Magamhoz híven az év búcsúbejegyzésében nem cifrázom.

Hajnal tájt egy kiváló Helen Mirren film után felébredtem és kattogtatni kezdtem a tévét. Benne Bencze József és Tamás Gazsi a gyermekeivel. Aranyosak, helyesek, papi mami szeme fényei. (Úgy van, mint hárommilliárd másik szülőnek a sajátja...) Bencze Józsefet persze nem értem, illetve nagyon is értem, hiszen talán én voltam itt az első radikális, aki leírta és újra és újra leírja, hogy a szervezett bűnözés összeolvadt, eggyé vált a rendőrséggel. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az országos rendőr-főkapitánynak semmi félni valója nincs. Sőt, a gyermekét is szabadon mutogathatja, őt sem kell semmitől féltenie. Hatékony tehát a bűnüldözés, a honi rendőrség - kijelenthetjük - komoly veszélyeket jelent a hazai szervezetten működő bűnözői csoportokra. Bencze verseket írogat, piciny gyermekét pedig közszemlére teszi. Persze nem mintha ne találnák meg bármelyik óvodában a gyermeket, ha meg akarják a papáját szívatni, de nem akarják. Bencze elül a statusában és megadja a hangot az alatta lévőknek is: csak nem ugrálni, nem izgágáskodni, előre hozott nyugdíj dukál a rendőröknek, szépen kivárni a húsz évet, aztán fiatal nyugdíjasként az adófizetők pénzén tovább éldegélni. Vámszedők és adószedők! Tessék dolgozni, vonzó lesz a "korengedményes nyugdíjas" pálya a fiataloknak, mert ez köztudottan egy kreatív ország: ha valakinek életében nem volt egy ötlete sem, az elmegy hivatalonoknak, rendőrnek vagy katonának. Ott majd megmondják neki mi az irány. 

Elolvasom »