)
2007. 06. 25. 23:20
"SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!
A sajtóban e-mailben terjedő levél az én aláírásommal nem tőlem származik, hamisítvány. Valaki kimásolta olajos blogjáról a szombati bejegyzésemet, amivel a vasárnap 16 órai János Kórház előtti találkozót kezdeményeztem. Átirta a dátumot holnap délután 4-re és az én nevem alatt terjeszti a sajtóban.Kérek mindenkit, ne terjessze!!Ha valaki úgy érzi, hogy tenni szeretne valamit, tegye - a saját nevében."
Én szombaton körbeküldtem a hírt az újságoknak , és "holnap délután 4-et" írtam, de ez aznap a vasárnapot jelentette. Nem tudom, eről van-e szó...
402.
olajos (szerkesztő)
2007. 06. 25. 23:21
Köszönöm a sok hozzászólást.Nem kell velem egyetérteni természetesen, de úgy tudom, a jövedéki törvényt 1993-ban sikerült "megalkotni". Háromév mulasztás, simli és 17 éve tartó mellébeszélés. Fidesz? Kinek tartozott azzal,hogy P.S. lett a balügyminiszterük és B.P. exminiszterelnök a miniszterelnök tanácsadója. A Fidesz, a lelkes, a fiatal, az "antikommunista" ma magyarázza a bizonyítványát. Orbán Viktor annakidején éppenolyan élénken érdeklődött az egykori szovjet üzemanyag tározók "hasznosításáról", mint az ukrán v.akár magyar maffia.
403.
olajos (szerkesztő)
2007. 06. 25. 23:21
Köszönöm a sok hozzászólást.Nem kell velem egyetérteni természetesen, de úgy tudom, a jövedéki törvényt 1993-ban sikerült "megalkotni". Háromév mulasztás, simli és 17 éve tartó mellébeszélés. Fidesz? Kinek tartozott azzal,hogy P.S. lett a balügyminiszterük és B.P. exminiszterelnök a miniszterelnök tanácsadója. A Fidesz, a lelkes, a fiatal, az "antikommunista" ma magyarázza a bizonyítványát. Orbán Viktor annakidején éppenolyan élénken érdeklődött az egykori szovjet üzemanyag tározók "hasznosításáról", mint az ukrán v.akár magyar maffia.
404.
Ferenczi Krisztina (látogató)
2007. 06. 25. 23:21
És nem nagy hévvel, hanem őszinte szomorúsággal, együttérzéssel az akkori ismeretek szerint élet-halál között lévő Kármán Irénért. Utóbbi nem állt meg már vasárnapra - szerencsére.
405.
suzy (látogató)
2007. 06. 25. 23:23
Kedves Irén! Minden elismerésem az Öné! Fantasztikus kitartással bírhat, bárcsak a megyarok 50%a így gondolkodna! Egyébként megnéztem a dok.filmet, bár nem 95 perc, hanem 50 perc, ezt igazából nem is értem, de nem lényeg. Tetszett, olyan titokztos volt az egész. Mindenesetre sikert kivánok Önnek és legyen óvatos! Ezek a tetvek mindenre képesek!!!
406.
5 MILLA (látogató)
2007. 06. 25. 23:23
Kedves Ferenczi Krisztina! MIERT MARADT ABBA A PENTEK-SZOMBATON MEG NAGY HEVVEL HANGOZTATOTT TUNTETES SOROZAT?
407.
gemini1212 (látogató)
2007. 06. 25. 23:23
Szia olajos!!!
Hogy érzed magad?!
408.
csipike07 (látogató)
2007. 06. 25. 23:25
"i"vagy "y" ??????
és most ki lesz az igazi ?
Ki a hülye, aki ebből kabarét akar csinálni ?
Orvost neki !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
409.
zoli (látogató)
2007. 06. 25. 23:26
Ez az ügy alkalmas lehet arra, hogy a jobb- és baloldali sajtó "összefogjon" abban az értelemben, hogy napirenden tartják az olajügyeket, a politikusoknak (kellemetlen) kérdéseket tesznek fel, és ebben a dologban a demokrácia mellett teszik le a voksukat, nem pedig politikai oldalak mellett. Én látok erre esélyt. Irén hiteles, nem megosztó személyiség. Úgyhogy ne is tegyük azzá!
410.
Ferenczi Krisztina (látogató)
2007. 06. 25. 23:26
Zolinak
Nem erről van szó, itt a dátumot kicserélte valaki imígyen: Holnap- 06.26. - délután 16-re! A beírásom többi részét pedig szó szerint másolta. És terjed a sajtóban ez az ál-levél.
411.
rdos (látogató)
2007. 06. 25. 23:27
Kedves Irén! Mindenben melletted állok. Ha remélhető közeli gyógyulásod után folytatod, amiben tudok, segítek. Talán talán a környezetszennyezés, környezeti kár témájában tudok is. Gyógyulj meg.
412.
5 MILLA (látogató)
2007. 06. 25. 23:27
Kedves Ferenczi Krisztina! szivfacsaro volt az biztos. csak a folytatast hianyolom. mi tortent?
413.
dn64 (látogató)
2007. 06. 25. 23:29
Kedves Irén,
Szuper csaj vagy.
Bátran lépj előre.
Jaa és nagyon tetszettél nekem,csinos lány vagy ,szerettelek volna megcirógatni. Érzéki nő vagy.
Puszi...
414.
Ferenczi Krisztina (látogató)
2007. 06. 25. 23:32
Találd kia folytatást, azt idiotizmusnak tartom, hogy naponta oda akarnak menni, s kifejezetten elutasítom, hogy ezt nekem tulajdonítsák. Nyitott a pálya, aki hiányolja a folytatást, nosza, csináljon valami mást. De ne ezt akarja lejáratni.
415.
joe momma (látogató)
2007. 06. 25. 23:36
Kedves Irén, gimis vagyok, újságíró szeretnék lenni, és ilyen, mint Te!!! Ilyen bátor!!! A politikai dolgokat még nem nagyon vágom ugyan :) Puszi, jobbulást
416.
zoli (látogató)
2007. 06. 25. 23:36
Kérdés: Ha e-mailben küldtem egy megrendelést a dvd-re, akkor azt egyből küldeni fogják a megadott címre, vagy várni kell még valami visszaigazolásra is?
417.
Bercike (látogató)
2007. 06. 25. 23:39
Tökös csaj vagy Irén.Csak igy tovább
418.
zoli (látogató)
2007. 06. 25. 23:40
Irén, te tudsz konkrét politikusokról, akik benne voltak-vannak a balhéban? Mindkét oldalon vannak?
419.
jordem (látogató)
2007. 06. 25. 23:41
Jobbulást kivánok Irének s gyógyulást a sok beteg embereknek akik itt a blogon valami csodában hisznek nagyon naiv a Magyar ugylátom..sajna..
420.
Ágoston Balázs (látogató)
2007. 06. 25. 23:44
Őszinte örömmel konstatáltam ma valamelyik tévé híradóját nézve, hogy Irén jó kedéllyel nyilatkozott. Az arcán lévő sebek három nap alatt csodálatosan meggyógyultak, vyg a támadók oda nem ütöttek. Örülök a gyors felépülésnek.
421.
zoli (látogató)
2007. 06. 25. 23:50
jordem, irigyelni való az "optimizmusod". Hol szerezted? Én igenis úgy látom, hogy amikor a nyilvánosságot éri támadás, ráadásul egy 3 gyerekes anya személyében, az oldaltól függetlenül felébreszti az emberekben az igazságérzetet.
422.
Yogo (látogató)
2007. 06. 25. 23:50
Olajos ,örülök,hogy jobban vagy.Bár,egy kicsit csalódtam ebben az egészben.
423.
bolha (látogató)
2007. 06. 25. 23:51
és ha nincs 3 gyerek, mondjuk egy se, akkor nuku szolidaritás? Na szép.
424.
Bonzo (látogató)
2007. 06. 25. 23:57
Kedves lopcsányferke
Az első mondatom a névválasztásod...
Undorító, gusztustalan, tehát a következőkben Vekker Buktornak fogok bejelentkezni...
A második.
Amikor nekem volt a hasfali műtétem, műtét után 4 órával az altatás után magam mentem ki a mosdóba a nővérek legnagyobb rémületére és 3 nap múlva hazaküldtek, ne foglaljam az ágyat. És ez nem mostanában volt, hanem 1983-ban.
Szóval gondolkodj mielőtt írsz, bár a névválasztásod alapján nem tudom képes vagy-e rá...
425.
törpördögg (látogató)
2007. 06. 26. 0:02
De igen.Mindenképp, mindenkinek, mindenhol.
426.
lepényhal (látogató)
2007. 06. 26. 0:03
TV2 mokka februári riport: akkor most a Lampert így marad? Tudomásul van véve?
427.
töpördöggnek (látogató)
2007. 06. 26. 0:04
Végre egy jó hír.
428.
mami (látogató)
2007. 06. 26. 0:09
Kedves Irén/Olajos!
Oké, 3 év mulasztás, közben fideszesek is élénken érdeklődtek, adtak-vettek. Oké. De a 3 év mulasztás kinek a bűne? És az, hogy valójában 97-98-ig lehetett olajozni? Kik engedélyezták a vámhalsztást? Hiszen sem 94-ig, sem 98-ig nem a fidesz volt - nevezzük - a jogalkotó. Hogy a jövedéki törvány hányados, kétharamdos-e vagy elég a szimpla többség, azt most nem tudom. De ekkora balhét nem lehet csak egy oldalra ráverni, még akkor sem, ha arra célzol, kinek állt érdekében ezt-azt bevenni a nagy politikai buliba.
429.
haimanti (látogató)
2007. 06. 26. 0:16
Kedves Irén!
Mielőbbi gyógyulást kívánok!
430.
Papa (látogató)
2007. 06. 26. 0:17
lottyanto, who's your Daddy?
431.
Ágika (látogató)
2007. 06. 26. 0:18
Kedves Irénke!
Bátor, és csodálatos nő vagy!
Kitartást kívánok neked, és bízom abban, hogy mint újságíró, összefogva a sajtóval nyomást tudtok gyakorolni az MSZP-re, a z üggyel kapcsolatos titkosításokat oldják fel, és vizsgálják ki az olajügyet újra. Hozzák nyilvánosságra azoknak az akkori kormánypártoknak a nevét, akiknek szerepe van ilyen magas összegű állami vagyon elsikkasztásában.
Csak akkor lehet demokrácia, ha tiszta lapokkal játszanak a politikusok. Ti, a sajtó nagyhatalom vagytok talán eredményt tudtok elérni.
Szurkolok neked, és kívánom mielőbbi felépülésedet
432.
törpördögg (látogató)
2007. 06. 26. 0:19
Törpötdöggnekenek:
A szolidaritásra értettem.
433.
:) (látogató)
2007. 06. 26. 0:22
én is
434.
Skeptical (látogató)
2007. 06. 26. 0:31
Felremagyarazok!
Ki vert ra barmit is az egyik oldalra?
Aki tud olvasni erti, hogy nem errol van szo. Csupan arrol, hogy a fidesz gyors reagalasa az NBH szerepenek firtatasaval kulonosen undorito, mert totalisan erintettek ok is az ugyben kozben pedig a masikra mutogatnak. "Politikai" szempontbol ez logikus lepes termeszetesen, kartya amit ki kell hasznalni. Aki elolvassa Papa vallomasat nagyon jol tudhatja hogy mindket brigad nagyon kemenyen benne volt. Legalabb ugyanannyira..
435.
Veritas (látogató)
2007. 06. 26. 0:32
Idézet:
"Ne add fel!
2007-06-25 09:49:14
Kár, hogy a hozzád hasonló emberből nincs még egy pár tucat... a lényeg az, hogy vagy!
NE ADD FEL!!!!"
Valóban, még kéne egy tucat ilyen, és örökre tematizálva lenne a közélet: pl.:"az MDF ellopta a fél országot", " a másikfelét pedig a Fidesz", vagy "elég volt, hogy a Fidesz bevezette a vizitdíjat "stb.
Bravó! Éljen a pártatlan újságírás! Milyen oknyomozó lehet az, aki szélsőségesen elfogult? Olyan, mint Móricka, akinek mindenről AZ jut eszébe. Ebben az esetben a Fidesz (és az MDF)
Itt valami nagyon bűzlik!!! Csak a vak nem látja!!
Jobbulást!
436.
Hmmmm (látogató)
2007. 06. 26. 0:32
Mielőbbi felépülést, kedves olajos!
Igen, 1993. Ma már írtam, itt ismétlek: Ugye, nem gondolja senki komolyan, hogy a 90-es évek elején bárki is kiásta a kertje végében a nagypapája rejtett kincseit? Akkoriban joghézagok tömkelegei közepette jutott ki-ki akkora szelethez az össznépi társadalmi tulajdonból, amennyit a többiek engedtek számára.
1993, amikor a nettó havi átlag 10-12 ezer forint körül mozgott, amikor nagyon sokan még olajkályhával fűtöttek (ennek is történelmi okai vannak), s a benzinkutaknál is kapható volt, akkor valóban magyarázható volt a HTO fogyasztói árának alacsony szinten tartása. Ma az Ön bántalmazása ezekre a régi, nagyon sötét üzelmekre irányítja a figyelmet. De ma még nem tudni, mennyi pénz és kiknek került a zsebébe, a pártkasszákba, netán a kincstárba. Hiszen nemcsak az állami cégeknél, akkor még az is bevett gyakorlat volt, hogy a kifizetések előtt pár napra lekötötték a pénzeket, ezzel tetemes kamathozamot számolhattak el.
A legfontosabb: mielőbb felépülni és folytatni a munkáját, kedves olajos.
437.
póniló (látogató)
2007. 06. 26. 0:41
Az újságírónő kórházi üzenete, ahogy Blogját elnéztem további politikai vitákat fog eredményezni, és már a gyanakodók meg is jelentek. Kár, hogy az üzenet ilyen politikai tartalmú, még akkor is, ha a jobboldali pártok támogatásától elhatárolja magát. Az elhatárolódás ugyan érthető, mert nem kell mindenkinek elfogadni, hogy az ismeretlen pofonok az éppen politikai hatalom üzenete, de baj van a fogalmazással. Igaz elfogadja a választási legitimását, ez a kormány, de különbséget tesz.
Sajnos még egy ilyen személyes tragédia is ilyen különös síkra tudja terelni a fizikai fájdalmat, ez meglepő. Mélyre ásta magát az újságírónő a társadalom szervezett támogatása nélkül, mert a hozzászólók a blogjában többnyire csak részvétüket fejezték ki. Nem folytathat valaki Don Quiote harcot a szervezett, a napi politikával összefonódó bűnözéssel.
Ráadásúl az éremnek van egy másik oldala. A bűnözők is csak akkor bűnözők, ha a vád bizonyítható, akiről csak feltételezni lehet, az védekezik, jelen esetben a bűnözők mentalitásával. Persze előtte már beléptek az ügybe az ügyvédek, ügyészek, kis és nagy hatalmasok és nyilván a politikusok, valahol innen lehet meríteni, hogy a társadalom ellen elkövetett bűnök meg nem torlott jellemei a kezükbe veszik az ügyet.
438.
sündisznócska (látogató)
2007. 06. 26. 0:42
Tényleg, miért van ilyen kevés oknyomozó újságíró? Miért nincs több az Irénekből? Szakmabeliek, ez fontos kérdés, válaszoljatok!
439.
5 MILLA (látogató)
2007. 06. 26. 0:43
Kedves Ferenczi Krisztina! felesleges kitalalni, latom epp most nyilatkozik az Ildiko es a Gabor az egeszsegugyrol. REFORMROL! nemsokara sokkal jobb lesz az ELET!
440.
5 MILLA (látogató)
2007. 06. 26. 0:55
nemsokara a korhazba sem kell befekudni, egyenesen lehet a KOPORSOBA! ezt valasztottuk 89-ben. ez ENNYIRE EGYSZERU, RAGOZNI SEM KELL TUDNI, FOGALMAZNI SEM ES MEGROKONYODNI SEM ANNAK AKINEK EZ NEM TETSZIK!!!!!!!! (ujsagironak sem kell hozza lenni)
441.
xylonka01. (látogató)
2007. 06. 26. 0:57
Kezdem már utálni hazámat ezt a helyet, ahol nincs igazság, és mindig a rosszak usszák meg. Elegünk van már abból hogy semmibe vesznek minket és megpróbálnak félelemmel manipulálni mindenkit. Mi van ha nem félünk? Én Ön mellett állok, és szeretnék egy olyan országot ahol nem ezek a sötét alakok irányitanak és arcoskodnak, miért nem elég nekik amit eddig loptak? Miért telhetetlenek, mit akarnak még többet. Undoritóak. És hogy ebbe az össz politika benne van azt gondoltuk, de senki nincs ilyen bátor mint Ön. Ezért a legnagyobb elismerésem. És én azt vallom félni rosszabb mindennél, megmérgezi az életet. De már lassan nincs mit vesztenünk, mert mindent lenyultak a gazdasági bünözök. Arcátlanul az emberek összeadott pénzeit is lenyulják, minden pénzre rátenyerelnek, és mindenhatónak érzik magukat. Undoritónak tartom azokat akik most Önt kritizálják, akinek van szeme látja mi folyik ebben az országban. Azért mert nincs pénzünk még hülyék nem vagyunk. Aki pedig Önt akár szóban is meri bántani szégyelje magát, ezzel csak a tudatlanságát árulja az el aki ebben nem látja hogy a hatalom minden eszközzel, akár félelem keltéssel is próbál minket manipulálni. De jó hogy vannak ilyen emberek mint ön, és szerintem sokan igy vagyunk hogy nem értünk a jelenlegi politikával egyet, a multi cégek leigázásával amit ellenünk folytatnak. De véleményen szerint a félelem megbénitja az embert. Nem félhetünk, mert akkor a hatalom eléri a célját. Remélem sokan igy gondolják, hogy nem csak a pénz embereké a világ. Amugy is azt látom nem igazán boldogok bármennyit loptak is, telhetetlenségük és félelmük ugy is leleplezi őket. Én szeretnék még hinni egy jobb országban, legalábbis abban, hogy egyszer olyan emberek is lesznek akiket nem csak a hatalom és a pénz érdekel, hanem tényleg érdekli az emberek sorsa, mert ugye ezért fizető őket a köz. Figyelemmel fogjuk követni az ön sorsát, és remélem a nagy bátor emberek akik titokban verekednek /a szememben sunyi alaptomosok/ egyszer megfizetnek mindenért. Ez az én véleményen, de szurkolok Önnek, hogy felépüljön, és azok akik megtámadták, a támadókat felbujtották megkerülnek, és egyszer győzedelmeskedik a jobb világ. Szeretnénk ebben hinni. A politika nem azért van hogy minket képvisel, jó pénzszerző hely nekik a pozició, tömik a zsebeiket, élvezik az életet, bár nem tudom hogy lehet-e ilyen alaptomosoknak élvezniük az életüket, ugy látom hiába milliárdosok nem boldogok. Mi meg ugy sem leszünk eladók, nem mindenki adja el a lelkét, vannak még tisztességes együttérző, és humánus emberek. Ezek a sötét emberek meg bujjanak csak meg saját mocskukban, és legyenek boldogok a lopott pénzzel. Kit érdekelnek. Csak tünjenek el a közéletből, és hagyjanak már minket élni. És ha már lopnak amit nem tudunk ugye megakadályozni, a jól szervezettségük miatt, akkor tünnének el. Undoritóak.
442.
számvevő (látogató)
2007. 06. 26. 1:11
A lopás az lopás. Párttagkönyvtől függetlenül.
443.
5 MILLA (látogató)
2007. 06. 26. 1:18
kinek allt ez az egesz az erdekeben?? erre valami agyas igazan mondhatna, irhatna valami fenyeset. valami vilagitosat az alagutban., amit epp most is furnak. (nem is lehet kozlekedni miatta BUDAPESTEN) LATNI KELLENE A FENYT gy.ferko, nem basszazni, mert azt tud minden PARASZT, feny van -e az alagutban? mert az hogy ezt a szerencsetlen haromgyermekest megveretik az keveske, edes keveske, mert beszolt a HATALOM-nak. :))) az meg roppant erdekes a Kedves es jolkinezo ujsagirono reszerol, akit tobben itt mar nyiltan meg is BASZNANAK, hogy az SZDSZ -rol egy arva szot sem ejt. lehet hogy csak partkonyvvel szabad megkornyekezni? meglehet nem lesz negyedik gyerek.
444.
csacsi IÁÁÁ ! (látogató)
2007. 06. 26. 1:19
Kedves Irén!
Tudtam, hogy "megcsinálod", mielőbbi teljes gyógyulást kívánok!
Az olajos ügy mellett meg lehetne vizsgálni vashulladék ÁFA-ját is, miért kellet éveket várni az eltörlésével???
445.
madera (látogató)
2007. 06. 26. 1:39
Ismétlés a tudás anyja.
Műsorvezető (Havas Henrik): - Néhány perccel ezelőtt a Tényekben is volt egy bejátszás arról, hogyan fogták el a móri bankrablással megvádolt tatabányai férfit. Azóta már szemtanúkkal is szembesítették őket. Nézzünk meg egy rövid filmet, aztán vendégemmel beszélgetünk arról, hogy talán a móri ügy bizonyítékait meghamisították, elrejtették, majd meglátjuk.
Tudósító:- Tíz napja fogták el Tatabányán N. Lászlót, akit a veszprémi postásgyilkossággal és a móri bankrablással gyanúsítanak. Éppen az autójába akart beszállni, amikor a Terrorelhárító Szolgált lecsapott rá. Most adták ki az elfogás felvételeit a rendőrök. N. László nem akart menekülni. A kommandósok megbilincselték és megmotozták. Azóta N. Lászlót többször kihallgatták, a postásgyilkossággal tanúival szembesítették, akik korábban azt mondták, hogy ha látnák, felismernék a tettest.
Horváczy Emese (szóvivő, Nemzeti Nyomozó Iroda): - Ez a felismertetés úgynevezett statisztákkal zajlik, közülük kell kiválasztani a szemtanúnak az elkövetőt.
T.: - Ezek a képek pedig néhány napja készültek, itt azt jelenti be a rendőrség, hogy megvan a móri tettes, N. László, akit a veszprémi postásgyilkossággal is gyanúsítanak. A rendőrség nem indít belső vizsgálatot, de ahogyan Bene László, országos rendőrfőkapitány mondta, vizsgálják az ügyet és feldolgozzák a szakmai tapasztalatokat.
A Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta, egyelőre ők sem indítanak vizsgálatot.
Morvai Attila (szóvivő, Fővárosi Főügyészség): - Van egy folyamatban lévő ügy, először nézzük meg, hogy mi lesz a vége, aztán majd levonjuk a következtetéseket és akkor látjuk, hogy szükséges-e bármilyen vizsgálat megindítása, de egyelőre idő előtti lenne erről beszélni.
(bejátszás vége)
Mv.: - Kármán Irénnel közben beszélgettünk, újságíró, dokumentumfilmes, jó reggelt.
Kármán Irén: - Jó reggelt kívánok.
Mv.: - Kérdeztem, hogy a móri ügyről forgat-e filmet. A kolléganő volt az, aki annak idején Sándor Istvánnal, a Papa néven ismert egykori rendőrnyomozóval az olajszőkítésről készített filmet. Szóval Mórról nem?
Kármán Irén: - Nem, de a móri történet az az olajfilm forgatása kapcsán fókuszba került, egy nagyon érdekes történetet mesélt el egy 3/2-es titkosügynök...
Mv.: - Az hirtelen nem ugrik be. Ők kik voltak, a 3/2-esek?
Kármán Irén: - Kémelhárítók, hivatásosok. Egykori MDF alapító tag volt az úr, az arcát természetesen a filmben nem lehetett felhasználni, ez egy mellékszál volt, tehát az olajszőkítés egyik mellékszála volt, hogy a bizonyítékokat nem sokkal a móri gyilkosság után már letették a miniszterasszony asztalára, tehát 2002...
Mv.: - Mármint Lamperth Mónika asztalára?
Kármán Irén: - Így van, 2002 augusztusában letették, tehát...
Mv.: - Kik?
Kármán Irén: - Azok az emberek, akik ebben az ügyben, mint fedett nyomozók, fedett tisztek nyomoztak.
Mv.: - Szóval ön most akkor azt állítja, hogy már akkor tudták, hogy kik az elkövetők?
Kármán Irén: - Én ezt állítom, igen. És nemcsak én állítom, mások is állítják, hogy...
Mv.: - Mi oka lett volna Lamperth Mónikának arra, hogy ezeket félretegye, ne vegye figyelembe? Mi oka lett volna?
Kármán Irén: - Az a könyv, amit írtunk illetve az a film, ami hamarosan...
Mv.: - Most az olajszőkítésről beszélünk, amelyet a Sándor Istvánnal...
Kármán Irén: - Igen, semmi másról nem szól, mint arról, hogy a magyar gazdaságba hatalmas pénz szabadult be, 1500 milliárd forintról beszélünk az olajszőkítés és az olajbűnözéssel elkövetett gazdasági...
Mv.: - 1500 milliárd? Ez valami hihetetlen. Ez a költségvetés 10 százaléka.
Kármán Irén: - Ez a Gyurcsány-csomaggal jelenleg megtakarítható összeg, tehát ez a Levegő Munkacsoport számításai szerint, hogy ha a környezeti helyreállításokat is nézzük, akkor 9 ezer milliárd lenne. Tudniillik az egykori olajszőkítő telepeken, ami most ugye a szemétbotrány kapcsán került ismét fókuszba, nagyon komoly környezetszennyezések történtek, olajjal átitatott a területet, ez a filmünkben is látható majd. Tehát itt a környezeti helyreállításokról is beszélünk.
Mv.: - De hogy kapcsolható össze az olajszőkítés a móri mészárlással?
Kármán Irén: - Hát a móri mészárlás hátterében, amennyire talán ön is követte, egy Mór környéki olajvállalkozás állt, ahol...
Mv.: - Hát nekem ez teljesen új, én ezt nem is hallottam.
Kármán Irén: - Nem? Keveset jár az interneten.
Mv.: - Én abszolút, csak e-mailezek. Figyeljen ide, amikor ment ez a film, ami tök érdektelen volt, azt kérdezte tőlem, hogy benne lesz-e az a jelenet, amikor egy nyomozó egy fegyvert tisztogat.
Kármán Irén: - Igen, ez a bűnjelek lefoglalásakor történt, amikor a rendőr egy kesztyűben, ez az interneten szintén fönt van, azt gondolom, hogy az igazi szabadságot, sajtószabadságot az jelenleg valóban az internet biztosítja. Olyan anyagok kerülnek fel az internetre nap mint nap, hogy...
Mv.: - Tehát mit csinál a rendőr a fegyverrel?
Kármán Irén: - A rendőr nagyon jól látható ezen a bejátszáson, amit a blogomra föltett egy Teréz anyu néven blogoló valaki, fogalmam sincs, hogy ki volt. A rendőr fogja a pisztolyokat, amiket lefoglal a móri gyilkosság ugye házkutatása során, és a kesztyűjével törölgeti az ujjlenyomatokat.
Mv.: - Ezt most nem mondja komolyan.
Kármán Irén: - De, játszák be.
Mv.: - Hát ilyen hülyeséget én még életemben nem hallottam.
Kármán Irén: - A Nemzeti Nyomozó Iroda felvétele. Itt csak erről van szó. A nagy pénz beszabadult a gazdasági életbe, beszabadult a politikába, ezeknek...
Mv.: - Hát azt általában tisztára mossák és legalizálják, ugye erről szól a történet.
Kármán Irén: - Nem?
Mv.: - De igen, igen. És azt mondja meg nekem, hogy már évekkel ezelőtt történt, hogy maguk ez a filmet megcsinálták és ugye a könyv meg is jelent.
Kármán Irén: - Két éve.
Mv.: - De ennek semmiféle következménye nem volt.
Kármán Irén: - A film nincs még a közönség előtt. A film most készült el, talán a jövő héten.
Mv.: - Mit vacakoltak ezzel évekig?
Kármán Irén: - Hát nem évekig, másfél éve kezdtünk el forgatni. úgy nézett ki, hogy filmet egyáltalán nem lehet belőle csinálni, mert nagyon sokan meggondolták magukat, azt gondolták, hogy az arcukat nem vállalják, ezeket kellett, ezeket a filmes technikai dolgokat kellett áthidalni különböző megoldásokkal.
Mv.: - Aha, értem.
Kármán Irén: - Mert a Karancsi Tibor mondjuk szívesen beszél, tehát vannak olyan emberek, akik...
Mv.: - Ja, ez a bizonyos nyomozó.
Kármán Irén: - Aki lefoglalta annak idején az olajszállítmányt, így van.
Mv.: - Hát kissé zavaros figura volt.
Kármán Irén: - Hát én azért annyira nem tartanám őt zavarosnak, ő azért elég konkrétan tudott arról mesélni, hogy hogyan folyt ez és a bizonyítékok ugye. Tehát itt mindig azt mondják, hogy be kell bizonyítani. Van korrupció Magyarországon, be kell bizonyítani. Hogy lehet a korrupciót bebizonyítani, hogy ha a magyar bíróság a tanuvallomásokat nem fogadja el? Beszélünk a rendőri agresszió során csomó dologról, csak a fürdővízzel öntjük ki a gyereket, hogy operatív módon irányítja a kormány a rendőrséget. Tehát ön azt kérdezte, hogy Lamperth Mónikának miért nem áll érdekében mondjuk egy alapos...
Mv.: - Nem, én azt kérdeztem, hogy mi oka lett volna arra, hogy ne kerüljenek kézre az igazi tettesek?
Kármán Irén: - Azért, mert nagyon nagy pénzek mozognak a háttérben, azok a pénzek, amik bekerültek a politikába, gazdaságba, azok a pénzek különböző érdekcsoportokat szolgálnak és ezek az érdekcsoportok ugye...
Mv.: - Na jó, de Lamperth Mónika akkor belügyminiszter volt, akkor még volt Belügyminisztérium, igaz?
Kármán Irén: - Így van.
Mv.: - Nem fél attól, hogy Lamperth Mónika ezek után be fogja önt perelni?
Kármán Irén: - Nem.
Mv.: - Miért nem?
Kármán Irén: - Miért féljek, beperel.
Mv.: - Hát Lamperth Mónika biztos be fogja önt perelni, ugyanis ön nem véleményt mondott, hanem tényt állított, miszerint Lamperth Mónika, belügyminiszterként....mit csinált a bizonyítékkal vagy feljelentéssel vagy mi...
Kármán Irén: - Fogalmam sincs, azt sem tudom, hogy hová tűnt, azt sem tudom...azt nem állítom...
Mv.: - De azt tudja, hogy ott volt az asztalán.
Kármán Irén: - Ezt állították azok, akik bevitték igen, az asztalára, hogy ez bekerült. Azt, hogy ezt miniszterasszony olvasta vagy nem olvasta, vagy valaki titkár odament és kidobta a kukába ezt a jelentést....én is feltettem azt a kérdést, hogy ez miért nem iktatón keresztül érkezett ez a jelentés, erre mondta Sándor István azt a forgatás során, hogy vannak dolgok, amik hivatalosan kerülnek be és vannak dolgok, amik beesnek végülis a hivatalos szervekhez.
Mv.: - Az olajszőkítés kapcsán megintcsak arra a beszélgetésre hivatkozom, amit a bejátszás alatt mi folytattunk. Azt monda, hogy ismert politikusok és...melyik két párt holdudvarához tartozó vállalkozók álltak az olajszőkítés mögött?
Kármán Irén: - Nem fogom kimondani a pártok nevét.
Mv.: - Miért?
Kármán Irén: - Az egész magyar politikai elit érintett volt...
Mv.: - De az előbb nekem csak két pártot mondott.
Kármán Irén: - Két pártot mondtam, akik egészen pontosan tudvalevőleg benne voltak az olajszőkítésben, illetve az olajszőkítés generálásába...
Mv.: - Hát de most miért nem mondja ki, én ezt nem értem.
Kármán Irén: - Az egész magyar politkai elitnek el kellene számolnia azzal, hogy a nagyon komoly pénzek hogyan kerültek be a választási kampányokba, tehát én miniszterelnök úrnak írtam egy nyílt levelet, a blogomra fel van téve, hogy talán a puskaporos hordón, amin ülünk, azt esetleg tompítani lehetne vagy meg lehetne akadályozni azt, hogy itt komoly elégedetlenségek legyenek. Nyilvánosságra kellene azokat a titkos aktákat hozni, amik az olajszőkítéssel illetve az olajjal kapcsolatos visszaélések során keletkeztek.
Mv.: - Na de hogy ha ez...ha a dolgok úgy vannak, ahogy ön állítja, akkor abba beleroppanhat a magyar politikai rendszer.
Kármán Irén: - Hát nézzünk elébe, nem?
Mv.: - Nem tudom.
Kármán Irén: - Nem gondolom egyébként, hogy az összes politikus benne lett volna, én azt gondolom, minden pártnak meg kell azoktól az emberektől szabadulni, akik a közbizalommal visszaélve, a közbizalom, a választópolgároktól kapott bizalommal visszaélve politizálnak jelenleg Magyarországon.
Mv.: - De szépen mondta, köszönöm szépen.
446.
madera (látogató)
2007. 06. 26. 1:45
No mmég egy kérdésem van: Kik bojkottálták a nem megjelenésükkel a bizottsági üléseket?
447.
politikai (látogató)
2007. 06. 26. 1:48
csoro ringyo
448.
madera (látogató)
2007. 06. 26. 2:06
Ezt is érdemes elolvasni, frissítés ként, a cikk a lényeg, nem a felhozó!: www.kuruc.info/reszletes.asp
449.
bal@jobb.hu (látogató)
2007. 06. 26. 2:17
Jobbulást Kedves olajos és mindenekfelett sok-sok bátorságot a továbbiakra!
Föntebb vki rendszerváltásról beszélt??? A befejezetlen rendszerváltásról? Folyamatosan váltják a rendszert 90.-től.
Hazugságok, korrupció, bűnözés oldalvizén evezve reformkomcsiknak, haladó balnak meg a tököm tudja miszarnak nem nevezve magukat. Transzparenseikre tolva sorban a 'nagy' korszak eminenseit, előbb az ÁVH-s stricit - ha nem figyelünk ma még ki is tüntetik 56. egyik eltipróját - majd a sunyi besúgót és végül a 'hazugságbóljeles', a 90.-es évek zűrzavarain korrumpálódó bájgunár multit. Az elmúlt 17 év botrányai, az állami szinten működő bűnözés, az ország nevetségessé tétele, a Ti és énből hülyét csináló stílus, a gátlástalan hazudozás a hatalomért, az ország nyomorba döntése, a módszeres elszegényítés, mind-mind egyetlen kizárólagos célból, hatalmuk fenntartásáért - melynek része a bármi áron összeharácsolandó vagyon.
Mindez egészen addig tart, amíg tisztára nem söpörjük az országot - ha már elmulasztottuk 90.-ben. Egészen tisztára természetesen, a két komcsi pöcegödröt írmagostul és minden gyanús senkiházit az összes többiből. Csak így menne, megy majd egyszer...talán.
450.
madera (látogató)
2007. 06. 26. 3:00
Ha két párt generálta az elején, akkor még nem volt a Fidesz sehol, akkor kik is voltak?
451.
5 MILLA (látogató)
2007. 06. 26. 3:03
a TARSADALMADBAN KORULNEZTEL -E KEDVES "anya, feleség, dokumentumfilm rendező, szerkesztő
" VAGY AZT KIHAGYTAD? HOGYAN TANULJON A BUTA NEP, HA NEM VELUK KEZDED??? OTT MINDEN OKEEEEE???? (ne rohogtesd mar ki Engemet!!!!!!!!!! )
452.
madera (látogató)
2007. 06. 26. 3:05
Tényleg jobbulást Irénnek!
453.
5 MILLA (látogató)
2007. 06. 26. 3:16
madera
2007-06-26 01:05:16 : csak nem meg akarod BASZNI? mert azt mar ovatosan biztos tudna es SZOPNI is.
454.
metszőolló (látogató)
2007. 06. 26. 3:23
Kedves Irén! Nagyon szuper nőnek gondollak, de most, amikor megy a dobálózás jobbra-balra, örülnék neki, ha megneveznéd az érintetteket ! Nekünk , napi szinten gondokkal küzdőknek, mielőtt gyorsan kisöpörnek bennünket a temetőbe, jogunk lenne egyszer tudni az igazat! Nagyon érdekes, amit nyilatkozol és ne vedd zokon, de joggal gondolhatják némelyek, hogy ez a megverettetés is egy koncepció része. Szerintem érdemes lenne előjönni a farbával, mert ez a módi odavezet, hogy megint egyszerű vagy bonyolultabb formában, de érzelmi alapon elindul a találgatás Veled kapcsolatban is. Munkádhoz sikert,az életedben jó egészséget kívánok!
455.
5 MILLA (látogató)
2007. 06. 26. 3:38
ez a NEM SEMMI hogy 3 nap utan, 3 NAP UTAN EBBOL AZ EGESZBOL LEVONHATO, PITIANER ES UNDORITO MODON A MEDIA MEGINT ODASZART A NEP FEJERE!!!!!!! (ezert erdemes volt ezt az egesz szinjatekot veghezvinni, NEM 5 MILLIOERT!)
456.
Kalán József (látogató)
2007. 06. 26. 3:44
Tényleg ,sajnos ebben az országban ilyen sok szar ember van.Ezeknek a mocskoknak mindenráfér a pofájukraa .Szégyen gyalázat a rendőrség részéről ezek a mocskok még aszisztálnak ehheza politikai mételyhez. Ezek a kádári verőlegények fölesküdtek arra ,verünk és védünk.(tisztelet a kivételnek)
457.
5 MILLA (látogató)
2007. 06. 26. 3:44
ez a NEM SEMMI hogy 3 nap utan, 3 NAP UTAN EBBOL AZ EGESZBOL LEVONHATO, PITIANER ES UNDORITO MODON A MEDIA MEGINT ODASZART A NEP FEJERE!!!!!!! (ezert erdemes volt ezt az egesz szinjatekot veghezvinni, NEM 5 MILLIOERT!)
458.
5 MILLA (látogató)
2007. 06. 26. 3:56
ez a NEM SEMMI hogy 3 nap utan, 3 NAP UTAN EBBOL AZ EGESZBOL LEVONHATO, PITIANER ES UNDORITO MODON A MEDIA MEGINT ODASZART A NEP FEJERE!!!!!!! (ezert erdemes volt ezt az egesz szinjatekot veghezvinni, NEM 5 MILLIOERT!)
459.
5 MILLA (látogató)
2007. 06. 26. 4:08
ez a NEM SEMMI hogy 3 nap utan, 3 NAP UTAN EBBOL AZ EGESZBOL LEVONHATO, PITIANER ES UNDORITO MODON A MEDIA MEGINT ODASZART A NEP FEJERE!!!!!!! (ezert erdemes volt ezt az egesz szinjatekot veghezvinni, NEM 5 MILLIOERT!)
460.
Barangoló (látogató)
2007. 06. 26. 4:17
Fájnak a sebek és a verések az ország becsületes embereinek. Valamennyien gyógyulást kívánunk Irénnek, a megvert nújságírónak. Akkor is becsülettel kívánjuk, ha most, az utolsó nyilatkozatával kibújt a szög a zsákból! Európa történetében - Krisztus születésétől máig - egyetlen miniszterelnök volt, Medgyessy Péter, aki az őt támogató koalíciós partnerről kijelentette: - Tele van korrupcióval! Erről Irén mélyen hallgat. Az MDF és a Fidesz a bűnös. Olyan szándékolt félrevezetés ez, amit csak az SZDSZ agyalhat ki, mint a Göncz némasdágakor a tudósításba aplikált Árpád-sávos lobogók, meg a parlamenti hordó-ügy.
Most az Egészségügyi Pénztár bevételeinek a "lenyúlása" van soron. Kell valami nagyot pukkanó botrány, hogy a balga blogozók, a gyáva, megélhetési újságíról, s főleg a 13-as csatorna elterelje az országlakosok figyelmét az új, nagy korrupcióról.
Hát így állunk. Már senkibnen sem lehet bízni?!
Mindettől függetlenül: Gyógyuljon meg Irén, szívből kívánom. Akinek három gyereke van, arra nagy szükség van ebben a világban, még akkor is, ha naivul közrejátszik abban, hogy az nország lakosait becsapja újra a nagypolitika.
Ügyes húzás volt! Le a Fidfesszel, le az MDF-fel. Éljen az ártatlan SZDSZ, s csináljon igazságot, mint 1945 óta egyfolytában abolsevik-kommunista párt, és annak minden utódszervezete. Nem a hozzászólók! Irén csinált az egészből kegyetlenül dúrva politikai sakkjátszmát, hogy még belső vérzéssel küzdő, de infúzió és másegyéb intenzív ápolás felszerelése nélküli telefonálgatás, blogozás közben, betegágyából is üthessen egyet a népszavazással magát népszerűsítő Fideszen! Ennyire nem szabadott volna direktben csinálni, mert hét mérfölde lóláb lóg bele a kormánytámogató giccsbe.
Csak így tovább oknyomozó riporterek!!! Éljen az MSZP és az SZDSZ!!!
461.
hinta-palinta (látogató)
2007. 06. 26. 4:28
lofaszt a dakota lotyoba
mindket lyukba
a habosba + a csokisba
nameg a cumisba
462.
éberség elvtársak (látogató)
2007. 06. 26. 4:59
Éberség elvtársak és éljen a tisztakezű MSZP és főleg az SZDSZ! Irén küldetése a csúcsra ért: a TV2 Aktív című műsorából ország-világ megtudhatta, hogy csakis, mint fogalmaztak, Irén blogjában maga Irén lepelzete az összeesküvést, már megint a rohadt ellenzék miatt nem tudhatjuk, ki lop, csal és hazudik ebben az országban... Irén, az SMZP és az SZDSZ hiába keresi az igazságot ezerrel, mint mindig, szegények tehetetlenek az ellenzékkel szemben...
463.
póniló (látogató)
2007. 06. 26. 8:34
Láthatólagbe mer ide lépni néhány útszéli ócsárló, jellemben rokona a bűnözőknek. Hiszik,hogy személyük elrejthetőegy szimpla nick név mögé.Mi a jellemet figyeljük....
464.
basatu (látogató)
2007. 06. 26. 9:11
hinta-palinta
Szégyeld magad,nem kell nyilvánosságra hozni hogy te így élvezkedsz./tudod a törvények büntetik az eféle élvezeteket/
465.
Hmmmm (látogató)
2007. 06. 26. 9:41
[i]A rendőrök nem hittek Kármán Irénnek? Fiát gyanúsították a veréssel
2007. június 26. 07:15
Panaszkodott a rendőri eljárás miatt a pénteken megvert újságírónő. Kármán Irén a Magyar Hírlapnak azt mondta: a rakpartra hívott járőrök életszerűtlennek tartották a vele történteket és először nem is engedték, hogy kórházba szállítsák a mentők. Az újságírónő a lapnak azt mondta, hogy a rendőrök a tizenhat éves fiát gyanúsították meg azzal, hogy hasba rúgta.[/i]
Azt gondolom, hogy legalább a kerületi kapitányság vezetőjének illene szakmailag megvizsgálni ezt a rendőri intézkedést.
466.
Kóbor Tamás (látogató)
2007. 06. 26. 9:50
Sajnos hogy azért nem oldódott meg az OLAJ ÜGY mert minden pártból vannak benne érdekelettek,ki több ki kevesebb emberrel.
A kormányba ha ollyan emberek lennének mint IRÉN akkor már rég lezárt ügy lenn.HAJR IRÉNEK ''''
467.
Vas József (látogató)
2007. 06. 26. 10:21
Egyet kell értenem az előttem szólóval, bár botrányos a helyesírása !!!Naivitás elvárni attól az embertől egy korrekt lépést, aki inkorrekt! Tegyük fel, hogy titkosítani kell, mert Kispista Albert lebukik. Rendben ! De a vizsgálat után kit büntettek meg, mennyire itélték el és elvették-e az összeharácsolt vagyonát. Miután senkit sem itéltek el, a téma egyértelműen lebegtetve van. Ha tudok segíteni, írj.
468.
spartakusz (látogató)
2007. 06. 26. 10:38
kovalszky 2007 06 25 15:19:35 és herrybottler 2007 06 25 15:20:16 kapcsán z igazat ír ---- sokat gondolkodtam,hogy beírjak,neírjak,- van értelme, nincs értelme, -végül is úgy döntöttem írok - talán utóljára, -- ellovastam az összes blogbeírásokat mára " a VÁDLOTT LETTEM " eltűnt ....:- SEMMISEM AZ AMINEK LÁTSZIK " VAGY annak akarák látatni .. : z igazat ír valószínűsithető, hogy olvasta sparta-kus üzeneteit melyiket? talán az elsőt : "NAGYAPA ELHITTE,APAM KÉTELKEDETT, ÉN FULDOKLOK, FIAM NEM KAP LEVEGŐT, UNOKÁMNAK PEDIG VÉGE, ? vagy talán a harmadik : 4-OLDALASOM INTELMEI., vagy talán a hetedik: NE ADD A NEVED,- vagy a huszonegyedik : "POLITIKAI KALANDOROKTÓL MENTSD MEG URAM MINKET" nem tudom melyiket de ide leírom a IV.-et emlékeztőtőűl részlet a 2006 11.07. keltezéssel nem mégsem írom akit érdekel szerezze meg és nyíljon ki végre már a szeme... üdv.
469.
éva (látogató)
2007. 06. 26. 12:37
Ahogy elnézem, elég sok ember járatja itt a száját, akiknek halvány duntjuk sincs a történtekről és az "igazságról". Vagy ha van, akkor azért mert érintettek. Hogy mi történt valójában "olajügyekben", arról kár addig hetet-havat összehordani, amig a titkosítást fel nem oldják, és nem kezdődik el egy korrekt vizsgálat.
470.
éva (látogató)
2007. 06. 26. 12:39
dunsztjuk - természetesen.
Csak szeretném halkan megjegyezni, hogy indulatokkal általában nem megyünk semmire.Persze, aki érintett, annak elhiszem, hogy vannak indulatai és egy kis félsz a gatyájában.
471.
Hmmmm (látogató)
2007. 06. 26. 12:50
Nos úgy tűnik, hogy Jeanne dArc-i végkifejlet várható. Pedig a kezdet (bocsánatot kérek) biztató volt. Sokakban reményt keltett, hogy olajos összefoghat egy megtisztulási/megtisztítási folyamatot, amihez minden jobbítási szándékú csatlakozhatna. Szkeptikus vagyok? Talán igen. Elsősorban nem is az olajos bloggjaiba beirkáló fikázók aggasztanak, hanem azok, akik hasonló mentalitásúak és hallgatnak. Erejük tudatában hallgatnak. Gyengébbjei csak falkában hallatják hangjukat. Egymagukban meg sem mernek pisszenni, legfeljebb névtelenség mögé rejtőzve. Az erősek meg hallgatnak és mosolyognak. Közben elkezdik hordani a fahasábokat, építik a máglyát. A keresztapa kezében pedig már ott a gyufa.
472.
tüsök (látogató)
2007. 06. 26. 13:55
Tudd, egy életed van és családod. Csodálom bátorságodat, de ebben a korrupt országban jól fontold meg a következő lépést! A melletted levő embereket kellene elsősorban jobban felrázni, pártatlanul. Függetleniteni ki milyen zászló alá állt. Biztosan meg van még az 1300 olajos cégnek a listája. Az csak 1300 fő. Talán többen vannak akik tankolnak. Mihabarabbi felgyógyulást!
473.
Hungary (látogató)
2007. 06. 26. 13:58
Remélem lesz valaki aki egysze rá áll a magyar találmányok, és fejlesztések ügyére.
474.
tsatsa (látogató)
2007. 06. 26. 13:58
Az MSZP felelőssége?!? Hogy a csúnya Fidesz, na és persze kimondatlanul Orbán Viktort jól elagyabugyálja?!? Ezek után már nem is sajnálom önt annyira...
475.
tsatsa (látogató)
2007. 06. 26. 13:59
Elnézést, kimaradt egy betű: FideszT
476.
Antihős (látogató)
2007. 06. 26. 17:03
Az a baj veled, hogy Te sem vagy "igazi" újságíró. Politikailag elfogult vagy. Viszont sajnállak. Fel a fejjel! Folytasd a megkezdett munkát!
477.
katyusa (látogató)
2007. 06. 26. 17:12
Kedves Irén !Olvasván rólad a cikket, igazán csak tisztelni lehet az ilyen embereket, mint Te, aki próbál a széllel szemben, és kitartóan küzd az igazságért, amit sok ember szeretne tudni. De csak az igazat és általad ! Mielőbbi gyógyulást, egészséget minden jót kívánok Kata
478.
katyusa (látogató)
2007. 06. 26. 17:12
Kedves Irén !Olvasván rólad a cikket, igazán csak tisztelni lehet az ilyen embereket, mint Te, aki próbál a széllel szemben, és kitartóan küzd az igazságért, amit sok ember szeretne tudni. De csak az igazat és általad ! Mielőbbi gyógyulást, egészséget minden jót kívánok Kata
479.
metszőolló (látogató)
2007. 06. 26. 18:10
Hmmmm-nek!
Olajos legalább tett valamit! Mindegy, milyen indíttatásból. Te és mindnyájan csak annyit érzékelünk, hogy büdös van! A szag forrása pedig sunnyog!
480.
VÁDLOTT LETTEM (látogató)
2007. 06. 26. 18:15
Hova lettem, ki vett le?
481.
ZSAZSÓ (látogató)
2007. 06. 26. 18:31
Drukkolo, de féltelek!!!
482.
éva (látogató)
2007. 06. 26. 19:50
tsatsa és Antihős! Mielőtt vádaskodtok, olvassátok el Irén könyvét, és a blogjait. Fogadok, nem tettétek meg. A másik poston írtam, ide is leírom: az, hogy itt a Fidesz és az MDF név szerint van említve, az azért van, mert nekik volt sürgős mindenféle nyilatkozatot tenni. Az MSZP hallgatott, ami nem jelenti azt, hogy az ő oldalukról nem lennének érintettek a dologban. Szövegértelmezés, elfogultság nélkül!!
De olvasmánynak ajánlhatom még Rajnai Attila ÉS-ben megjelent cikksorozatát is. Ja, hogy azt el is kéne olvasni vádaskodás helyett??
483.
évának (látogató)
2007. 06. 26. 20:20
Éva! Az általad emlegetett igazság nincs megírva a könyvben.
484.
évának (látogató)
2007. 06. 26. 20:22
teszem hozzá, azt én sem tudom, hogy mi az igazság. az imént inkább arra utaltam, hogy általánosságok vannak a könyvben, olyasmik, amiket már tudhatott a közvélemény.
485.
és megint évának (látogató)
2007. 06. 26. 20:27
MTV honlapon: Bebizonyosodott, hogy Rajnai Attila, az Élet és Irodalom újságírója szerződéses viszonyban áll a szocialista vezetésű Bács-Kiskun megyei önkormányzattal
486.
éva (látogató)
2007. 06. 26. 20:36
Ha nem tudod, mi az igazság, akkor honnan tudod, hogy nem az igazság van a könyvben leírva?
Attól, hogy Rajnai Attila akárhol van alkalmazásban, még lehet igazaz, amit leírt, vagy nem??
Csak úgy mellékesen, olvastad?
487.
éva (látogató)
2007. 06. 26. 20:37
Persze, hogy általánosságok vannak a könyvben, különben a titkosítás miatt jönnének a becsületsértési perek. Te vállalnád??
488.
xy tiszaföldvárról :) (látogató)
2007. 06. 26. 22:02
K. Irén! Szülőföldedről izgulunk neked hogy minél hamarabbb meggyógyulj! Remélem ennek a csúnya elbánásnak nem lesz ilyen folytatása! Én azt mondom, hogy nyugodtan folytasd az elkezdett játékfilmedet! Remélem minél hamarabb tiszta vizet öntenek a pohárba azok az emberek, akik ezt ugyanígy elitélik mint Te! Gratulálok az elszántságodhoz! Némelyik férfiben nincs ennyi akaraterő és elszántság, mint benned! Az ország azon része, akik nem voltak benne az olajügyekben, melletted állnak! További sok sikert! És várjuk a folytatást! :) Üdvözlet Tiszaföldvárról! :)
489.
metszőolló (látogató)
2007. 06. 27. 3:02
Hmmmm-nek!
Irént akkor is megverték, ha a rendőri feltételezés -még ha a gondolat szintjén is - ülne, akkor jobban féltem Irént! (Sajnos, volt már rá példa a politikában is, hogy megszellőztették valakinek a gyermeke "botlását", majd zsarolni kezdték. Félre ne értsétek, ez nem állítás, jelenség csupán.
490.
Mona Lisa (látogató)
2007. 06. 27. 9:41
Csupán olajszőkítésről lenne szó?
Ugyan!
Senki sem gondolkodik?
Miért neveztek el ZÁGRÁB-ban Antall Józsefről utcát!
491.
tsatsa (látogató)
2007. 06. 27. 15:09
Kétségtelen: nem olvastam Kármán könyvét, de a blogját igen, méghozzá tüzetesen! A móri üggyel kapcsolatos nyilatkjozat is egy nagy melléfogás részéről, a "gyengéd szál!" pedig egyenesen ciki
492.
tsatsa (látogató)
2007. 06. 27. 15:14
Éva nevű buzgó fogadatlanprókátornak: fogadjunk, hogy többet olvasok, mint te, és nem ilyen szemeteket, aminek fele sem igaz...Ami pedig a "vádaskodást illeti: azt ugyan ki tette?!?
493.
xy tiszaföldvárról :) (látogató)
2007. 06. 27. 15:21
Nem értem... ez egy blog, ahol nem egymást kéne fikázni, meg egymás nézeteit lehurrogni... Nincs két egyforma gondolkodású ember... Szerintem ahelyett hogy itt veszekedtek, drukkoljatok Irénnek hogy minél hamarabb erőre kapjon! :)
494.
Miklosbá (látogató)
2007. 06. 27. 15:25
A sok komcsi most örül, lehet feketíteni az ellenzéket. Nos mindenki benne volt tövig az üzletben ne legyen már senki naív. A pénz "elvtárssá" tett akkoriban mindenkit. Aki meg abban reménykedik, hogy ebből ügy lesz az meg nagyon naív, kéz kezet mos el nagyon jól működik. Volt idő begyakorolni ez elmult rendszer alatt! Ha már ügyekről van szó számoltassuk már el az elvtársakat Recskről, a Hortobágyon található internálótáborról, meg a sok mocskos ügyükről!!! Mert ezekről hallgat mindenki, engem ez még az olajmaffinál is jobban érdekelne. Ja meg ki akarnak tüntetni egy pufajkást, na nehogy már, na ez a BOTRÁNY!!!!!
495.
tsatsa (látogató)
2007. 06. 27. 15:55
Igaza van, Miklósbá!Ezek a lényeges kérdések!Nem a "megvert" újságírónő, akinek "szétvert" arcán nincs egy makula sem...
496.
éva (látogató)
2007. 06. 27. 17:45
Tsatsa! Sem fogadott, sem fogadatlan prókátor nem vagyok, csak egy hozzászóló, mint te. Tudod mit? Látatlanba elhiszem neked, hogy többet olvasol, mint én!!:))
497.
MADE és Filmkör (látogató)
2007. 06. 27. 17:53
A Kármán Irén kollégánkkal történt eset kapcsán nyilvánosság előtt kifejeztük tiltakozásunkat.
Elítéljük az efféle brutalitást.
A MADE vezetősége nevében:
Kisfaludy András
filmrendező, ügyv. aleln.
A FILMKÖR vezetősége nevében:
Dárday István
filmrendező, alelnök
498.
törpördöggg (látogató)
2007. 06. 27. 18:10
Önnek van igaza, Miklósbá! El kell számoltatni mindenkit! A "szocialistákat 89 előttről(bár a táncházakat, Illyés Gyulát, Nagy Lászlót, sebőt, Huszárikot, kihagynám, Meg a háromhatvanas kenyeret is, aminek az előállítása többe került, mint az eladási ára, az ingyenes orvosi ellátást és az ingyenes oktatást is, ja, és a munkanélküliség nélküliséget is. Ezek csúnya dolgok.Bocs, most jut eszembe, hgy arról tartanak nemsoká népszavazást, hogy ezeket visszaállítsuk! Jaj, nem a táncházakra gondoltam, hanem az ingyenes egészségügyre, meg az ingyenes oktatásra!
Búúú! Meg ezeke a rohadvány komcsik belekergettek egymillió magyar embert a halálba...őőőő, tényleg, azok nem azok voltak.
Miklósbá, maga csak tudja, meg tsatsa is! Maguk mindig, mindenhol ott vannak(nem tudom, a munkásőr emlékérme meg van e még?)Hm, hm.
Az az igazság, hogy maguk teljesen mindegy, hogy az inkvizíció pribékjei, kisfasiszták, vagy kisnyilasok vagy kiskommunisták, lehetnek maguk magyarok, zsidók, svábok, cigányok, románok, tótok, kunok, székelyek, oly mindegy, maguk mindig onnan lentről, jó mélyről mondják, magukra mindig lehet számítani, magukra mindig lehet számítani, ugye?
Tudja, Miklósbá, nekem nem az ellenzékkel van bajom, hanem azzal, hogy nincsen ellenzék.Csak tükörkép.Egymás szemébe tetszenek köpködni? Ugyan.
És mert nincsen, valódi ellenzék( nem arra gondolok, aki megszavazza a száznapos programot, a vezére nem végzi a munkáját, hanem csak a hatalom visszaszerzésére koncentrál) hanem valóban más, új gondolatokkal áll elő, amelyek valóban megoldást jelentenek, akik valóban a magyar nemzetet(Nem a "Magyar Nemzetet")KÉPVISELIK.
Nagyon nagy baj, hogy nincs ilyen ma Magyarországon.
Ezért történhet meg majd a"népbeszavaztatás " után a zűrzavar, és ezért kerülhetnek hatalomra olyanak, mint maga, Miklósbá! Tetszik neki örülni?
tsatsafi, Kármán Irén -mint az imént kiderült-tiszaföldvári lány, kun az istenadta, talán ezért is van vér a pucájában annyi-bocs, Irén!
Én mag Martfűi vagyok! Úgyhogy:hajrá Tiszazug!
499.
Miklosbá (látogató)
2007. 06. 27. 19:06
Az ilyen ostobákat mint törpördögg, aki nrm tudja felfogni az írásom lényegét nem számoltatnám el, ugyhogy nyugodj meg. És továbbra is menj el az MSZP gyüléseire a piros táblával, rád ott van szükség!
500.
törpördögg (látogató)
2007. 06. 27. 19:54
Kedves Miklósbá!
Nem szokásom MSZP gyűlésekre járni, piros táblát sem hordok magosan, mert sem MSZP tag vagyok, nem is leszek, nem is voltam, világnézeti különbségek miokán. Ugyanis nem vagyok materialista, de marxista sem, és úgy tudom ők ebből eredeztetik magukat.
(Bár a hatalmon levőkön ez látszik)
Én keresztény próbálok lenni, ezért objektív igyekszem fordulni a világ dolgaihoz, de most nem kívánok hitzöngeményeket tenni.
Az, hogy valaki csak MSZPésnek vagy Fideszesnek látja a világot, úgy érzem, betegség. A világ nem fekete és fehér, hanem gyönyörű gyémánt, vagy tarka virágos rét, trallalla.
Tudod én csak Lovas István véralgebráját akartam alkalmazni, visszafelé is.
Vagyis, ha te számokéred a kommunistáktól recsket és a többit, akkor te, ha fölvállalod a valahová tartozásodat, számolj el azokkal magyarokkal, akiket amerikába zavartál, számolj el azokkal a magyarokkal, akiket a Don kanyrba küldtél meghalni, számolj el azokkal a honfitársaiddal, akiket munkaszolgálatba löktél, vagy vagonokban szállítottál el, megdögleni.
Ez így fer, nem?
Egyébként nekem jelen pillanatban szimpatikusabb egy Stromfeld Aurél, mint egy olyan alak, aki idegen hatalom "védelme" alatt vonul be Budapestre.
De a jobboldali politikában sajnos ma sincsenek jellemek.
Akkor pedig megint rájuk szavaznék, ahogy tettem ezt jó darabig.
Nincs Esterházy János, nincs egy Betlehem, nincs egy Teleki-sajnos utóbbi kettő azért jócskán benne volt a balhéban, de ők fölvállalták a sorsukat-nincs egy, -talán -Antall József.
Nincsen mérték, tetszik tudni, Miklósbá, mert maguk nem azok.
És mert nincsen mérték, lőhetnek magyar fiatalokra Budapest utcáin, lehetnek bűnözők a rendőrök, és verhetik meg Kármán Irént.
501.
törpördöggg (látogató)
2007. 06. 27. 19:56
Utóiratként még hozzátenném:az, hogy valamilyen ideát hisz az ember, hogy valamilyen irányt követ nem kell egy csopothoz tartoznia, nem tömegben ismerszik meg az igazság.
502.
Index Fórum (látogató)
2007. 06. 27. 20:22
Index Fórum
2007-06-27 18:03:03
Riskó Judit válasz | megnéz 2006.11.05 13:46:50 (267)
Tisztelt Fettike!
Bár nem hiszem, hogy P.T. örül annak, hogy világgá kürtölöd már nem először, hogy rokoni kapcsolatok fűzik a Halmos-Riskó családhoz, de legyen, ha Te így gondolod jónak! Mi magunk soha nem tettünk róla névszerint említést, Te biztosan tudod, miért teszed ezt. Mi a lányunkért és az unokáinkért tesszük, amit teszünk.
P. Tamást most megneveztem volna, de megtetted ezt helyettem! Igazad van, a gonoszt nevén kell nevezni, mert úgy érzem, ha fantom marad továbbra is, akkor soha nem tudom vele felvenni a harcot! Én vagyok, Ő nem létezik, én érzek, ő érzéketlen, én szeretek, ő képtelen a szeretetre, énbennem gyűlölet iránta nincs, ő gyűlöl minket, én elfogadom, hogy az unokáim apja, ő nem fogadja el, hogy mi nagyszülők, szülők vagyunk, ő azt mondja:"térdre kényszerítem ezt a moslék családot", mi térdelünk... - de ez sem elég! Csak abban téved az ilyen ember, hogy azt gondolja, az ember ereje a testhelyzetükben van! Téved a mi erőnk abban van, hogy képesek vagyunk szeretni akkor is, amikor nagyon nehéz! Sajnos vannak, akik nem tudják, nem érezhették meg a szeretet erejét! P.T ilyen ember, nem csodálkozom ezen, nem tehet róla, nehéz élete volt, kénytelen az "öklét" használni!
További jó munkát kívánok, és ahogy Te búcsúztál többször tőlünk még nem is olyan régen: "vigyázz magadra, csak óvatosan!"
U.i. remélem nem haragszol, hogy az igazamért kiállok, számomra ez az egyetlen lehetőség, sajnálom, hogy másoknak ez azt jelenti, hogy "egyéni sérelmeik vannak és azt nem átallanak nagy nyilvánosság elé vinni".
Előzmény: fettike (241)
503.
Miklosbá (látogató)
2007. 06. 27. 20:26
Kit küldem, hova te beteg elme? Nem vagyok semmilyen pártnak a tagja. És igen számonkérek, és megvan rá az okom. Mivel nem vagyunk egy szinten ezután irkálj másnak, ja és vagyok annyira MAGYAR mint te. De itt vége szakad a diskurzusunknak!
504.
Zoli (látogató)
2007. 06. 27. 20:32
törpördög milyen jogon kritizálod Miklosbá-t? Semmi rosszat nem mondott, te meg felhozod a világtörténelmet?! Ki vagy te, hogy "köveket" dobálsz másra? Nézz már magadba, és utánna höbörögj! Miklosba ne törödjön az ilyen senkiháziakkal! Igaza van!
505.
törpördöggg (látogató)
2007. 06. 27. 21:02
Igen, Meggyesi vagy Gyurcsány mondta, hogy nem a múlttal foglalkoznunk.
(Számonkérni persze lehet, mert ha kis gonosz lennék, azt mondanám hogy Miklósbá nem kapta meg a műszakpótlékot az éjszakai őrségért, de biztosan nem így van. De sajnos sokan vannak úgy , hogy beállnak valahová és fikáznak, mert így elégülnek ki.) Az az igazság hogy békés jellem vagyok, mivel anno a tüntetés után nem a lánchídhoz mentem, hogy megverjenek, hanem a Győri balett előadására, amikor is a Jézus az ember fiát adták elő.
Arról meg, hogy vagyok olyan MAGYAR, mint te, az jut eszembe, mikor az egyik baloldal felé húzó kollegám 2005.dec. 5-én azt mondta, hogy "nehogy már magyarabb legyenek mint én"
Azt nem tudom, hogy egy szinten vagyunk e, mert én a földszinten vagyok, és ti milyen jogon kritizáltok bárkit is? Kármán Irént, engem vagy egyáltalán, bárkit?
A senkiháziról nekem Bayer Zsolt kecses kis írása jutott eszembe a panelprolikról, akik egyféle módon gondolkodnak és egy féle módon beszélnek, mindig, mindenhol ellenséget látnak, és mindig odaállnak, ahonnan többet ígérnek, és mindig találnak maguknak ellenséget.
Valaki azt mondta, hogy Bayer Zsolt az egyetlen olyan magyar újsáígíró, akinek fontos saját nemzete. Most azért megkérdezném ezek után B.Zs-t, hogy Miklósbá és Zoli, meg a többiek, megérik?
Vagy kell az ágyútöltelék, a mindenhová bevethető?
Tényleg nincs közöttünk diskurzus.
De azért azt mégegyszer elmondanám:Én csak választ próbálok arra találni, hogy ma, 2007. júniusában hogyan történhetett meg, hogy a nyilvánosság( a demokrácia egyik alapelve) bántalmazzanak.
És a sajátos látásmódból következően, arra a következtetésre jutottam, hogy, a válság-az az átmeneti állapot, amiben most az ország van-lehetővé tette, mert nincs"morális háló", hogy ez megtörténjen. És megtörténhet még akár Irénnel, vagy bárki mással, aki -bármilyen nézetet vall, vagy a demokrácia alapelvei alapján igyekszik élni és tenni.
Ezért fölkérek minden felelősséggel bíró magyar embert ennek végiggondolására,és az értelmes felelős cselekvésre.(Kivéve persze Miklósbát és Zolit)
506.
Papp Péter (látogató)
2007. 06. 27. 21:50
Kedves törpördöggg olyan jogon kritizálnak, hogy te meg kioktatod őket. Azért mert esetleg nincs diplomájuk, lehet hogy nem panelproletárok, ahogy te nevezted őket! Nem mondák egy szóval is, hogy rendben látják a dolgokat, pláne Kármán Irén megveretésével eggyet értenének. Az amegfelelő válasz, hogy a másképp gondolkodó embereket intelektuálisan megalázod, szerintem meg nem! A demokráciáró meg annyit nem a kisemberen múlik, és ha annyira okos vagy ezen nézeteidet a felsőbb körök felé irányítsd légyszíves. Az meg hogy sokan kíváncsiak a MSZMP ténykedéseire, többek között én is neked miért fáj? Sajnos a családom is érintve volt ezkben az ügyekben, nagybátyámat összeverték, megalázták, etávolították a jogi karról, szerinted ezek után ne legyenek kíváncsiak azon családok élő tagjai akikkel ilyen történt? Hogyan történhetett meg, ugy hogy olyanba nyúlt bele amiben igen sokan érintettek, hatalmas vagyonokat kerestek ezen üzelmeken. Ja és a vezető réteg tagjai a mai napig. Légyszíves te ne kérj fel senkit, hanem elősször nézz magadba. Mások is egy jólműködő, demokratikus országban szeretnének élni, és ehhez talán nekik is megvan a józan eszük. Inkább ha kíváncsi vagy a történésekre menj és beszélgess vidéki becsületes emberekkel akik a fizetésükből, illetve a nyugdíjukból nem tudnak megélni, mi a véleményük nekik? Igaz ők csak "műveletlenek", lehet azt sem tudják mi a balett. Csakfogy az ő minddenaoi szorgalmas munkájának gyümölcse kerül mindden nap az asztalodra.
507.
tsatsa (látogató)
2007. 06. 27. 22:00
Havonta van cirkusz a népnek: tegnap nőt erőszakolnak rendőrök, ma újságírónőt vernek ...férfiak...Lehet rajta hajbakapni!A magam részéről végtelenül sajnálom mindkét hölgyet, és tartok tőle, soha nem derrül ki az igazság egyik esetben sem!Ez utóbbiról meg elég laza dolog azt hinni, hogy köze van a rég lefutott olajügyhöz...
508.
törpördögg (látogató)
2007. 06. 27. 23:24
Kedves Pap Péter!
Örülök, hogy a saját nevedet használod, én nem merem.
Egyáltalán nem volt szándékomban megalázni intellektuálisan senkit, mert nem is akartam intellektuális lenni, nem is tudtam, hogy tudok.
Nem hiszen, hogy Miklósbáék megtermelte javakat eszem, mivel, reggel négykor kelek, bebuszozok Szolnokra, és éltalában tíz órát dolgozom, olykor többet, ma kevesebbet, de esete van legtöbbször, mire hazaérek, van egy érettségis minimálbérem, a feleségem, aki tanárnő, súlyos beteg, leszázalékolják, azonkívűl van két gyerekem, a kislányom most kezdi az általánost, kb 40 ezer Ft-még nem tudom.
Tehát egyszerű kis munkásember volnék, de azt hiszem, hogy ez nem szégyen. Ja és egy elég rossz állapotban lévő vályogházban lakunk, és van kétmillió Ft adósságunk(Bayer Zsolt cikkét azért említettem, és sajnálom, hogy nem tettem idézőjelbe, mert eza cikk közvetlenül a 2002-s váléasztások után jelent meg, a Fidesz bukta másnapján talán. Én is a Fideszre szavaztam, voltak akkor jó pillanatai.Kedves elsőszámú nemzeti újságírónk a bukás egyik fő okaként a "panelprolikat" nevezi meg, hogy miért, azt már leírtam. ( Az a tömegember, aki mindig a nagyobb kolbász után nyúl, egyáltalán nincsenek közösségi igényei, csak tömegigényei.De a prolimentalitás nem munkásember mentalitás, ezt érdemes lenne tudomásul venni, "proli" lehet munkás, orvos, újságíró, tanár, politikus, zenész, pap. Csakhogy ez az eltorzult"mentalitás" nem a baloldal sajátja, nem csak a baloldal sajátja. És a munkás mivolt nem jelenti azt, hogy az ember tudata bezárul, és csak a diktáltak szerint tud gondolkodni és kommunikálni. Ha elfogadom, akkor elfogadom az újságíróverést is.
Engem is megfigyeltek, bár csak egyszerű kis lázadó voltam, megfigyelték az apósomat is, és a családját is, és származása miatt nem vették fel egyetemre.
Persze sokakat ért ilyen olyan sérelem, ismerem jól az elmúlt rendszer bűneit, és durvának tartom, bár egyáltalán nem csodálkozom, hogy Kádár János népszerűsége verhetetlen( aki látta Mészáros Márta Temetetlen halott című filmjét, arra a jelenetre biztosan emlékeznek, amikor Kádár elvtárs kedélyesen vicelődik, amikor Nahgy Imrére épp a halálos ítéletet mondják ki. Az egész korszakot jellemezte ez az árnyék, viszont akkor a "munkásemberek" magyar filmeket néztek a mozikban, például, és a tánházmozgalom semkizárólag értelmiségi allűr volt.
DE: ami megtörtént a baloldalon, a kommunista diktatúra alatt, megtörtént előtte, a jobboldali diktatúra alatt is, kár lenne a történelmet mindig aktuális érdekek alapján alakítani.
Hogyan tisztulhatna meg egy nemzet morálisan, ha nem vállal felelősséget minden tettéért, hogyan válhat demokratikussá egy ország, ha elfogadom a "prolimentalitást-hozzátenném, hogy Rómában a proletár a munka nélküli tömeget jelentette, aki csak cirkuszt és kenyeret akart, munkát nem.
Ők a diktatúrák támaszai, ők azok, akik bármire fölhasználhatók, tömeggyűlésre, bármelyik oldalon, velük lehet elhitetni, huszonhárommillió román özönli el az országot, és velük lehet elhitetni, hogy a politika kizárólag csak bűnözésből áll, és nem ügyeink, közügyeink intézéséből, érdekeink képviseleti úton való érvényesítésérőúl( mármint a demokráciában.
Ők vernek meg újságírtókat, ők vagonoznak be zsidókat,ők azok , akik spionok, és bármikor odaadják a szavazatukat.
Ismétlem, a "proletár"mentalitás, tévedés ne essék, nem a munkásmentalitás!
Tessék csak mefigyelni a hozzászólásaikat, beidomított, lezárt tudatú emberek, akik, ha azt mondják nekik, fúj, baloldali, egyből ugranak, és harapnak, és ugyanez fordítva is igaz.
Most csak ennyi.
Ja, és még csak annyit, hogy semmiféle sérelem nem jogosít olyan bosszúra, amely más embert megalázna. Ezt onnan tudom, mert igyekszem magamba nézni.
509.
akovita (látogató)
2007. 06. 28. 17:40
elindult az ellentámadás.
A farizeus együttérzések arra jók h eltereljék a tettesekről a figyelmet.
Most szervezett dezinformáció folyik cél :az ujságírónő lejáratása hiteltelenítése
és nevetségessé tétele. Ez azt jelenti hogy a hatalom /kormány és ellenzék/ nagy bajban van. Most kell gyorsan eltüntetniűk amaradék nyomokat.
510.
akovita (látogató)
2007. 06. 28. 17:44
Nem kellett ehhez ujságíró tudtuk hogy a csirkefogók beépültek a kormányba és a rendőrségeb is. Elég csak látni hogyan állitják sorba bíróság elé a maffia után koslató kiválló nyomozókat.
Meggyengítették a rendőrséget és megváltoztatták a jogszabályokat h minnél többet kaszálljanak. Most meg 10 milló embernek kell fizetni a számlát.
511.
bekes (látogató)
2007. 06. 29. 18:45
gf
512.
olajos (szerkesztő)
2007. 06. 30. 19:20
Akovita! Ha tudtátok, ti személy szerint mit tettetek ellene? Szerintem mindenki vegye számba, hogy z elmúlt években hogyan küzdött a korrupció, a politikai maffia irányítása ellen? Élt az ellenállás jogával? Sztrájk joggal? Vélemény nyilvánítás szabadságával? Ha mindenki tudja, akkor ez az ország miért tart itt? Mert hülye a magyar?
513.
basatu (látogató)
2007. 06. 30. 19:35
Senki nemtett semmit? Talán azok akik mindig a demokrácia álarca mögé bujva csititották lebeszélték és megfélemlitették a népet,ezek a jellemtelen emberek az okai mindennek.
514.
törpördöggg (látogató)
2007. 06. 30. 22:25
Miért mindig a hatalom a hibás? A hatalom-természeténél fogva korrupt, hazug, hiszen csak akkor kerülhet föléd,ha bármilyen eszközt bevet, robogó gazdaságot, tripla nyugdíjat, negyed áfát, bármit, ami szem és szájnak ingere,-inkább azon kéne el gondolkodni, hogy nem vagy e felelős a saját életedért, csak és kizárólag fennsőbb erőktől függsz, vagy szuverén jogod, hogyan alakítsd az életed. Persze a hatalom elég erős ahhoz, hogy "beléd"szóljon, igérgetéssel, lejáratással, megalázással, erőszakkal, szembefordírtással.
Vajon a társadalom soha nem korrupt, mindig mindent parancsra teszünk?
Vajon az, aki arra szólít fel, hogy ne adózzunk, mert ilyen kormány ne használja a mi pénzünket, vajom utána is használni fogja a közutakat, a középületeket, igénybe veszi e a közigazgatást? És ha igen, akkor nem korrupt?
Vajon mindenki hej de becsületes, jellemes hazafi, soha, senki az ég adta világon nem csalt, minden adót befizetett ától cettig, vagyis részt vállalt a közös teherviselésben, vajon jogosan vette e mindenki igénybe azokat a társadalmi szolgáltatásokat, amelyek kizárólag csak bizonyos jövedelemhatár alatt járnak, a z ország rózsadombjain hány vállalkozónak fizettek ki gyermekvédelmi támogatást vagy szociális segélyt, vajon vissszautasított e ebben az országban tizenharmadik havi nyugdíjat, vagy tiltakozott e oly módon, hogy megkérdezte volna: a te nyugdíjad is több, mint a fiad munkanélküli segélye, vajon ki nem korrupt ebben az országban, vajon ki nem érzi úgy, hogy neki arra a plusszrra, amit államtól ilyen olyan jogcímen megkap, nincs rá szüksége, és aki elcsal ilyen olyan pénzeket, azt mondaná, nekem nincs rá szükségem.
A hatalom korrupt, de mi ezt nagyon jól tudjuk, és tudjuk akkor is, amikor megválasztjuk őket, mert cimboráink, akikkel parolázni lehet.
Mindenki siratja a háromhatvanast, de senki nem kérdezi meg, miből lett.
Mi vagyunk az okai mindennek, mert minket csak addig érdekel, amíg izgulhatunk a blikket olvasva, vagy a kereskedelmi adót nézve, és igazolhatjuk magunkat: mi, igen becsületesek vagyunk, nem úgy, mint a gazember politikusaink, akik lopnak, csalnak, hazudnak, és tönkreteszik az országot, a klientúrájukkal együtt.
És, amikor elpattan a cérna, akkor aztán mindent, életünket és vérünket...de a pénzt azt nem, és megint megyünk népszavazni, aztán választani és beizgulunk, ha leütnek egy "olajost"megint.
Vajon erről szólna csak az egész? Nem a mi dolgunk véget vetni ennek?
Nem csak "ennek a kormánynak", hanem ennek a játéknak is.
515.
Kucsera elvtárs (látogató)
2007. 07. 02. 16:13
Minden tiszteletem Kármán Irén tényfeltáró riporteré, sajnos eddig még soha nem hallottam róla, soha nem olvastam tőle egy leleplező írást sem - de ez bizonyára az én hibám. Lehet, hogy tévedek, de nekem csak annyira meggyőző az egész történet, mint a magyar politika, és annak szereplői.
516.
irisz (látogató)
2007. 07. 04. 20:56
Már az első, a Fidesz érintettségét sejtető nyilatkozatától, Gyurcsány(i) azonnali reakciójától nem stimmel Irénke "fekvése"! Csak még az nm tiszta, hogy magánakció volt-é vagy valami sanda, alattomos politikai szándék szülte... mondjuk figyelemelterelés céljából.
517.
george (látogató)
2007. 07. 05. 0:04
Orulok is nem is Te egy Hos vagy!
518.
george (látogató)
2007. 07. 05. 0:04
Orulok is nem is Te egy Hos vagy!
519.
magozott meggy (látogató)
2007. 07. 05. 0:07
Ja, egy hős... negatív hősnő.
Lehet,hogy a férje hagyta helyben. Biztosan megtudta már ő is, hogy Irénke új kulccsal nyitja a barlangot!
:))))))
520.
Efi (látogató)
2007. 07. 05. 0:23
Ugye nem nehéz kitalálni, melyik szélsőséges politikai pártocska áll Irénkénk mögött, és az ő műbalhéja mögött? Melyik párt is volt az, akinek a nevét nem említette az olajügyek kapcsán? Na?!
Igen, amelyik a 2%-ával uralkodik az országon, s tesz erőszakot a magyar népen.
Az ok is sejthető.
521.
kollega (látogató)
2007. 07. 05. 0:43
Szegény Irén nagy kakiban van!hihihi
522.
(látogató)
2007. 07. 05. 12:16
1az oroszok benyelték a bolsi embargos olajt ezt álcázzák a magyar balhéval az akciot mengele irányitja aki stirllisnéven beépült a kgb-be
523.
metszőolló (látogató)
2007. 07. 05. 16:29
Kedves Irén! Most megvallom Neked, igazán úgy érzem, hogy beültettetek minket abba a bizonyos hintába. Láttam az esti nyilatkozatodat, nem érzem meggyőzőnek. Számomra ez az egész nem tiszta, több szempontból sem, de még mindig nem adom fel, megengedem magamnak azt a gondolatot, hogy Te most valóban oknyomozol. Mivel ez a műfaj kis hazánkban enyhén szólva sem elterjedt, ezért előfordulhat, hogy bizonyos fordulatok nem világosak első blikkre. Egy viszont piszkálja a csőrömet: miért csak és kizárólag az egyik politikai oldal a célpont? A másik oldalnak semmi köze hozzá? Ha így van, ezt is le lehetne írni nyugodtan. Van egy érzésem, hogy a körülötted kialakult helyzetet sem ártana "oknyomozni". Mindezt mindenféle előítélet nélkül mondom. Érdekesnek tartom ugyanis, hogy a kormánypártok sem lelkesednek.
Vigyázz magadra, gyógyulj és ne add fel, ha van mit feltárnod, tedd azt, de higgadtan, a saját meggyőződésed szerint. A játékszereket hamar elhajítják.
524.
tgym
2007. 07. 05. 17:04
Jobbulást
525.
dezső dezso@freemail.hu (látogató)
2007. 07. 06. 12:13
Eddig azt mondtam, hogy igen sok SzDSz és MSzP tag hülye, agyalágyult, s csak a vezetők gazemberek. Most azt kell mondani, hogy mindenki, aki ezekhez a szervezetekhez tartozik hazaáruló. Reménység szerint eljön az igazság napja.
526.
basatu
2007. 07. 07. 23:59
Efi Ez nem titok,már régebben az ex miniszterelnök kijelentette ,az SZDSZ körüllengi a korrupció.
527.
olajos (szerkesztő)
2007. 07. 08. 15:34
Dezső kukac. Nem értek veled egyet. De nem győzködlek, fordulj oda, ahol neked kedves hangok birizgálják a dobhártyádat.
528.
Analka Andrea (látogató)
2007. 11. 01. 9:05
Remélem hogy már fölépült kedves Irén,ha pedig még nem akkor jó gyogyúlást kivánok..Én egy romániai rajongója vagyok.. Nagyon bátor hölgynek tartom önt... Engem is foglalkoztatott a maffia Szervezetek föltárása de nem volt kurázsim..
529.
olajos (szerkesztő)
2007. 11. 01. 11:59
Jaj, bocsánat akkor, hogy a nevével viccelődtem a másik hozzászólásánál. Tényleg elnézést kérek. Tudja, valahogy véltelenül egy ékezetes magánhangzót véltem látni a nevében. Tényleg ezer bocs. Köszönöm, hogy olvas, üdv: Irén
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.