Ismét egy új év. Ilyenkor mindig eszembe jut Cseh Tamás pár sora, hogy megérjük-e az új "tavaszot"? Szemmel láthatóan erős hegymenetben tartunk ebbe az irányba, bár kutya hideg volt tegnap éjjel is, még szerencse, hogy a kandallót beüzemeltük időben, kéményseprők is eljöttek, kiszedtek vagy tíz vödör szemetet, bepottyant gólyafészket, miegymást, úgyhogy huzatunk is volt, fánk is, pezsgő is, mi a frász kellhet még egy szilveszteri murihoz. Azt akarom érzékeltetni, hogy ritka érzésen kaptam magam: elégedett voltam. Kajával, piával, hőmérséklettel, társasággal, mindennel. Igaz, messziről hazájába visszaszakadt régi barátunk is előkerült, akit Brooklynból repített haza a gazdasági válság és a dögunalmas szingli pasi élet. Meg némi paranoia, ami persze joggal lesz úrrá az emberen, ha a barátnőjét leszúrva találják a Central Parkban egyik reggel. Közben olyan egészen ismerős ismerősök olajos pénzeinek nyomával is szembesül, amitől visszahőköl. Nem ködösítek. Akiről azt gondolta korábban, hogy egészen piti kis láncszem volt a gépezetben, kiderül, hogy 400 millió dolláros vagyontömeget mozgat, libegtet, lötyögtet, zizegtet, mindezt úgy, hogy itthon sírdogál, hogy nem megy a "bót". Persze hogy nem megy, nem is kell mennie, dolgozik az a kis pénzecske magától, persze szar ügy, hogy a válságos időben a nagyobb, rosszul elhelyezett pénzeken nagyobb a bukta is. Elég szociábilis vagyok, de sajnos ebben az esetben még egy esetlen könnycseppet sem tudok elmorzsolni a szemem csücskében. Ennek oka Kedves Olvasóim ismert: a honi Új Burzsuázia számomra nem értelmezhető embercsoport. Nem tekinthetők semmilyen értelemben polgároknak, hiszen a köz javára nagyon alacsony arányban és egészen elképesztően nevetséges összegeket juttatnak vissza. Van pár példa, persze csodálatos dolog lehet elnyerni egy Prima Primissima díjat és Demján úr mégis csak a kétkezi rablók cizelláltabbjai közül való, de az 50 ezer euros díja akkora médiakampányt kap, hogy ha tiszta reklám időre lenne lebontva ez az összeg, akkor ezért a pénzért csekélyke műsoridő jutna neki. (Persze, mielőtt valaki a kampánystábjából ide írna, hogy álljon már meg a lovaskocsi, a többi járulékos költség, a hecckampány, a felhajtás, a pezsgő, a fogadás, a taxi a díjazottaknak, stb,stb., tudom-e, hogy mennyibe kerül, milyen nagylelkű dolog egy ilyen díjat adományozni, miért nem értékelem, leírom, hogy értékelem. Ez már legalább valami. Nem jellemző a magyar Új Burzsuáziára, hogy színházakat építenének ingyen, vagyonukból közparkokat létesítenének, tudományos centrumokat, önzetlen és abszolút javadalmazás nélküli közjóléti intézményeket. Sok más jellemző rájuk, az alapítványokkal való játszadozás, a külföldi cégek alapítása és a pénz zavaros mozgatása, "adóoptimalizálás" és főleg a hazai munkaerőpiac totális tönkretétele, de nem erről akartam most írni feltétlenül.)
Szóval ültünk a kandalló előtt, hallgattuk Jim Morrison Break on Through-ját és kitárgyaltuk, hogy előbb utóbb a dolgok egyensúlyba kerülnek. Ami kibillent egyik irányba, az előbb-utóbb visszabillen a másikba. Az örök inga már csak így működik, Róma is elbukott, a szovjetek is kivonultak innen, minden rend visszaáll egyszer.
