Magyar maffia
Az olajszőkítés a rendszerváltás krimije volt. Az olajbűnözés nem történelem! Az eddig csak filmekben látott, bőröndnyi pénzhalmokkal és a titokzatos, máig felderítetlen gyilkosságokkal sem fikció! És el ne feledkezzünk a 85 évre titkosított politikai szálakról! dokumentum<a href="http://www.youtube.com/szamov" target="_blank">film</a>est.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Kedves honfitársaim, bajtársaim, erőművészek és balerinák, érdeklődők és kíváncsiak, magamat ismétlem. Pár nappal ezelőtt írtam egy postot "kicsoda Seres Mária és mi  köze Tomcathez?" címmel. Illetve a címet nem is én találtam ki, hanem egy bejegyzésre belinkelt cikkből másoltam ki. Hiba volt, mert szerintem félreértés kerekedett belőle. 

Azt próbáltam sugallni - és élek az ismétlés szájbarágós lehetőségével -, hogy számomra teljesen mindegy,  ki kezdeményez egy olyan tartalmú népszavazást, hogy a képviselők ne vehessenek fel nyakló nélkül, számolatlanul pénzt.  Mint ahogy az is mindegy, mely párt kezdeményezi előbb hatékonyan a parlament létszámának csökkentését. Amelyik kezdeményezi és keresztül is veri a javaslatát, azt támogatom. Eddig sajnos ez még csak verbális maszturbáció szintjén jelent meg a közéletben, úgyhogy aktuális kérdésekkel kell foglalkoznunk.

Elolvasom »

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Címkefelhő

@hm belfold @hm gazdasag @hm kulfold 107 256 a állam álomlátók alvilág Bábúk bartha bent bigeholding bizonyíték bloggerek bűzlés cigányozás Csak csók csorbulás csukott csupa dega descartesi drogkartell Egyenesen egyszeri elleni eltűnni én eredendően és exportimport extrém ez fejével fejszámolás Femme ferenc fog foglalkozás fokozható főnök FSP gábor gátvéder Gina Gomorra gondolat gordonkázunk Gratulálok habony heltai Helyőrség helyzet hogy Hol holtomiglan Honnan húzogat így Ijedtség ikon inga ingatlanprojekt Inog István itt iván ízlés jászparaszt jobboldali Jóistenbe jövőkép jung juss kád kamerás kampány Kármán Kati Képben két kezdeményezés Ki kicsoda kikötő kilakoltatás kint kísérlet következő közönség közpénzek kriminológia kuncze La Laborc lányfuttatás lázár legény legitimációs lenni leszámolás lista loncsik maffia májvédelem máma Már másodperc matematika meg megoldáshu milyen misztikusok mitnyan mozdulat ne nélkül nem Neverland Névsor nyakkendő nyakló Nyerges nyújtózkodj olaj olvasóimnak osztályharc óvatosan önzetlenek őriz örök pénzbeszedők pénzemet periféria pető píár pintér pintérizmus portik préda Probléma rendfegyelem rendkívüli rendőrség rezsimváltás robbantások ruttner sándor sírok sósavas spekulánsok széchenyi szemmel szeretet szervezett szív szivárgás Szomorú Sztrájk Tagadás tagadása találka tisztánlátás töklámpa túlélők üstökös üzenet vadászmaffia válasz valenta vasazók visszáru raktár zónataxi Zsebibohócok Zsolt