61 éves korában elhunyt Pallag László, az egykori - tragikusan abszurd működésű - parlamenti Olajbizottság volt kisgazda elnöke.

http://index.hu/belfold/2011/09/26/meghalt_pallag_laszlo/
A hírek szerint szívinfarktus vetett véget életének.
Könyvem születésekor jártam nála. Nem akart nyilatkozni. Perek hadát varrták a nyakába, kártérítést követelt tőle Pintér Sándor és Szabó Iván is. Felesége sírt, amikor ottjártunk. Sírt, mert a házat elviszik a fejük fölül, mondta, ha nem fizetnek azoknak, akik személyiségi jogukat sérelmezve pereket indítottak és nyertek ellenük. Mert Pallag László nem tudta, hogy a médiát használni kell és nem bratyizni az újságírókkal. Az újságírók nem érdekeltek abban, hogy egy független bizottság egyébként nagyon tisztességes céljai mellé álljanak, hanem oldaltól és hovatartozástól függően a politikai szakadék növelésében érdekeltek. És így, minden volt Pallag, zsírpapírról szalonnázó paraszt, békési disznótenyésztő - csak hogy felidézzem, milyen képet alkotott róla a független sajtó - csak az nem, aminek lennie kellett volna: egy kiemelten védett személy és a politika által támogatott honatya. Mert tény, a Bizottság sok mindent ki akart még deríteni, mielőtt berekesztették a működését. Többek között kíváncsi volt a MÁV olajszállítmányainak útvonalára. Nem kapták meg. Ügyészségi adatokra/tényekre. Nem kapták meg. Mit kapott Pallag László képviselő? Pereket a nyakába és megvetést. Kivéve persze azoktól, akik tudták, hogy egyáltalán nem volt gyáva ember. Mesélte, hogy egyszer vonattal érkezett a Keleti pályaudvarra. Megismerte egy taxis. Odaszólt neki: képviselő úr! Jöjjön! Ingyen elviszem, bevesszük a parlamentet!
Karancsi Tibor egykori Békés megyei rendőrnyomozó azt mondta ma délután nekem: a rendszerváltás utáni egyetlen demokratikus intézmény is meghalt Pallaggal.
"A politikai fejezet Pallag László Békés megyei kisgazdapárti képviselő Gál László ellen tett feljelentésével kezdődött. Pallag elfogultság bejelentésének elmulasztása, kötelező intézkedések megtételének elhagyása, hivatali bűnpártolás és korrupció gyanúja miatt tett feljelentést a Fővárosi Főügyészségen Gál László ellen, aki egykoron – Karancsi főnökeként – Békés megye rendőrfőkapitánya volt. (Az időközben belügyminiszterré vált Pintér Sándor – korábban országos rendőrfőkapitány – nevezte ki a Belügyminisztérium Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatalának vezetőjévé.) A képviselő szerint nemcsak Gál László, hanem Békés megye vezető rendőrei, illetve vámnyomozói is érdekeltek az ügyben.
A vámhivatal munkatársai azonban dokumentumokkal tudták igazolni tisztaságukat. Ezenközben a Békés megyei nyomozóhivatal vezetője, Klavács Antal ellen hozott fel vádakat a képviselő. Klavács Antal vizsgálat útján szintén tisztázta magát. Pallag képviselő azonban nem fogadja el az 1999 januárjában lezárult Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) vizsgálatának eredményét még akkor sem, ha Klavácsot kollegái a bűnt végletekig gyűlölő és üldöző munkatársnak tartják. (Egyébként a vizsgálat szerint 1993. és 1998. között összesen 34 olajszőkítéssel kapcsolatos ügyben kezdeményeztek eljárást, illetve 1997-ben 5,1 milliárd forint értékben derített fényt bűncselekményre a vámnyomozók megyei hivatala.) Klavács Antal ezek után magánvádas eljárást kezdeményezett Pallag László ellen. Az Országgyűlés mentelmi bizottsága nem adta ki Pallagot, mivel szerintük kijelentései nem lépték túl a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányosan védett határait.
A vádak tisztázására egy újabb – az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által vezetett – vizsgálat indult. Gál László az ellene felhozott vádakkal kapcsolatban nem nyilatkozott, egészen az ORFK-vizsgálat eredményének nyilvánosságra hozataláig.
Pallag László eközben Gál László felfüggesztését kérte a belügyminisztertől, mivel elméletileg az általa irányított szervezetnek kellene nyomoznia. Emellett levélben fordult a miniszterelnökhöz, melyben a kormányfő figyelmét felhívta Pintér és Gál barátságára (mely kiterjedt a Békésben folyó hétvégi vadászatokra is). Pallag az ORFK-vizsgálat érvénytelenítését és új vizsgálat lefolytatását indítványozta, illetve arra kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az ügyészi vizsgálat végéig Gált és az általa kinevezett vezetőket beosztásukból függessze fel. Szerinte Gálnak már az ORFK-vizsgálat megkezdésekor elfogultságot kellett volna bejelentenie.
A vizsgálat eredménye szerint egyedül Karancsi Tibor, elbocsátott szeghalmi százados esetében volt szakmai mulasztás megállapítható, melynek eredményeképpen bizonyítékok tűntek el. (Magyarázatképpen: 1995 májusában a szeghalmi Macskási-telepen a Karancsi Tibor vezette helyszíni vizsgálat közben több tartályvagont találtak. Karancsi ezt jelentette feletteseinek, akik azonban akkor őt és munkatársait visszahívták, a százados – elmondása szerint – engedelmeskedett elöljáróinak. Engedelmessége azonban mulasztásként szerepel a vizsgálati jegyzőkönyvekben.)
Az ORFK-vizsgálat nem talált rendőri korrupcióra utaló jeleket. A Békésben történt rendőrhalálok körülményeinek átvizsgálása után megállapították: a rendőrök öngyilkosok lettek, az idegenkezűség gyanúja kizárható.
A vizsgálat közben illetve eredményének nyilvánosságra hozatala után is "rejtett szálak" kerültek napvilágra. Békés megyei vállalkozók, cégek, alvilági személyek, rendőrök, politikusok és ügyvédek nevei kerültek egymás mellé. A média szinte minden órában hírt adott egy újabb "láncszem" felfedezéséről. Az eredmény: szinte átláthatatlan káosz, polgári peres eljárások, sajtóperek sokasága, tisztességes emberek gyanúba keveredése, illetve a már meglévő politikai ellentétek még nagyobb kiéleződése.
Az ORFK-vizsgálat eredményének nyilvánosságra hozatala után újabb, a közvéleményt illetve a médiát is erősen meghökkentő esemény történt. Gál László sajtótájékoztatót tartott, ahol kinyilvánította: támogatja egy független parlamenti bizottság felállítását a békési olajügyek tisztázása érdekében. (A bizottság felállítását egyébként az MSZP és az SZDSZ oldaláról is támogatják.)"
http://www.hetek.hu/hatter/199910/az_igazsag_odaat_van
Az igazság most már tényleg odaát van.


