Magyar maffia
Az olajszőkítés a rendszerváltás krimije volt. Az olajbűnözés nem történelem! Az eddig csak filmekben látott, bőröndnyi pénzhalmokkal és a titokzatos, máig felderítetlen gyilkosságokkal sem fikció! És el ne feledkezzünk a 85 évre titkosított politikai szálakról! dokumentum<a href="http://www.youtube.com/szamov" target="_blank">film</a>est.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Itt persze másról van szó, bizonyos bázisolajról, ami a  kenőanyaggyártás egyik alapanyaga. Jövedéki termék, de 0 százalékos a rá kivetett adó.

Nézem a tévében Futó Barnabás ügyvéd urat, aki védi az "új olajmaffia" egyik gyanúsítottját, egy fuvarost.

Futó Barnabás igyekezett rögtön cáfolni a híreket, hogy szó sincs "maffiáról", az már bűnszervezet lenne, itt lézengő, egymástól elkülönülten bűnöző emberekről van szó, akik ugyan együttműködtek az olajszármazék eladásában, de ettől ők még nem "maffia". Az év végi hírek teli voltak a történettel, de azért leírom röviden, miről is beszélgetünk: eddig egymilliárd forint körüli kárt okozott az államnak az a bűncselekmény elkövetői kör, amely az utóbbi idők egyik legszervezettebb jövedéki bűncselekményét követte el a NAVI szerint. Siettek persze hozzátenni, hogy az olajszőkítők királysága óta a hatóságok sem gondolták, hogy létezik "olajbűnözés". Azt most ne firtassuk, hogy egy jól képzett szervezet miért csinál úgy, mintha az olajjal kapcsolatos jövedéki csalások megszűntek volna azért az elmúlt évtizedekben, mert éppen nem lehet és nem is kell szőkíteni, mert semmi értelme. Az olajbűnözés nem egyenlő az olajszőkítéssel. Az az egyik elkövetési módozata van, de lássuk be, szőkítés nélkül is számos lehetőség van arra, hogy a jövedéki adó megfizetési alól kibújtassanak olajszállítmányokat. Szőkítésnek tehát nincs értelme, de van helyette másnak értelme, illegális módon behozni az olajszármazékokat olyan országokból, ahol olcsóbb vagy éppen ingyen lehet hozzájutni, mert nagyszerűen lopják, lopatják az olajat. Most egy ilyen külföldről származó olajtermékekkel üzletelő bandát számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). - áll a közleményekben. Aztán folytatják: a banda Németországban és Ausztriában vásárolt olajtermékeket adott el Magyarországon. Illegális működésüket szándékosan bebuktatott cégekkel leplezték. A szabálytalanul forgalmazott üzemanyagok eladásában benzinkutak is közreműködtek. Néhányat ezek közül maguk a bűnözők üzemeltettek. Több százezer liter, egyébként nem jövedéki adóköteles kőolajtermék üzemanyagként cserélt gazdát, miközben a forgalmazók tetemes haszonra tettek szert, törvénytelenül.

Az ügy előzményeihez tartozik egy októberi rajtaütés is. Pénzügyőrök luxusautókkal érkező, gyanúsan viselkedő férfiakat ellenőriztek egy benzinkúton. Akkor nagy mennyiségű euró és gyanús cégpapírok, dokumentumok kerültek elő. Kiderült, hogy az akkor megtalált dokumentumok is ehhez az olajüzlethez vezettek. Aztán december végén golyóálló mellényes kommandósok vitték a cégvezetőket a kecskeméti bíróságra.

Ott előzetes letartóztatásba helyezték őket. Az információ része még, hogy saját kutakon árult az olajos társaság, ami ellentmond annak a szalagcímnek, hogy ez a bűnbanda "új" lenne. Akiknek ma Magyarországon kútjaik vannak, azok megdolgoztak ezért keményen, szó sincs arról, hogy a tartályaikban most először lenne bizonytalan eredetű, jövedék megfizetése nélkül oda került olaj. Ezek az emberek tartálykocsikkal rendelkeznek, rendszeresen hoznak, visznek olyan olajat, amiről az anyja sem tudja, hogy honnan van.

Itt persze másról van szó, bizonyos bázisolajról, ami a  kenőanyaggyártás egyik alapanyaga. Jövedéki termék, de 0 százalékos a rá kivetett adó. Ezt az olajterméket forgalmazták magyarországi benzinkutakon a gyanú szerint szabálytalanul gázolajként. Arnold Mihálynak, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) vámszakmai elnökhelyettesévé történő kinevezése kapcsán már felvetődött a kérdés: mennyire gondolja komolyan a FIDESZ az időközben a pénzelit világába röpült vállalkozók szorongatását? Hm.

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 33 komment érkezett ()

1. Kokó
2012. 01. 14. 6:27

A fekete árunak megvan az a jó tulajdonsága, hogy csak nettó jövedelmet biztosít...
Ezt úgy kell érteni, hogy mindenkinek...
- Magának a vállalkozónak...
- Az illetékes adóellenőrnek...
- A kapcsolódó politikai formációnak...
- A járulékos belügyi szerveknek...

2. lujza (látogató)
2012. 01. 14. 6:45

Hogy hol a pénz? Há' félnek az államcsődtől és kimenekítették külföldre.

De ha már pénz, fűnek fának ajánlgatok egy filmet, kicsit hosszú, de hideg téli estékre jó:

video.google.com/videoplay

Aztán ha ezeknek a "pénzuraknak" ilyen a személyisége:

www.hir24.hu/idogep/2011/11/20/megszuletik-a-wall-street-boszorkanya-%281834%29/

akkor ne csodálkozzunk, ha embertelen világban élünk.

3. lujza (látogató)
2012. 01. 14. 7:54

Aztán van egy másik film is:

www.youtube.com/watch

tipikusan olyan "ne hazudj, csak pont a lényeget ne mondd el". Ebben hangzik el a JP Morgan bank egyik sima modorú képviselőjétől, hogy a válság oka az emberek túlköltekezése volt, hitelek árán is.

Na hát ez a "túlköltekezés", még ha némelyeké valóban az is, még mindig sokkal emberibb, mint az a sunyi pénzelszívás és manipulálás, amit az igazi válságokozók elkövettek/nek. Emberi vágyak teljesülése, kielégítése, szemben az atombomba hatású öncélú (dehogy öncélú, cél: a világuralom, az uralom kedvéért) pénzelszívással.

És akkor most elkövetek egy istentelenséget: az a gyanúm, hogy annak idején Perez nagyon is igazat mondott elhíresült nyilatkozatában,
www.youtube.com/watch?v=gIM3UNU-h44
sőt túl igazat, ezért kellett aztán agyonmagyarázni és cáfolni. Szegény, lehet úgy járt, mint annak idején Onassis, idős korában nem engedték sehová kísérő nélkül, nehogy kifecsegjen valami top secret-et.
Úgyhogy amit régebben gondoltam, hogy Amerika most talán végre tényleg jót akar a világnak, nagy tévedés volt. Dehogy, a cél ugyanaz, csak mások az eszközök: hangtalan, láthatatlan, bizonyíthatatlan, sunyi eszközök. Jobb nem belegondolni, mert elmegy az életkedvem is, és már én is inkább a világvégét kívánom, hogy söpörje le végre ezt a sok mocskot a Földről. Még hogy pokol, Sátán.... persze. Itt a Földön.

4. lujza (látogató)
2012. 01. 14. 8:14

Hm. Davos. Találtam egy érdekes videót, amíg a Perez interjút kerestem:

www.youtube.com/watch?v=jmB0ecBkIZk

Most ki lehet kiáltani engem is antiszemitának, de nem, nem vagyok az. Sajnos már azokat a híreszteléseket is elhiszem, hogy kik is akarták igazán szerencsétlen zsidó kisemberek millióinak halálát és miért. A nácik csak a pitbullok voltak.

5. lujza (látogató)
2012. 01. 14. 9:12

És a pénz is csak eszköz - kéne legyen. A csere lebonyolítására jobbat nem találtak ki (?) És nagy mennyiségének kezelését, szabályozását is kizárólag etikusan viselkedő hatalmakra lenne szabad csak rábízni. Kontra: "Nathan Rothschild: "Add a kezembe egy ország pénzkibocsátásának jogát, s én nem törődöm vele, hogy ki hozza a törvényeit".
"Semmi sem törvényellenes, ha száz üzletember ezt akarja, és így van ez az egész világon" - graffiti

És bármennyire is kedvenc rokonom, ismerősöm, "vétkesek közt cinkos aki néma".

Persze a "büntetésnek" is másnak kéne ehhez lenni, mint manapság. Én sem dobnám fel a rokonomat, barátomat, ha tudom, hogy akasztófa vár rá.

6. olajos (szerkesztő)
2012. 01. 14. 9:15

1 kokó - jól látod, a fekete pénz elleni hajsza valami miatt egyetlen kormánynak sincs igazán a zászlajára tűzve. Persze, úgy ímmel-ámmal, hogy szó ne érje a ház elejét, mindig mímelnek valamit, pl. a kommentben szereplő ügyben is, az olajügyekben is, tessék-lássék nyomozás, papírtologatás, hosszú évekre elnyújtott eljárások, stb., de a száz és ezermilliárdok valahogy magán kézen (közön) elpárolognak, miközben a hiány újból és újból a hitelekből van felpumpálva. Érdekes logika. Persze értem én, a befektetők bizalma miatt fontos az "egyensúly". De miféle egyensúly ez?

7. olajos (szerkesztő)
2012. 01. 14. 9:18

Hi, Lujza! olvaslak, csak kicsit belelendültél és messzire sodródunk az eredeti felvetéstől, ha belemegyünk abba, hogy "miért rossz a világ"? Nos, van igazság abban, amit írsz, persze, de egy szuperhatalom problémája nem a mi problémánk. Ennek az országnak kisebb léptékű gondjai vannak, ez az én véleményem. Abban egyetértek, hogy a külföldre kivitt pénzeket vissza kell hozni - bármi áron. Enélkül nem lesz, nem lehet "egyensúly".

8. lujza (látogató)
2012. 01. 14. 9:44

Már megint a Dorothy hálóing van rajtam!!! Nem vicc!

Persze! Foglalkozzunk csak a saját a dolgainkkal, és "Pay no attention to that man behind the curtain. !!!"

9. lujza (látogató)
2012. 01. 14. 9:59

Ha a kérdés az hol a pénz, valami okos embert megkérdezhetnél Olajos, nincsenek-e véletlenül olyan számítógépes programok, amik az online nemzetközi devizakereskedésbe bele tudnak avatkozni valakinek az oldalán. nem, nem vagyok hülye, és ebben Orbánnak, bármennyire is ellenszenves nekem is, igaza lehetett. Szerintem még akár magánemberek kereskedésébe is bele tudnak avatkozni, ha valakit tönkre akarnak tenni, pl. éppen a legális "nemzetközi" vírusírtókon keresztül.

10. lujza (látogató)
2012. 01. 14. 10:05

Ha valakit kiszemelnek, megrontják körülötte a levegőt: lehetetlenné teszik a munkahelyén, tönkreteszik a vállalkozását, ha megtanul devizakereskedni, tőzsdézni, amivel más igen szép pénzeket keres, beleavatkoznak a kereskedésébe - célzott technikával.

Igen, nem kell már piszkos munkával megölni azt, aki nem tetszik.

11. olajos (szerkesztő)
2012. 01. 14. 10:42

10 Lujza - ez tény. A működő vállalkozásokat, ha szemet vetnek rá, megszerzik. ha nem tudják megszerezni, szétcincálják, tönkreteszik. Tény, vannak kifinomultabb módszerek.

12. ejmiakő (látogató)
2012. 01. 14. 11:23

7. olajos (szerkesztő)
2012. 01. 14. 9:18
Önmagadnak mondasz ellent.
Épp a szuperhatalom - nem sz USA - léte biztosítja, hogy a rablott pénzeket se lehessen visszahozatni. Az a hatalom csak elvenni tud, pl. Líbiától.
Nem lehet a világot pusztán a helyi maffia alapján megérteni
Tehát a nemzetközi maffia a mi problémánk is.

13. lujza (látogató)
2012. 01. 14. 12:23

Ha igaz az, amit Feldmár Andrástól hallottam először, aztán máshol is, és én most már tudom, hogy igaz, hogy létezik olyan hipnotizáló módszer, amit nem veszel észre, legfeljebb utólag kérdezed meg magadtól: ezt most miért csináltam, mikor nem is akartam? - akkor hogyan gondolhatja azt bárki is, hogy a pénz megszerzésénél nem alkalmazzák ezt az "aranyat érő" módszert?

Aztán persze vannak azok a kis trükkök, amik valószínűleg csak a kisembereket érintik. Pl. van egy devizakereskedő online cég, amelyik bizonyos időközönként (a saját biztonságom érdekében természetesen) kijelent a rendszerből, ha nem történik mozgás. Figyeled a devizapiaci eseményeket, benne vagy egy pozícióban, aztán amikor meleg lesz a helyzet, a "saját biztonságod érdekében" kijelent a rendszer. Mire visszajelentkezel, az árfolyam már rég messzi de messzi jár attól, amikor te lezártad volna a pozíciódat. A másik verziója, hogy amikor meg éppen kötnél, vagyis pozíciót nyitnál, mert úgy áll a helyzet, visszadobja azzal, hogy "éppen megváltozott a piaci helyzet". Hát persze, éppen ezért kötnék üzletet! Más cégnél érdekes módon ez nem jelent problémát, persze ott mással trükköznek, hogy lehetőleg ne te legyél a nyerő.
Aztán ha netán újból kötnéd a pozíciót, bonyolítják a helyzetet, húzzák az időt: újból be kell jelölni evidens dolgokat, és - érdekes módon az ellentétes irányú pozíciót ajánlja az előzőleg kért helyett. Ha sietve rákattintasz, pont az ellenkező irányba mész, mint amerre eredetileg szerettél volna.

Szeretném hinni, hogy a nagybani devizakereskedésnél ez nem így megy, de pl. a 2011. márc. AUD/JPY zuhanásnál azt állították, hogy azért volt, mert egy - AZAZ EGY - bróker rossz gombot nyomott meg.

Most akkor mi van? Az az érzésem, rossz érzésem, hogy ez a deviza hitelválság sem véletlenül van, mint ahogy az 1929-es tőzsdeválság sem véletlenül volt.

14. libri
2012. 01. 14. 16:46

Sábát sálom haredim vörösök, Sátán kutyái, elftársak!

A Sátán kutyái

Álláspont

„A Sátán alapvető célja az ember rabszolgaságból való szabadulásának megakadályozása. Emellett persze örömet okoznak neki az apró bosszankodások éppúgy, mint a nagy ívű disznóságok. Két módszert alkalmaz: a rendetlenségben békességre, belenyugvásra ösztönöz, a rendre való törekvés ellen háborút szít. Mindkét módszerhez ugyanazokat az eszközöket használja: rágalmazás, hitelrontás, valósághamisítás.”

Nem ismerős? Nem kristálytiszta hát minden? Mi kell még, hogy világossá váljék mindenki számára, mi is zajlik valójában? Nézzük a Sátán másik nevét s másik meghatározását:
„A diabolosz egészen pontosan olyan személyt jelent, aki a kapcsolatokat szétszakítja, a dolgokat összezavarja, s a rendet felborítja (dia-balló = szét-dob / szét-vet).”

Világos-e nekünk mindaz, ami a korabeli görögöknek világos volt? Világos-e, miért és mivel van tele ismét a nyugati sajtó? Emlékszik-e még valaki arra a pillanatra, amikor 1956-ban meglincseltek pár ávóst Budapesten, és a New York Times másnap jelentette, hogy a magyar fővárosban antiszemita pogromok zajlanak? Emlékszik-e még valaki arra a pillanatra, amikor még el sem bontották a lakiteleki sátor tartóoszlopait, s a New York Times már jelentette, hogy a egy kis magyar településen erősen nacionalista és antiszemita jellegű találkozóra került sor, amelyre nem hívták meg a polgári-radikális ellenzéket? Emlékeztek? S ha igen, akkor értitek? Csoóri írja, még talán 1990-ben:
„1974-ben egy írószövetségi vitában Czine Mihály, Fekete Gyula, Nagy László, Sánta Ferenc és én hevesen összecsaptunk a hivatalos hatalmat képviselő Pándi Pálékkal. Véletlenül úgy adódott, hogy a vitában egymás után soroltam föl E. Fehér Pált, Pándit és Rényi Pétert. Másnap már egész Budapest az »újnépiek és az újnemzetiek« lázadásától visszhangzott. Nem a butaság, nem a hatalom és nem is a nemzeti érzéketlenséget támadó ellenzéket fedezték föl bennünk, hanem a fajgyűlöletet. »Zászlót bontottak az antiszemiták! Kimutatták végre a foguk fehérét!«” Majd negyven év telt el azóta, s a minap úgy lettem antiszemita, hogy egymás után leírtam: Cohen meg Cohn-Bendit meg Schiff. Tényleg minden ugyanaz. Lépkedünk ugyanabba a folyóba, állandóan… S közben azt mondja Rolf Mützenich, az SPD valamilyen szóvivője, hogy az új alkotmány „botrányos, és szakítást jelent az európai demokratikus hagyományokkal”. Nem jelent szakítást, tisztelt Mützenich pajtás. Maga hazudik. Vagy azért, mert fogalma sincs, miről beszél, vagy azért, mert gazember. S ha éppen tudni akarja, mi jelent szakítást az európai demokratikus hagyományokkal, hát elárulom magának: az, amikor a németországi foci-világbajnokság idején a maguk sajtója attól rettegett, hogy a meccsekre járó németek túl sok nemzeti zászlót visznek magukkal, és ebből még baj lehet. Ahol ennyi a barom, Mützenich úr, ott maga tényleg fel sem tűnik. És nincs már messze a pillanat, amikor a németek is felébrednek abból a hipnotikus álomból, amibe a magukfélék varázsolták őket a második világháború után…

A Times meg azt írja, hogy „egyetlen centet sem szabadna folyósítani, amíg a szégyenteljes alkotmány érvényben marad”. Nohát, nohát… Tényleg? Hát akkor ne folyósítsatok, ti szerencsétlen, beteg idióták. Úgyis minden újabb kölcsön egy adósságátütemezés, nem igaz? Az egész rendszer alapjaiban rothadt széjjel, az egész rendszer az újabb és újabb hitelek felvételétől függ, az egész rendszer egy mocskos pilótajáték, csak ti, szerencsétlen hülyék ott a Timesnál még nem vettétek észre. Helyette áruljátok egy fontért templomaitokat, mert elfogyott belőle a nép, s a maradék „angol” középosztály vidékre menekül, mert ott még angol lehet. A brit birodalom maradéka vívja élet-halál harcát a „pakik” tengerében, s lassan rádöbben, hová is vezetett a „multikulti”.

Hogy is írta Csoóri? „Különös, de ezek a lapok évtizedekig még csak le sem néztek bennünket; valójában azt se tudták, hogy létezünk, hogy vergődünk és hogy nem mi lovagoljuk-e meg a szélmalmainkat. Újabban viszont már a lelkünk legtitkosabb zugaiba is neves tudósítókat küldenek. A New York Times, a Washington Post, a Le Monde, a Die Presse, a Die Zeit és a társaik lassan-lassan már jobban ismerik gondolatainkat és érzel­meinket, mint jómagunk. Éppen ezért minket már fölösleges is megkérdezni magunkról, mert az árnyalt igazságok nem mindenkinek kedveznének, és csak megzavarhatnák az olvasókat.” Így bizony…

Idehaza meg eközben a Nagy Operaházi Tüntetésen azt mondja Majtényi, hogy „sokkal jobb sors a bukott miniszterelnöké, mint a népharag által eltávolított diktátoré”. Nagy igazság ez, Majtényi úr, s hálából adok én is egyet cserébe: sokkal jobb tüntetéseken hazugságokat ordibálni a mikrofonba, mint megdögleni egy polgárháborúban. Ez az én jó tanácsom maguknak.

Hüvelyezzék az értelmét, mi is azt tesszük a maga igazságának rejtett üzenetével. S hogy könnyebb legyen, elárulom: lassan itt az idő, hogy kivonulunk az utcára száz- vagy sok százezren. A kormány mellett. Nem mintha nem volna kritikánk, de amit ezzel a kormánnyal művelnek idehaza és külföldön a Sátán kutyái, az egészen egyszerűen tűrhetetlen.

MH - BZs

15. olajos (szerkesztő)
2012. 01. 14. 16:56

12-re Ejmiakő - akkor jó.

16. olajos (szerkesztő)
2012. 01. 14. 17:03

13 Lujza - az 1929-es válság tényleg nem véletlenül volt, Marx Károly előre megírta. :-)
De viccen kívül, az a furcsa, hogy te direkt akarod nyomogatni gombokat a deviza piacon. Miért nem döntöd el, hogy milyen szinten lépsz be egy adott irányba stop loss és profit taking szintekkel? Magyarán: előre eldöntöd, hogy milyen kockázatot vállalsz és milyen nyereséggel akarsz kiszállni. A deviza piac már olyan gyorsan mozog, hogy régen "robotokkal" köttet, előre beprogramozott stratégiával. Úgyhogy nem értem a felvetésedet.

17. olajos (szerkesztő)
2012. 01. 14. 17:17

14 Libri - megtisztelsz, hogy reklám felületnek használod a blogomat. Teljesen felesleges, nem olvassák ezt annyian, hogy ide érdemes legyen ilyen hosszú és kiművelt bejegyzést írni. Viszont ha már itt tartunk: ennyire hosszú bejegyzést eleve nem illik betenni ide, hiszen jelenleg a te bejegyzésed hosszabb, mint az én vitaindító postom. Ha mondandód van, indíts blogot, írjad hat évig, mint én, lesz pár lelkes olvasód, ezt garantálhatom. Tudod az baj a "nyugati sajtó" felvetéseddel, hogy azokat is hosszú évtizedek óta írják. Ilyen ez, dolgozni kell a figyelemért és azért, hogy "tényező" legyél. És le "hazugozni" bárkit mindig egyszerűbb, mint tényekkel cáfolni. Mondjuk az antiszemita propagandához annyit tennék, hogy ahhoz már tényleg nagy hülyének kell lenni, hogy elhidd, amit a politikusok a tömegmarketing trükk bevetése kapcsán vakerolnak. A politikus hatalmat akar, nem valamiért, hanem valami ellen dumál és jelenleg annyira sikamlós (képlékeny, mállékony, kicsit takonyszerű) a kormány álláspontja, hogy jobbnak látják egyszerűen szidni a fasisztákat. Az még valamit jelent. Ennek még van üzenete. Annak, meg, hogy a baloldalon sátánok vannak, annak meg - lássuk be - nincs. Sem politikai, sem bibliai. Na jó. Ennyit.

18. olajos (szerkesztő)
2012. 01. 14. 17:46

Visszatérve a tőzsdére: gondoljuk végig, hogy amikor valaki számlát nyit, akkor három ajtó van. A magánszemély, a vállalkozás és az offshore...

19. lujza (látogató)
2012. 01. 14. 18:36

Azért nyomogatom direktbe a gombokat, mert nincs időm, pénzem(!!!) a munka mellett (mert ugyebár vagy dolgozik az ember, vagy pénzt keres) a számítógépes programozás szellemi és technikai feltételeinek a megteremtéséhez. Ezen fáradoznék direktbe nyomogatni a gombokat, de nem hagynak nyerni. A stop lossról és take profitról meg annyit, hogy pont azért mert gyorsan mozog a piac, nem tudod előre kiszámítani, úgy megy/menne, ha látod ami éppen most történik.

20. lujza (látogató)
2012. 01. 14. 18:41

Ja, hát nekem sincs nagy kedvem a kormány mellett tüntetni.
Egyrészt, mert igaza volt ebben legalábbis Gyurcsánynak: kimennek majd az utcára. Na és? Majd elfáradnak és hazamennek. Történik valami változás?
Másrészt lehet, hogy a mainstream politika paródiájának szánja a jelenlegi kormány, amiket csinál, de sajnos az én farkammal verik a csalánt. Na jó, nincs farkam, akkor a kezemmel mondjuk. Paródia, filmforgatás vagy valóság, ha nekem fáj, akkor nekem fáj. Tök mindegy miért. Nem szeretem, ha kínoznak.

21. olajos (szerkesztő)
2012. 01. 14. 19:00

19-re. Akkor nyugodtabb piacot kéne keresni. Akinek nincs ideje egész nap figyelni a piacot és nem viszi a WC-re magával a laptopot, annak öngyilkosság a Forex....

22. lujza (látogató)
2012. 01. 14. 19:09

Gondolod, hogy a programozott kereskedésben, vagy a nyugodtabb piacokon nincs trükközés? Nem hinném. Úgyhogy vagy pénz, vagy marad a Forex és az öngyilkosság.:))

23. lujza (látogató)
2012. 01. 14. 19:13

Helyesebben vagy szabadság, amit jelen időnkben (mai világunkban) sajnos csak pénzzel lehet megváltani.

"... s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!"

24. olajos (szerkesztő)
2012. 01. 14. 21:40

22-23-ra. Hát jó. :-)

25. lujza (látogató)
2012. 01. 15. 11:57

Magamra is vettem, amit Librinek írtál. Gondolkodtam már rajta, hogy nyitnék én is blogot, de ahhoz, hogy írjon az ember, szabadság kell. Nekem meg olyan nincs jelenleg.

Egy kis off: nem tudsz véletlenül pár wellness-szállót, amit olajos pénzből építettek? Állítólag Mosonmagyaróváron is van, Gyulán is van...
Puszta kíváncsiság részemről.

26. pazso (látogató)
2012. 01. 15. 14:51

Ez biztosan megfelel a - nem is annyira off - kérdésednek...!
Az érdekessége a dolognak, hogy olajos "érzelmi szála" is érintett a dologban, hiszen Halmos-Riskó Alma révén - aki szintén tulajdonos volt a H-build -ben Portik is "tulajdonos". Portik mostanában az aranylábú több milliárdos szerződést kötött focistával mutatkozik...szerintem nem véletlenül!
A stróman-vadászat nem érhet véget....elég sok a "hol a pénz" probléma.

www.nol.hu/archivum/archiv-397661
"A pályázat beadása előtt a tulajdonosi struktúrában még meghatározó szerepük volt a cégalapítóknak, Csüllög Zsigmondnak és Radnai Lászlónak. Ők a rendszerváltás óta szereplői a bűnügyi krónikáknak. A 90-es évek elején hírhedtté vált cégük, a Conti Car kapcsolatban állt az olajüzlettel foglalkozó Energollal, az autókereskedelemben is tevékenykedő Richfielddel; a Conti Car sorra kiszorította konkurenseit a legígéretesebb területekről. Ez a cég akkor ugrott fejest az olajbizniszbe, amikor Magyarországon elterjedt a mesés illegális jövedelmeket eredményező olajszőkítés. Elterjedt az olajbehozatalnál a halasztott vámfizetés gyakorlata is, ami együtt járt az importőrcégek fantomizálásával. A halasztott vám kifizetésének elmulasztásában a tiszavirág életű vállalkozások csillagászati jövedelmekre tettek szert. Az illegális olajraktárakat, a "bázisokat" fegyveres őrök védték, és a konkuráló csoportok nem egyszer összecsaptak, a helyszíneken pokolgépek is robbantak."

27. olajos (szerkesztő)
2012. 01. 15. 15:07

25 Lujza - de tudok. Jó az irány, Gyula gyakorlatilag "egy kézben" van, a mosonmagyaróvári históriáról meg sokat írtunk, fölöttem lévő is írja, engem pereltek is miatta. De ha tényleg érdekel, blogon kívül akár konkrétumokat is. H lenne időd és szabadságod, még olyan embereknek is bemutatnálak, akik szívesen beszélnek erről, tudnak minden apró részletet, szerződést, stb. Csak tudod: az a nagy baj, erre csak mi vagyunk kíváncsiak, senki más. Végül is: mindenkinek jó, h van egy kis wellness biznisz, miért fáj az, ha ilyen-olyan pénzből, ugye?

28. olajos (szerkesztő)
2012. 01. 15. 15:11

26 Pazsó, drága! Nem kell mindig az orromra koppintani, hogy mi volt. Tudom én azt jól magamtól is. Azt meg jól tudjuk mindannyian, hogy a pénz dolgozik, kering és újabb és újabb tuti üzletben üti fel a fejét. A foci mindig is ilyen volt, a pénzmosás legalkalmasabb terepe. Persze ettől még Dzsudzsák nagyszerű focista, a sport is szép (már aki szereti), de akik a sport üzlet körül keringenek, no, azokkal azért van némi probléma. Nem hiszem, hogy az "úrikaszinóban" bérelt helyük lenne. Piszkos, koszos, gusztustalan üzletek sora váltotta magát a sport ügyletekben, gondolj csak a Fradi pálya eladására/visszavásárlására. Nézd meg azokat az arcokat, akik "sportmenedzserként" döngicsélnek az üzlet körül. Berki Krisztián? Juj.

29. pazso (látogató)
2012. 01. 15. 17:45

Berki? A bicskei bicska lenyúlós pincér?
www.borsonline.hu/news.php
"– Ha meglátom Krisztiánt, mindig eszembe jut a jó kis svájci bicskám, amit akkoriban kölcsönadtam neki, de máig nem adott vissza – mondta nevetve Báder Ferenc.

.....
A bicskei Báder családi panzió tulajdonosai mosolyogva fogadják a Ferencvárosról szóló szomorú híreket. Nem mintha ellendrukkerek lennének, de ők nem nagyon tudják nevetés nélkül megállni az Üllői úti régi-új főnök kijelentéseit, nagy hangú ígéreteit. Nem véletlenül, hiszen Berki Krisztián 8-10 évvel ezelőtt éppen a bicskei panzióban kezdte meg később magasra szárnyaló üzleti karrierjét. Igaz, akkoriban még csak pincér volt. "

Az is érdekes, hogy most Deutch Tomi veszi át az MTK-t....egyszer már a Palik-Héder érdekeltséget átvette a fivére....valami Híd Rádió Rt....Posta Bank....stb. szép történet

olajos.nolblog.hu/archives/2010/12/19/Palik_rally/
"Lassan már 13 éve, hogy pali(k)ra veszi a világot. Kezdte egy szakadt Ladával, aztán még időben összecsókolózott a Prinz-féle Postabankkal; érdekes egy év múltán a legmenőbb Porschéval vergődött. A közös pénzlenyúlás után zsebből megvette a Bridge Rádiót (Héder kollégájával együtt), majd amikor a postamaci bebukott, jó érzékkel irányt váltott. A Deutsch család Péter nevű - egykori no name atléta - sarja éppen akkor hasalt el a Színes Sport napilappal(Híd Kft.), amikor bátyuska már jól befészkelte magát a miniszteri bársonyszékbe. Palik barátunk ötlete: átjátszotta a Bridge Rádiót a Deutsch-fivérnek, cserébe a sportminisztertől megkapta a Hungaroring Rt.-t.
Még annyit, hogy Palik autósport-szakértőnek tartja magát, csak mert néhány hónapig taxizott Pesten (a szakadt Ladával). Ne tudd meg, hogy' röhögnek rajta pl. a raliversenyzők."

30. pazso (látogató)
2012. 01. 15. 17:53

Az egykori sportriporter???? Az kimaradt véletlenül, hogy taxis volt anno Portik keze alatt....és akkor jött az ATSA., dús gazdag:):)

habostorta.hu/hu/habostorta/cikkek/sport/palik-dusgazdag-a-forma-1-nelkul-is
"Az egykori sportriporternek kenyérgondjai eddig sem voltak, valószínűleg ezután sem lesznek. Palik hosszú évek óta tehetős ember, számtalan üzleti érdekeltségéről tanúskodik a Cégbíróság adatbázisa. Ő alapította például hazánk első magán-rádióállomását, a Rádio Bridge-t, az Eurosport csatorna magyar nyelvű verziója, és az Autó-Motor kiadója volt. Miután jó pénzért eladta részesedését, versenyzőként is beszállt az autósportba.

Az évtizedek során legalább húsz cég volt köthető a nevéhez. Ma a rendkívül exkluzív, Buda I. kerületében működő impozáns ATSA fitneszklub tulajdonosa. Paliknak ezen kívül érdekeltsége van egy vagyonkezelő cégben és feleségével, Marsi Anikóval közös céget is működtet. "

31. lujza (látogató)
2012. 01. 15. 18:53

Á, nagyon köszi, csak egy kellemes hétvégét szeretnék eltölteni valamelyikben.
Majd egyszer.

32. olajos (szerkesztő)
2012. 01. 15. 20:29

29 Pazsó - kitegyem a fradis Krisztiánt a blogomra? Csak attól tartok, hogy megsértődik a sok celeb csaj, akikekkel nyilvánosan futott és fut - rám.
Berki Krisztián "karrierje" a magyar sport "menedzserkedés" lényegére világít rá. Van ez az izé....mondjuk foci és ami mögötte van, a bűn, a sikkasztások, ilyen-olyan csalások. Ehhez emberek kellenek, strómanok, olyanok, akiknek a szeme sem rebben, ha ki kell egy parányi kis pénzt emelni a kasszából, alá kell valami szerződést írni, valami sajt papírt, amivel 2-4-6 (ki tudja hány pontosan?) milliárddal megkárosítják az államot, stb. Igaz, mondjuk a Tízparancsolatban nincs benne, hogy ne szervezz fogadási csalásokat, nem csalj adót, ne sikkaszd el a foci klub pénzét, tehát mit is izgatjuk magunkat ezen? Há' nem? Palikról sokat írtunk, hagyjuk szegényt, hagy éljen békében, hátha eltűnik végre a nyilvánosság elől - végleg. És nem kell őt hallgatnunk és nem oszt észt és nem teszi-veszi magát mint valami autó guru. Ő is egy kamu, egy felfújt lifi-lufi - mondjuk elég kártékonyak ezek a levegővel felpumpál magyar hősök, de ez van, nekünk ez jut.

33. olajos (szerkesztő)
2012. 01. 15. 20:39

31 Lujza - szerintem attól, hogy olajos pénz van egy wellness szállóban, még elmehetsz nyugodtan. persze előbb érdemes megnézni, hogy valóban létezik-e és működik-e? Én Gyulán voltam, az nagyszerű, nem olcsó, de pompás, tudom ajánlani. Ez nem szponzorált reklám. :-) Jó pihenést!

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Címkefelhő

@hm belfold @hm gazdasag @hm kulfold 107 256 a állam álomlátók alvilág Bábúk bartha bent bigeholding bizonyíték bloggerek bűzlés cigányozás Csak csók csorbulás csukott csupa dega descartesi drogkartell Egyenesen egyszeri elleni eltűnni én eredendően és exportimport extrém ez fejével fejszámolás Femme ferenc fog foglalkozás fokozható főnök FSP gábor gátvéder Gina Gomorra gondolat gordonkázunk Gratulálok habony heltai Helyőrség helyzet hogy Hol holtomiglan homok Honnan húzogat így Ijedtség ikon inga ingatlanprojekt Inog István itt iván ízlés jászparaszt jobboldali Jóistenbe jövőkép jung juss kád kamerás kampány Kármán Kati Képben két kezdeményezés Ki kicsoda kikötő kilakoltatás kint kísérlet következő közönség közpénzek kriminológia kuncze La Laborc lányfuttatás lázár legény legitimációs lenni leszámolás lista loncsik maffia májvédelem máma Már másodperc matematika meg megoldáshu milyen misztikusok mitnyan mozdulat ne nélkül nem Neverland Névsor nyakkendő nyakló Nyerges nyújtózkodj olaj olvasóimnak osztályharc óvatosan önzetlenek őriz örök pénzbeszedők pénzemet periféria pető píár pintér pintérizmus portik préda Probléma rendfegyelem rendkívüli rendőrség rezsimváltás robbantások ruttner sándor sírok sósavas spekulánsok széchenyi szemmel szeretet szervezett szív szivárgás Szomorú Sztrájk Tagadás tagadása találka tisztánlátás töklámpa túlélők üstökös üzenet vadászmaffia válasz valenta vasazók visszáru raktár zónataxi Zsebibohócok Zsolt